Verstörténés 2011.08.30 – MELLKASON ÚJ SEB – Jónás Tamás versei

Békeidő van, a mellkason új seb.
Szörnyeket éget az utcai lány.
Zöld szemeimből vén mély kút lett.
Semmire jó csak a holnapi nyár.
Nem tudsz már se ölelni, se ütni.

MELLKASON ÚJ SEB

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

én nem tudom, mi ez

Éhes vagyok, megennélek.
Csupa test és semmi lélek.
Gerincednek szívószálán
lógok éhezetten, árván.
Kevés erre azt mondani,
hogy az éhség fajzottai
vagyunk, mint a részeg papok.
Fallak: lassan megfulladok.
Tekintetes mosolyodra
heged szívem fodros odva.

hirtelen vers

Békeidő van, a mellkason új seb.
Szörnyeket éget az utcai lány.
Zöld szemeimből vén mély kút lett.
Semmire jó csak a holnapi nyár.
Nem tudsz már se ölelni, se ütni.
Ébredezel, de a szív üres, ósdi.
Mersz-e vajon még elvágyódni?
Ím, a világ, so genannt Úr küldi.
Orr igazából. Lágyan fújd ki.
Kínzott földi gyümölcsök hullnak.
Nyár van, a tél rokonának a lánya.
Semmire se jó ez a forró új nap.
Izzad az unalom barnult háta.

vendetta

hullacsillag hull a számra
tüzel szívem mint a kályha
korog koros szívem érted
fényben sorvad minden érdek
látom sorsod mint a holdat
árnyékomba bekarollak
sikíts számba sóhajts arcon
te vagy nekem nincs kudarcom
lábam alatt földes kozmosz
minden versem lelki koszt mos
nincsen bűnöd rajtam kívül
szememben az idő kihűl
rabmadaracskám

repedő szív

Bölcs a testem. Lelkem ágas.
Bátorságom nincstelen.
Fél időm van. Több a válasz,
mint a kérdés. Nincs telem.

Ütök Isten fenekére.
Üt az Isten, szívvel üt.
Vajon lelkem belefér-e
a testembe mindenütt?

Támaszkodom, mint az égnek
támaszkodnak a fenyők.
Jó leszek még eleségnek,
akiknél a szív benőtt.

Ahogy más is, én is vallok.
Szerelmet és hitemet.
A szerelmem üres csarnok.
Sajnos nem is hiteget.

Nincs telem, és nincs nyaram.
Magasztalnak a gazdagok.
Szemem az én aranyam.
Veszettekben megmaradok.

romamagyar

Rossz a magyar, fél és gyáva.
Nem épít az igazára.
Angyalnak reméli magát,
s nincsen szárnya.

Városokba tömörülnek,
jókedvük van, nem örülnek.
Gyűlölettel, ha szeretnek,
az az ünnep.

Cigány vagyok, mende-monda.
Fajtámnak sincs reám gondja.
Fehér ing a lelkem. Isten
kigombolja.

A versekhez Hajas Tibor Húsfestmény (1978) című performanszának részleteit társítottuk. Fotó: Vető János