Versörténés – KALÓZ AZ ASZFALTON – Payer Imre versei
Győztem, de minthacsak vesztettem volna.
Hol vagytok, ti benső tengerek?! kéklő
cápafellegek, s ahogy az égi tárna
a fényét váratlan kitárja....
PAYER IMRE
KALÓZ AZ ASZFALTON
Harmatrom
Kalóz botorkál göröngyös aszfalton.
Hajnalkulisza. Leköpött harmatrom.
- Se Cassius, se Cézár– vákuumközeg,
barázdálatlan elméjű tömeg.
Mint hálóból angolna,
csúszik az idő, amiben
megtörténhetnék.
Győztem, de minthacsak vesztettem volna.
Hol vagytok, ti benső tengerek?! kéklő
cápafellegek, s ahogy az égi tárna
a fényét váratlan kitárja....
De letépném a felhőket az égről!
A toronynál
Mint bunkerfalak, lőrésablakok.
Az oldalában csöppnyi allé
oson el - -
Ötvenéves vagyok. Vajon
adódik-e majd árnyas utca
meglépni ebből, mégse kizuhanni.
Közelítő busz zúgását hallom.
Könyörtelen zúgás. Már itt van
a mozgó, kék doboz.
Sápadt alak ül benne. Arcéle,
mint az ordó. Néz mereven.
A nagy bankett
Ragyogásban úszó díszteremben
ültek a meghívottak.
Csillanó poharak, pazar csillárok,
nevetés-fröccsenés, villa-csörrenése.
A fényben széles arcok hajladoztak.
Ott ült ő is
a ragyogó zsivajban - így lesz örökre.
----------------- Valahogy elkábult.
Mire magához tért,
üres volt a homályossá lett terem.
Kiáltott. Senki sem válaszolt.
Huzat söpört végig.
A terem sarkában apró ajtó.
Eddig észre se vette.
Szűk, koszos folyosóra nyílt.
Érkezik valaki? Valami?
Fel akart kelni. Menekülni akart.
De érezte, elkésett. Lekésett
valamilyen pillanatot, amit nem ismert fel.
Hirtelen megöregedett. Nem tudott felállni.
