„Minden irodalmi esemény extrém” – Évértékelő körkérdések 2011/2
Az Irodalmi Jelen a 2011-es év irodalmi eseményeiről, könyveiről és a közeledő világvégéről kérdezett írókat, költőket, szerkesztőket. Ezúttal Balázs Imre József, Bene Zoltán és Nyerges Gábor Ádám válaszait olvashatják.
„Minden irodalmi esemény extrém”
– Évértékelő körkérdések 2011/2
Mely könyvek voltak a 2011-es év legpozitívabb élményei és legnagyobb csalódásai?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Szerettem olvasni Umberto Eco regényét, A prágai temetőt az év első napjaiban (egyelőre román nyelven). Év végén pedig jó élmény volt Bodor Ádám új könyve, a Verhovina madarai.
Bene Zoltán, író, kritikus: A legnagyobb hatással talán Saramago Káinja volt rám az idén. Először azt gondoltam, nyilván azért, mert ebben az évben sokat foglalkoztam a mitikus-szimbolikus Káin alakjával, de hamar elvetettem ezt a gondolatot, ami legfeljebb arra szolgálhat magyarázatul, miért vettem a kezembe a regényt, s nem arra, miért tetszett. Mert tetszett a Saramago-könyv, lehet vele vitatkozni, és rá lehet csodálkozni. Sok mindenre jó. Nem ez volt azonban az egyetlen pozitív olvasmányélményem, sorolhatnék még. Néhányat sorolok is: Kiss Ottó A másik ország vagy Weiner Sennyey Tibi A nagy eretnek című könyvei élményszámba mentek, és szeretem Kiss Laci kritikakötetét is, bár azt másképpen tudom csak, mint a szépirodalmat… Csalódások? Nem jegyzem meg a rossz könyvek címét, nincs rá energiám.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: Mostanában egyre többször azon kapom magam, hogy tényleg csak „melóból” olvasok, ami igazán érdekel, egy egyre bánatosabban növekvő könyvkupac tetején (...közepén, ...alján) végzi, nyugodtabb napokat remélve. Idén jobbára nem lepett meg senki (akit olvastam), akitől jóra számítottam, hozta is a jó teljesítményt, de az (általam) elvártnál nem jobbat. Negatív is igazán csak egy volt, Parti Nagy Lajos legújabbja (Az étkezés ártalmasságáról) alaposan elcsüggesztett, nem mintha rossz lett volna, legfeljebb az ő tehetségéhez, képességeihez képest. Sok reményem van azonban a következő évre nézvést, több nagyon tehetségesnek tartott barátom is lassan elérkezik az elsőkötetesség kapujába, mint Áfra Jani vagy Stolcz Ádám is (ha lehet hinni a kósza madarak csiripelésének), illetve Evellei Kata, akinek a készülő kötetéből már olvashattam is jó pár verset, és azok alapján úgy sejtem, az utóbbi évek legjobb bemutatkozó kötetét hozhatja össze, ha út közben el nem romlik valami.
Melyik volt az év legextrémebb irodalmi eseménye?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Jó volt ott lenni a Sínbusz fesztiválon. Valószínű, hogy évről évre hasonlóan zajlik, de nekem most volt alkalmam élőben megtapasztalni az átdöcögést a határokon Szeged és Szabadka közt, visszafelé pedig, gyalog át a határon, igen nosztalgikus hangulatba kerültem.
Bene Zoltán, író, kritikus: Bizonyos tekintetben minden irodalmi eseményt extrémnek érzékelek. Tisztában vagyok azzal, hogy szükség van ezekre az eseményekre, de az irodalom számomra továbbra is elsősorban magánügy, szemben az irodalmi eseményekkel, amelyek így vagy úgy, de közügyek. Ha viszont mindenképpen válaszolni kell, hát extrém élmény volt a Szeged effekt antológia bemutatója, amennyiben nagyon sokan voltunk és abszolút kívülállók is eljöttek.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: A magam részéről a József Attila-szobor megmentésére szerveződő félspontán akciókat mondanám. A dolog extremitását abban látom, hogy 2011-ben, Magyarországon ilyen felháborító apropóból verődnek össze a költők. Ésszel felfoghatatlannak tartom, hogy a világirodalom egyik, ha nem a legnagyobb költőjének kifejezetten szép és ízléses szobra mentésre szorul, jobb helyeken az ilyesmit már vészkorszaknak nevezik. Még jó, hogy ez egy rosszabb hely. (Ugyancsak extrém élmény volt számomra a szigligeti JAK-táborban tartott Apokrif-felolvasás, bár ez inkább csak a „mélyvíz-effektus” okán, lévén ez volt az első szigligeti látogatásom, és hát egy csecsemőnek valóban minden vicc – és minden komolyság is – új.)
Folyóirat-publikációk közül mi vitte a pálmát?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Fontosnak tartom, hogy végre magyarul is olvasható volt egy átfogó válogatás a Black Mountain College amerikai költőinek verseiből a Kalligram novemberi számában – igaz, adódott néhány technikai probléma körülötte.
Bene Zoltán, író, kritikus: Erre is nehéz felelnem, tudnék többet is említeni, azonnal megmondani, hogy melyik, az már sokkal bajosabb. Legyen, mondjuk, Vári Attila Halotti tor című írása a márciusi Forrásból.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: Jó pár volt, nehéz is összeszedni. Mérget mernék venni rá, hogy erre a kérdésre jóformán mindenki Kemény István Búcsúlevelét említi majd válaszul, de nekem épp a másik nagy hatású idei verse, A nyakkendő tetszett sokkal jobban, szerintem egy bő klasszissal jobb (ahogy Térey kvázi válaszverse, a Magyar közöny is). Ezeknél pedig több klasszissal is jobbnak érzem Nádasdy Ádám versét a decemberi Holmiból (A hazafiúi hűségről), amolyan valódi nagyversnek tartom, számomra talán ez volt az év olvasmányélménye. Nem is külön publikáció, de a Folyóméter blog működése (külön maga a jelenség és külön a helyenként szakmainál is szakmaibb, magasabb színvonal) lenyűgöz, bár egy csomó esetben nem értek egyet velük, és másként működik az ízlésem, minden tiszteletem a szerzőké. Aztán ott vannak Keresztury Tibor regényrészletei, amelyek őszintén lenyűgöztek, ritka izgatottan várom a végeredményt. Podmaniczky Szilárd Kisgyermekek emlékiratait imádtam, remek prózák, azonban mivel a 2012-es évet többek közt épp a kötetről írandó recenzióval kezdem, ennél bővebben nem dicsérnék – pláne, mivel sosem lehet tudni, hogy nem csak szerencsés kézzel (szemmel) épp a legjobbakat olvastam-e eddig. Lengyel Imre Zsolt emlegetését sem hagyhatom ki, minden egyes sorát – felkészültségétől, eszétől, stílusérzékétől, és főleg ezek együttesétől újra meg újra lenyűgözve olvasom, ami kritikusok esetében nálam igen ritka dolog. (Bárdos László két megrendítően szép verse sem hagyható említés nélkül, az ÉS-ből.)
Melyik Irodalmi Jelenben közölt írás tetszett a legjobban?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Az idei évben főként az agresszív kommentelés felfutását regisztráltam a lap környezetében, szomorúan.
Bene Zoltán, író, kritikus: Szeretek Bárdos József paródiáin kuncogni, a tárcarovatnak és a vasárnapi leveleknek is régi híve vagyok. Majoros Sándor családregény-részlete pedig igazi ínyencség…
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: Nem konkrét szöveg, inkább rendszeres örömforrás számomra Jónás Tamás műveit olvasni, ahogy Mányoki Endre tárcanovellái is nagyon tetszenek – dacára a kötelező, szándékolt elfogulatlanságot szavatoló rosszindulatnak, amivel a szerkesztőim írásait olvasom. Lenne egy konkrét publikáció is, Bódi Betti LBA-kritikája szerintem nagyon eltalált, igazságos, higgadt és – bár a jobbára minősíthetetlen stílusú és ritka buta kommentfolyam épp az ellenkezőjét igyekezett hangsúlyozni – elfogulatlan (legalábbis nekem annak tűnő), mégis merész szöveg – amennyiben a lassan bebetonozódó irodalmi divat és uniformizálódó ízlés ellenében szólal meg.
Ki az a fiatal alkotó, akire ebben az évben figyeltél fel?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Tóth Kinga, Borbély András.
Bene Zoltán, író, kritikus: Szekeres Niki, teljes nevén Nikoletta.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: Az Apokrif szerkesztőjeként módomban áll a legfiatalabb irodalmi generáció sok tagjának szövegeit olvasni, így közülük emelnék ki – persze, a teljesség igénye nélkül – neveket. Számomra Tinkó Máté fellépése volt idén az egyik legemlékezetesebb (és hízik is a májam, amiért e színrelépésben az Apokrif is segítségére lehetett), Máté megdöbbentően jól ír prózában és versben is, a (közel)jövő nagy kihívása talán pont az lesz a számára, hogy valahogy szeparálni tudja egymástól ezt a két műnemet, ahogy már mostani legjobb írásai is ezt jelzik előre: legversszerűbb versei és legprózaibb prózái tetszenek a legjobban. Hogy egyben a fenti kérdésre is visszautaljak, bár én még tavaly véltem őt felfedezni, Sós Dóri írásai folyamatosan magas színvonalon születnek, nagy örömmel olvasom őt egyre több helyen, többek közt a Verstörténésben is. Van még itt egy rakás név, akiket ugyancsak nem idén fedeztem föl magamnak, a nagy(obb) közönség mégis talán idén, jövőre, ezekben az években kezd(het)i megtanulni a nevüket, ilyen a nemzedéke szerintem legtehetségesebb, legígéretesebb prózaírója, Torma Mária, aki már most is sokszor lenyűgöz, pedig úgy sejtem, mostani első országos publikációi még csak a jéghegy csúcsai, a pályáé korántsem. Vagy példaként említhető a már emlegetett Evellei Kata, aki ennek a rendszerváltás körül született nemzedéknek az egyik legkarakteresebb, legfontosabb költője lehet pár éven belül, illetve Török Sándor Mátyás, akinek – páratlanul szerencsés módon – már első, kamaszkori zsengéi óta figyelhetem folyamatosan alakuló költészetét. Lényegében hónapról hónapra, versről versre újra és újra meg tud lepni azzal, hogy szinte mindig képes jobbat írni, mint előzőleg – holott már eleve is nagyon tehetséges(nek tartom). Hogy ne csak az Apokrif köréből emeljek ki szerzőket, mert ezért teljes joggal feddést érdemelnék, megemlíteném még Both Balázst, akit ugyancsak nem idén, hanem már tavaly-tavalyelőtt óta olvasok nagy örömmel, de örülök az alkalomnak, hogy végre elmondhatom, mennyire tetszenek a versei.
Melyik médiumhoz köthető 2011 leglátványosabb külső és belső megújulása?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Új Könyvpiac a neten és Facebookon, új munkatársakkal. A Prae.hu megerősödése.
Bene Zoltán, író, kritikus: Manapság a sajtóorgánumok állandóan megújulnak. Évente minimum egyszer, olykor többször napirendre kerül (és többnyire meg is valósul) az arculatváltás. Ezáltal – állítólag – eladhatóbbak, figyelemfelkeltőbbek. Nyilván így van, én nem vagyok jó célközönség. A változtatás kedvéért való változtatást képtelen vagyok komolyan venni. Persze, amikor muszáj, vagy amikor fejlődést, továbblépést jelent, az teljesen más szituáció (de, érzésem szerint, ez a ritkább eset). Egyértelmű, például, hogy a közszolgálati médiának változnia kellett, változnia kell, hogy legyen valami alternatíva az elképesztően sekélyes kereskedelmi adók mellett (más kérdés, hogy a megvalósított átalakulások alkalmassá teszik-e erre a közmédiát). Amennyiben pedig az irodalmat közvetítő csatornákat kell tekintetbe vennem, örömömre szolgál, hogy egyre több folyóirat duplázódik meg: a hagyományos, nyomtatott verziók mellett létrejönnek az élő, aktuális, lüktető portálok. Azt azonban nem tudom eldönteni, melyik megújulás volt a leglátványosabb az idén. Számomra talán a legörömtelibb a Spanyolnátha negyedéves periodikumból kéthavilappá alakulása.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: A Tiszatáj kiszínesedésének és a Prae megújulásának is nagyon örültem, a legnagyobb örömet azonban (megint egy kis hazabeszélés) az Apokrif évfolyam közben történt megújulása okozta. Két új szerkesztőtársunk, Erdei Tamás festőművész és veress dani (saját óhajából kisbetűs) művészettörténész munkája a szó szoros értelmében „látványos” megújulást hozott, elég csak megnézni az idei lapszámokat.
Hogyan készülsz irodalmilag a 2012-es világvégére?
Balázs Imre József, költő, kritikus, főszerkesztő: Szeretném, ha megjelenne második gyermekverskönyvem, a Blanka birodalma.
Bene Zoltán, író, kritikus: Kérdés, hogy melyik világnak lesz vége 2012-ben? Akad olyan, amelyiknek örömmel készülnék a végére… Irodalmilag viszont sehogyan se készülök semmire. Pláne nem világvégékre.
Nyerges Gábor Ádám, költő, főszerkesztő: Úgy, hogy észre sem veszem, szerintem már jóformán el is jött, legalábbis ha a magyar kultúra helyzetéből, tehát szabályszerű megfojtásából és ellehetetlenítéséből indulunk ki. Persze, mindig vannak rések (vagy épp fügefalevelek – ahogy tetszik) a pajzson, így ha kis szerencsém van, a tavalyi körkérdésben már emlegetett két kötettervemből legalább egy összejöhet, ha még őrültebb szerencsém, akár mindkettő is, a magam részéről ennyit tehetek, meg, persze, olvasok; minél kevesebbet lehet, dafke annál többet. A verseskötet címe amúgy Számvetésforgó lesz vagy lenne, biztos, ami biztos, leírom, mert meglehet, hogy a feltételes mód győz végül.
Kapcsolódó anyag:
