Tornacipővel a macskakövön
Bajnai Nóra és Bodor Lilla Félvégtelen című kötete festészeti album és verseskötet egyszerre. A versek azonban másfajta párkapcsolatról is vallanak. Lássuk, hogy illeszkedik egymáshoz az alcímben említett tűsarok és macskakő!
Kapcsolódó anyag: interjú Bajnai Nórával
Tornacipővel a macskakövön
Bajnai Nóra költő (Ön-zene, 2009) és Bodor Lilla festőművész közös kötete, a Félvégtelen − Én tűsarok, te macskakő a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. Az igényes, minőségi kivitelezésű, album jellegű könyvet méltán sorolhatjuk a Scolar-kiadványok legszebb darabjai közé.
Bajnai Nóra első kötetéhez hasonlóan továbbra is az alanyi költészet útját járja, a Félvégtelen íve azonban már jóval feszesebb, átgondoltabb mint az Ön-zene szövegei; szervesebben rendeződnek az egyes versek ciklusokká, majd kötetté. A három egység egy párkapcsolat felbomlását, majd a továbblépés lehetőségét tematizálja. Az első rész (Félvégtelen) szövegei a szakítás előtti patthelyzetet, a következő ciklus (Tizenkét centiméter) a magánéleti törés utáni eltávolodást, végül a záró ciklus (Helyben nyújtás) darabjai a felejtést és a regenerálódást fogalmazzák meg.
Bodor Lilla: Pesti esti fikció
Ennek ellenére a versek továbbra is a kiforratlanság és a türelmetlenség jegyeit viselik magukon. A kötet megannyi kívánnivalót hagy maga után, a legfontosabb mind közül egy alapos válogatás lett volna. Noha mindössze huszonöt meglehetősen rövid szöveget olvashatunk, alig találunk hármat (Hátúszó forduló, Tenyérlét, Rúzsozom magam), amely mellett érdemes jelet, jegyzetet hagyni, hogy a későbbiekben visszatérjünk hozzá.
Két vers a korábbi Ön-zenében is szerepel, az egyiken (Hátúszó forduló) elhanyagolható mennyiségű, filológiai jellegű javítást végeztek, lényegében csak az írásjelek változtak. A másik újraközölt darabon (Füstakt) történt lényegi, negatív irányú változtatás azonban szintén amellett tesz tanúbizonyságot, hogy Bajnai Nóra még mindig kevéssé tudatos költő, poétikájában sok az esetlegesség, s egy-egy eltalált képben, ritmikai megoldásban inkább csak a ráérzés és a véletlen dominál. A Füstakt ugyanis még gyengébb, mint a korábbi változat, terjedelmében kibővült ugyan, a korábbi négy versszak hatra duzzadt, de megmaradtak a kínlódó, semmitmondó rímek. Eltűnt azonban az egyetlen sokatmondó kép, az egyetlen szépen gördülő strófa a zárlatból. Ezt láthatjuk a két utolsó versszak összevetéséből:
„Posztumusz úgysem marad más,
talán csak humusz és néhány férfizseb,
s bennük néhány továbbgurulni rest
rúzsfolttól zsúfolt
cigarettatest,
körülöttük hodály, ahova belopja magát némi
slankítóan füstös félhomály.”
(Füstakt, Ön-zene, 2009.)
„Úgysem marad más,
csak néhány férfizseb,
s bennük néhány
rúzsfoltos (vagy rúzsfolt mentes)
karcsú cigarettatest.”
(Füstakt, Félvégtelen, 2011.)
A rímhasználat többnyire szintén türelmetlenségről és a műgond hiányáról tanúskodik. Egy-egy vers befogadását igencsak megnehezíti, sőt, egészen funkciótlanul billent ki az olvasásból, amikor minden iróniát mellőző, erőlködésből született összecsengésekkel találkozunk. Ilyen például az almát és az álmát (Házasság), a nokedli és a szeretni (Hidak), a vissza és a borissza (Út és test).
Bodor Lilla: Út és test
Az átgondolatlanság nemcsak a mikrostruktúrában, így a rímek szintjén jelentkezik, hanem az egyes versek építkezésében is. Az Út és test című darab a kötet visszatérő motívumához kapcsolódik, amely igen hangsúlyos helyen, a címadó opuszban (Én tűsarok, te macskakő) is megjelenik. A párkapcsolatban a nőnek mutatkozó lírai én önmeghatározása szerint tapos a férfin: „Én tűsarok, te macskakő, / Alattam vagy, s én magam alatt vagyok. / Én tűsarok, te macskakő. / Nehéz testeden nehezen haladok. / Tűsarok és macskakő. / Tőled tizenkét centiméterre vagyok, / magasodom, elhagytalak.” A kapcsolati hierarchiában a nő a férfivel szemben felettes pozícióban helyezkedik el, illetve alapvetően agresszív gesztussal viszonyul hozzá. Az önmeghatározás állandó jellegű, amint azt a verszárlat kategorikusan kijelenti: „mert én tűsarok, s te macskakő./ Ez voltam, és ez leszek.” Az Út és test ugyanehhez a motívumhoz kanyarodik vissza („Az út testét taposom össze. / Vissza.”), azonban a szerves kapcsolódást és a vers koncepcióját indokolatlanul töri meg a zárlat, melyben a korábbi attitűddel élesen szembenálló új identitás jelenik meg, az alárendelt, könyörgő nő: „Csak kérlek, / ha szakítunk is, / hát ne legyen / semennyire se hirtelen. / Vagy ne legyen.”
A Félvégtelen épp annyira festészeti album, mint amennyire verseskötet, a páros oldalakon elhelyezkedő szövegekhez a páratlan oldalakon Bodor Lilla festőművész 2007 és 2011 között készült alkotásai társulnak. Az egymás mellé kerülő darabok viszonya többnyire egészen esetleges, csak a legritkább esetekben folytatnak egymással párbeszédet. A Hidak című vers és az Illanó tondó (2009) című kép egymásmellettisége jól példázza szöveg és kép markáns széttartását.
Hidak
Hátam mögött híd, hidak.
Valahol, valakik
felégettek egy függőhidat.
Aztán derült ki:
én voltam, pedig
rajta álltam.
Most a hátam mögött
nincsenek hidak, híd sincs,
csak a hátam.
Azóta minden éjjel
a derekam
törik, a szívem szakad széjjel,
pedig nem nokedli.
Szaggatják, szaggatják.
Talán lehet, hogy mégsem.
Mégsem lehet szeretni.
Bodor Lilla: Illanó tondó
Bizonyos esetekben az egymáshoz rendelés oka az azonos vagy tematikusan egyező cím. A kép azonban az ilyen párosításokban sem, vagy csak a legcsekélyebb módon kapcsolódik, illusztrál, amire jó példa az Út és test (Zita filmje) című kép és az azonos című vers, illetve a Kedvező fordulat (kép) és a Hátúszó forduló (szöveg) kapcsolata.
Hátúszó forduló
Ki kell tapintanunk a falat, már idejekorán,
az ütközés előtt, hogy meg lehessen fordulni.
Gyorsan búcsút inteni, váltani még, a medence falán,
vagy akárhol
Hogy megmaradjon egy talán.
Bármilyen kecsegtető is a távol.
Úgy kell, hogy nem látunk rá a falra, se a fal mögé.
Ki tudja, mit hagyunk ott egy ügyes hátraarccal.
Ha túl későn fordulok vissza,
megtelik az orrom, a tüdőm vízzel.
Félek, félrenyelem az életet.
Elfullaszt a bánat, a tempó hiába hízeleg.
De ha idő előtt, úgy a fallal szemben
valahol a fal és önmagam közt
ügyefogyottan, tétován megrekedek.
Nincs elrugaszkodás, kókadozó lendület.
Ha idejekorán, úgy nem lehet továbblépni.
Mert csak pont jókor lehet.
Nem a faltól falig, hanem a fal előtt kezdődik,
A fallal szemben – hogy ott ki mit kezd magával –
az az igazi menet.
És azt is csak egyetlen egyszer, egyféle ritmusban
lehet.
Bodor Lilla: Kedvező fordulat
Akadnak egészen rosszul sikerült párosítások is. Ilyenről beszélhetünk az Én és te című vers és a hozzá társított Kétesélyes történet című kép esetében, hiszen a vers épp a továbblépés lehetetlenségét tematizálja, az adott időpillanatba zártságot, a változtatás esélytelenségét, míg a kép mind címével, mind az ábrázoltakkal ennek ellenkezőjét.
Én és te
Sakk-matt
Csatározunk, sakkfigurák.
Bár az idő már vagy ezer éve matt.
Lejárt, és minket magunkra hagytak
a már magukra hagyottak.
Bodor Lilla: Kétesélyes történet
A Félvégtelennel egyszerre két markánsan különálló könyvet vesz kézbe az olvasó. Egyrészt Bajnai Nóra második verseskötetét, másrészt Bodor Lilla első önálló albumát. Kérdéses, hogy milyen okok dönthettek a társítás mellett, s az irodalmi szempontokon kívül álló esetleges érzelmi, vagy egyéb indíttatás elegendő-e ahhoz, hogy két ennyire széttartó korpusz a kötetbe rendezéssel egy műalkotássá fonódjon össze. Ahogy az is erősen vitatható, vajon a Scolar és a többi kiadó eléggé felelősen bánik-e a kortárs költészet kiadásával, szem előtt tartja-e a válogatás és a szigorú ítélet szükségességét. Egyelőre úgy tűnik, hogy a vizuális igényesség követelményéhez képest a válasz egyértelműen: nem.
Bajnai Nóra − Bodor Lilla: Félvégtelen − Én tűsarok, te macskakő. Scolar Kiadó, Bp., 2011.
Az illusztrációk Bodor Lilla blogjáról származnak.
Farkas Daniella
Kapcsolódó anyag:
