SzóKép

---

A virág kontúrjai elvontak,
Bonyolult-rajzú füvek: költészet!
A maszk pillanatnyi lüktetése - -
Szeszélybe mártani az egészet…

 

 

ITTLÉT-DEFORMÁCIÓK

NAGY ZOPÁN ESSZÉJE

Ocskay László: Elfelejtett városok című kiállításához

 

 

 

 

La vieja mano
sigue trazando versos
para el olvido

„Évülő” kezem
tovább rója a verset –
a felejtésnek.
(Jorge Luis Borges)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Idő Újabb Cáfolatán túli (helyetti) ittlét-deformációk, illetve: a szellemiség (szintetizálódott) problematikája… - gondoltam egy-egy („poszt-alkímiai”) rezignációval átitatott, poétikus-metafizikus szerkezeteket feltáró rajz-sorozat kapcsán…

Lebegő-összenyíló építmények, belső városok, rétegződő látományok (a tudattalan labirintusaiból a légtérbe ívelő/évelő), lehetetlen átalakító/átalakuló „gyár-konstrukciók”; zaklatott templomok… sőt: hullámzó női hajakat növesztő frusztrált templomok, metamorfikus szobrok (az emlékezés megnevezhetetlen szobrai)… - gondoltam (mintegy beékelve magamat a megénekelhetetlenbe)…

Konjunkció és digesztio, feloldás, ill. szétoszlatás (a kiválasztódás előkészítése) – mindez egy elfeledett város elfeledett (vagy elképzelt) épület-pincéjének elme-rendszerében: önjáró szerkezetek s visszajáró revelációk között. – Ámbátor: némi tépelődések árán véglegesíthetetlen (rügyezések általi) görcs-bogozások, kigőzölgések, ismeretelméleti fokozatok fixált vegyület-kezelései (és vetülései) - - törésekkel/többletekkel érlelt vázlat-túlmutatások és impulzív (ön)hasonulások…

(Ó, infernáló hullámpercek: most gondviselés és skolasztika helyetti „absztrakto-fíliai”, vagy akár(mikori): hibrid rekettye-virágzás-katatónia…ha-ha…) - - (Mert ez a nap is  „Pán-hisztérikus”! – „In mirroribus”…)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! - A felolvasó most szalagos magnetofont tart a mikrofon elé: Borges hangja recseg a távolból = háromszor is köszönti az egybegyűlteket… - Az orvos megérkezik (itt dőlt betűk következnek):

Az ismeretlen heroina medúza-hajzata úgy lebegett az éjszaka azúrján, mint elsüllyedt hajókból a tengerszínen maradt tépázott vitorlák… A metaforák pedig úgy vonultak a párolgó utakon, mintha vérből fogalmazott dogmák képtelenségeit akarnák nekilódítani egy idő-szerűtlen kulisszának, mely mögött szürkejég-arcú (nemtelen) fejek olvadoztak, s a kitárt szélben mérgezett-piros kis kabátok ropogtak, mint puskagolyóként pattanó bimbók… - Jegyezte le egy fiatal néző - (így) ez lehetne az „egyik oldal” látképe! (Ezek voltak a dőlt betűk – a szerk.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A „másik oldalon”: egy bíboros-maskarás, vagy éppen vérpiros-maszkos, jelmezes sereg úgy térdelt le, mintha a katartikus szél egyetlen nagy hullámmal terített volna a földre egy pipacstáblát - - és hangosan imádkozott… - Ábrándozott egy idősödő írónő (egy láthatatlan látogató)… (Mindezt a farkasvakság előtti órákban: Ocskay László Doky Ulumáj szimultán módokon is jelenlévő szerkezeteinek külső-belső tereiben - - miközben szubjektív kristályok sisteregnek, s az ég egy kis darabja (pókhuzalra, drótocskára kötve, mint szelídített fogoly) is jelen van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A „két oldal” között (mint amorf szobor-csoportok örökké kíváncsi boncmestere): fekete talárban áll az orvos – és a nézőkkel elnézően (kissé - kissé? - szórakozottan): saját-készítésű, nikkelezetten csillogó (ismeretlen) műszert /artistic-mechanistic/ simogat… -

Miközben (mindezt) egy önkéntes agy kreációjának finom-mechanikája orthokromatikusan leexponálja…

Majd (a fináléban) az Úrnak angyala (vagy egy feloldódott látogató) meglátá(m) – és átérezhet(n)é az üvegcsékben, és a földuzzadt lombikokban intro- és extrovertált, extro- majd introvertált operák (operák, operák!) tökéletessé cseppfolyósított (és belélegezhetően kóstolható) dallamát…

A megemlékezés (a művek magukra-hagyásával): igazán (csak) így kezdődhet el!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ősi anatómiám flórája
Organikus szabadkőműves-lét…
Vér-sejtjeim betegség-tájképek - -
Éjszakám vétkes hormon-erjedés…

A Non: az abszolút szűkszavúság.
Plazma: semmi és valami teste…
A szépség formáiba fulladni - -
Tátott száj légzés-merevedve…

A virág kontúrjai elvontak,
Bonyolult-rajzú füvek: költészet!
A maszk pillanatnyi lüktetése - -
Szeszélybe mártani az egészet…

A Non: minimumnyi emberszerű.
Nem egyszerű ön-ornamentika…
Kesztyűben táncolni (éjszakában) - -
Valós tudásod anti-logika…(?)…

 

Ocskay László – Doky: Elfelejtett városok (In memoriam J. L. Borges), kiállítás a Magyar Írószövetség Galériájában, Budapest, 2012. 01. 10.