TŰÉLES ÁRNYAK – Kinszki Imre, a tárgyias líra fotográfusa (1901–1945)
SZÓKÉP
Nem tudunk róla sokat, de ismerős. Fotós a harmincas évekből. Magyar. Zsidó. Áldozat. (Tóth Viktória)
legyek bár vendég a hazámban
és koldus a föld kerekén,
a szépnek, amit láttam, így is
örök gazdája vagyok én.
(Szabó Lőrinc)
TŰÉLES ÁRNYAK
Kinszki Imre, az “új tárgyiasság” fotográfusa
Tóth Viktória
Fotós a harmincas évekből
Kinszki Imre. Valahonnan ismerős a név. Láttunk valami reprodukciókat a Kisföldalattiban, volt egy-egy kiállítás a képeiből még 2006-ban, aztán 2011-ben… Nem tudunk róla sokat, de ismerős. Fotós a harmincas évekből. Magyar. Zsidó. Áldozat.
Fontos szavak, de Kinszki Imre sokoldalúságának mindez csak a vázlata. Orvosnak készült, és bár a numerus clausus miatt kénytelen volt feladni ezt az álmát, a tudományos érdeklődés egész pályáját végigkísérte. Szemlélődő volt és precíz. Akár a Gyáriparosok Országos Szövetségének irattárosi munkájáról (első és utolsó munkahelye volt ez), akár az eleinte hobbiként űzött, majd egyre inkább a szenvedélyévé váló fotózásról volt szó.
1901-ben született, 1926-ban kezdett fényképezni, 1931-ben már a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) tagja. 1936-ban pedig ki is lépett belőle, mert rossznak tartotta az irányt. Számára az új tárgyiasság, és a hazai fotózás megújításának a szándéka volt a jó irány: igazságkeresés, új nézőpontok, a fénykép őszinte, éles rajza. A magyar fotózás fölzárkóztatása a világszínvonalhoz, mert voltak ugyan nagy fotósaink, de nem itthon. Nagyon szép célok, amikért sokat tett, sőt, eredményeket is ért el. (Fotóival találkozhatunk Hollandiában, Amerikában, és másütt, alkalomadtán itthon is.)
A legérdekesebb azonban a kettős élet, amit csendesen és türelmesen végigdolgozott. Gondolkodott már valaki azon, milyen nehéz egy művésznek „tisztes életet” élni, vagy egy „tisztességes” embernek művészi értékű munkákat létrehozni? Mielőtt megismertem Kinszki Imre munkásságát, úgy látszott, hogy a művészet és a normális élet kizárja egymást. Őt viszont – úgy tűnik – ez cseppet sem zavarta. Nem volt harsány, sem bohém: példás családapa volt, és precíz irattáros. Munka után pedig fényképezett. Fényképezett az emeleti ablakból, fényképezett éjszaka, fényképezte az egyszerű embereket egyszerű ruhákban. Ilyesmiket, így nem sokan fényképeztek ekkor Magyarországon.
Semmi botrány, vagy akár egyetlen pletyka, csak tevékeny csönd, és a hátrahagyott beszédes (jórészt máig feldolgozatlan) életmű. Vajon ezt hogyan csinálta? Két homlokegyenest ellentétes pályát szívvel-lélekkel? Persze egyik 
sem volt problémamentes. Az irattárosi munkájából végül vallása miatt bocsátották el, a fotós karrierjében pedig az újító szándék miatt ütközött ellenállásba. Ennek egyik csúcspontja a Daguerre centenáriumi kiállítás és az azt megelőző szervezés volt, amiben (ő is) igen fontos szerepet vállalt: a külföldi alkotókkal tartotta a kapcsolatot, mert ő beszélt a szervezők közül a legtöbb nyelven. Rengeteg kép érkezett (összesen 2930), s végül igen nagy anyag, 518 kép került bemutatásra a Vigadóban 1937. október 23-án, de a megnyitót komoly harc előzte meg, elsősorban a MAOSZ-szal, a már említett nézetkülönbségek miatt. Végül a kiállítás megnyílt (nem szerény visszhanggal), és bár az új tárgyiasság nem diadalmaskodott a magyaros stílus ellenében, ez utóbbi alkotói (köztük Kinszki Imre) mégis nyomot hagytak a magyar fotótörténetben. Igaz, ezeket csak mostanában kezdjük (újra) felfedezni. Ma már hétköznapi emberként is így fényképezünk: egyszerű, mindennapi helyzeteket, helyeket, embereket; nagyra értékeljük a fénykép tűéles rajzát és a minél érdekesebb nézőpontokat, fotózzuk a közvetlen környezetünket, olykor a "várostájat"...
Az 1930-as években azonban mindezek még jelentős újítások voltak Magyarországon, melyek hozzájárultak a fotóművészet itthoni fejlődéséhez. Ebben játszott fontos szerepet Kinszki. Az élete azonban, és ezzel a pályája is tragikusan rövidre szabatott: a zsidótörvények életbe lépése után vízumért folyamodott ugyan, és külföldi barátainak is számos levelet írt, ám a segítség már későn érkezett: mire az új-zélandi vízumot megkapták, őt és fiát, Gábort már elhurcolták a nyilasok. Egyikük sem élte túl, bár az Kinszki Imre haláláról nem tudni biztosat. Valószínűleg egy erőltetett menetben veszett oda 1945 tavaszán, útban Sachsenhausen felé.
Szabó Lőrinc
Kilátón Budapest fölött
Száz szemem nyílik: Nézd! a város!
Ott lent! Mily szép, mily óriás!
Hogy szétcsap! Fölcsap a hegyekre!
Ház, palota, ház, s ujra ház!
Házak, ház-tenger. Kertek, villák.
Hány ezer? Tíz? Húsz? Nem tudom.
Lehet, hogy harminc. Gyönyörű kép…
S hirtelen elszomorodom.
Harmincezer ház. A hazám! De
nem látom benne magamat.
A hazám? Az imént kiáltott,
s most elnémúl a gondolat,
mintha szégyelne megszületni,
bujkál a perc kínja mögött:
No, költő, még mindig a másé,
a másoké az örömöd?
No, híres, szól a keserű gúny,
te minek a gazdája vagy?
Azt hitted, érsz valamit, és hogy
szolgáltad az országodat!
Húsz esztendeje dolgozol már
s érted a mesterségedet,
de hol a föld, a talpalattnyi,
a kunyhó, amely a tied?
Húsz év alatt mire jutottál?
Mondhatod, ha épp jólesik,
hogy itt is, ott is már szivekbe
fogóznak a gyökereid,
álmodhatsz, hogy a szellem így-úgy,
sőt, hogy… De nézz csak oda, le:
ott a valóság és ahhoz nincs
közöd egy árva tégla se!
Megbuktál, költő. Lásd be végre,
akinek valamije van,
az mind különb, fontosabb nálad!
tehetségesebb! biztosan!
szükségesebb, mind!… Műveidről
ez az igazi kritika…
Sóhajtok… Szörnyű az igazság,
de szörnyűbb bennem a hiba,
– mert már ásítok a sirámra…
Ej, gondolom, lesz, ami lesz,
ha el tudom mondani, jó s rossz
nekem egyformán érdekes:
legyek bár vendég a hazámban
és koldus a föld kerekén,
a szépnek, amit láttam, így is
örök gazdája vagyok én.
József Attila
Eszmélet
1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.
8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.
Az utolsó fotó: A Keleti pályaudvar
Kinszki Imre
Jelentős irodalmi, filozófiai és természettudományos munkássága mellett kiemelkedő fotográfus is. A húszas évek második felében publikációi jelentek meg többek között a Nyugatban, a Huszadik században és az Aurórában is. 1931-ben nyert felvételt a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségébe. A Fotóművészeti Hírek 1932-es számában A múlt árnya címmel adja közre írását, melyben a hagyományos – a MAOSZ által is képviselt – értékeket támadja, s határozottan foglal állást az „új fényképészet” mellett, mely a „Neue Sachlichkeit”-hez áll közel. Ennek betetőzése az 1937-ben létrejövő Modern Magyar Fényképezők Csoportja. Olyan külföldi lapokban is publikált képeket, mint az American Photography, a Studio és a Popular Photography.
Forrás: Tóth Balázs Zoltán: Modernista törekvések a magyar fotográfiában
Kinszki Imre cikkei a Nyugatban:
H.G. Wells és a nyugati civilizáció
A marxizmus társadalomelmélete
Kinszki Imre életrajza
1901 március 10-én születet Budapestent
1918 június 17. Érettségi a Piarista Gimnáziumban
1918 egy félév Orvosi egyetem
1919 egy félév Bölcsész kar, Biológia szak
1921 Numerus Clausus miatt nem folytatja tanulmányait
1921 – Irattáros Gyáriparosok Országos Szövetségénél
1926 május 23. Házassága Gárdonyi (Grunberger) Ilonával
1926 Megkapja első fényképezőgépét feleségétől
1927 október Gábor fia születése
1930 KINSECTA fényképezőgép megalkotása - a közelfényképezés technikájának tökéletesítése
1931 Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének (MAOSZ) tagja
1931 – Rendszeresen megjelennek cikkei hazai és külföldi fényképészeti lapokban
1934 Judit lánya születése
1934 Múlt Árnyai című írása megjenelik a Fotóművészeti hírek c. folyóiratban
1936 Kilép a MAOSZ-ból
1937 Modern Magyar Fényképezők Csoportjának megalakítása
1937 Daguerre centenáriumi kiállítás társszervezője a Vigadóban
1939 március 16. görög katolikus vallás felvétele
1939 Magyar fényképezés című album társszerkesztője
1943 – Munkaszolgálat. Déva, Erdőváros
1944 október. Munkaszolgálat. Celdömölk
1944 november. Ferencvárosi pályaudvarról egy levelezőlap, utolsó hír
1945 tavasz. Halálmenetben hal meg Sachsenhausen felé
Kiállítások
1931 International Exhibition, Budapest
1932 International Exhibition, Wien
1933 International Salon of Photography, Chicago
1936 II. International Exhibition, Kassa
1938 International Exhibition, Royal Photographic Society, London
1939 Photographic Society of America, Hungarian Collection, USA
1939 Exposition Internationale des Photos de Neige, Paris
1939 International Exhibition, Antwerp 1996 Vintage Galéria, Budapest 1997 Gallery 292, New York
1998 Michael Hoppen Photography, London
2004 Klotz Gallery, New York
2006 Vintage Galéria, Budapest
2007 Tate Modern, London (States of Flux)
2011 Magyar Zsidó Múzeum/Hungarian Jewish Museum, Budapest
Művek közgyűjteményekben
Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Museum of Modern Arts, New York
Museum of Fine Arts, Boston
Museum of Fine Arts, Houston
National Gallery of Art, Washington
Stedelijk Museum, Amsterdam
San Francisco Museum of Modern Art, San Francisco
Kinszki Judit: Szerelem papírrepülőn – rövidfilm a Kinszki-családról
