SZÓKÉP

---

A külső forgatásnál egy különös felhő keletkezett, amit Bergman ajándékba kaphatott az égtől, hogy az alatt táncoljanak a halálba menők. Az egyik színész filmbeli halálakor kisütött a nap.  Mintha egy másik világ nyílt volna meg.

 

 

MI JUT ESZEMBE!

AJÁNDÉK FELHŐK

Várnagy Ildikó jegyzetei

 

 

 

 

 

 

 

Dali rajza Freudról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dali rajza egy csontra száradt bőrfej, előtte sok-sok sötétség, mögötte szétfoszló forgás. Mi ez, Dali? Nem úgy kellene, hogy elöl világos, hátul sötét? Nem. Dali jól tudja; Freud sötét, súlyos, ösztönös világokkal nézett, örökké, szembe. A szép, fiatal vőlegény és menyasszonya, Martha Bernays – a fotón – még nem látja, milyen szerelmek úsznak be majd hosszú életükbe. A menyasszony testvére is imádja Freudot, akinek örök lelkifurdalást okoz ez a szerelem. De vissza a rajzhoz. Dali, szerintem, szürrealista-naturalista és Freud is. A rajz a találkozási pont. Sartre egy drámát akart írni Freud életéről, de neki nem sikerült a lélek-találkozó.

 

 

Tarkovszkij száraz fája

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy öregembert látok a képen, gyerekkel az ölében. Erdőben ülnek, kopasz, öreg fák között. A kép Tarkovszkij Áldozathozatal című filmjéből való. Az öregember a kisgyerekre bízza egy száraz fa locsolását. Reménykednek az újjáéledésben. Fa is, ember is.

 

 

Cocteau rajza Jean Marais-ról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cocteau szeretett meghökkentő lenni. Szürrealista volt, de a hivatalos csoport nem fogadta be. Eretnek volt, mert nem volt agresszív! Apja korán meghalt, öngyilkos lett. Anyjával nagyon szoros lett a kapcsolata; tíz éves korától érett férfikoráig. Férfiakhoz menekült, szerelmekbe.  A gyönyörű Jean Marais-ról  gyönyörű rajzot készített 1950-ben. A rajz szemei guruló kerekek, szemöldökei szárnyak, így lesznek ők a szárnyas idő. A száj csónak, amit egy éles vonal kettémetsz, az orral együtt. A mélyedés az orr alatt könnycsepp is lehet.  A rejtőzködő, titkolózó Cocteau a rajzban nem tudja visszafogni magát. Szépség és szerelem egybeesik!

 

 

Bergman és az ajándék felhő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hetedik pecsét forgatásán Bergman úgy ül a középkori, csuklyás pelerinbe öltözött színésszel szemben, mintha tükörképe lenne. Ekkor már ismert volt a csuklyás bőrköpeny-lelet, amit Bergman ismerhetett, de lehet, hogy csak ráérzett a középkorra. A Carmina Buránát hallgatta állandóan, és templomok falfestményeit nézegette. A Hetedi pecsét az egyik kedves filmje lett. Még nincs benne neurózis, és duzzad az élettől, mondta később Bergman. Még van a filmben gyermeki hit és család-szentség. A rendező búcsúzik a hittől, de még tud imádkozni. Sokáig nagyon félt a haláltól. Félelmét úgy győzte le, hogy megjelenítette a halált, aki sakkozik, beszél és nem titokzatos. Ezzel a halállal ül szemben a fotón.

A külső forgatásnál egy különös felhő keletkezett, amit Bergman ajándékba kaphatott az égtől, hogy az alatt táncoljanak a halálba menők. Az egyik színész filmbeli halálakor kisütött a nap.  Mintha egy másik világ nyílt volna meg.

A film 36 nap alatt készült, kevés pénzből. Bergman, hibáival együtt, jónak ítélte ezt a varázslatot.

 

 

Hrabal, Fellini – az igazság és a fikció

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fellini és Hrabal egymás mellett, egyik szembe néz, másik kicsit félre. Szerették egymást, ami szinte hihetetlen. Annyira más a két ember, alkatilag és szellemileg egyaránt. Hrabal fáradt, zsémbes, kiállhatatlan, már nem jár a sörözőjébe, moziba se jár.  Fellinivel Rómában ismerkedik meg, 1988-ban, amit később megírt. Egy színésznő mesélte neki, hogy Fellini olvas Hrabalt, meg is hívta a műtermébe. A dolgozószoba fehér volt, egy plakáton tigris, az asztalon rajzok. Egyet Hrabalnak adott. Az író elmesélte, hogy neki egy nagy könyve van a rendezőről és filmjeiről. Az igazsággal szemben a fikciót részesítem előnyben, mondta Fellini. Én is, mondta Hrabal. Ez a tény furcsa nekem, hiszen én Hrabalt a legnagyobb realistának láttam mindig. A másik dolog, amiben megegyeztek, hogy ha az emberiség nem fog megváltozni hamarosan, akkor már nem lesz szükség harmadik világháborúra. Aztán elmentek ebédelni és soha többé nem találkoztak.

 

 

Károlyi Amy és Weöres Sándor – csak a száj más

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két babaarcú és golyófejű gyerek, kicsi orral, pihe-puha hajjal, babaszemüveggel.  Csak a száj más. Amy mosolyog, Sanyi szája lefelé görbül, mintha nem kapott volna elég tejecskét. Bunuel kétségbeesett nevetéséről beszélgetnek. Nála a vécézés a nyilvános, és az evéssel kell elbújni titkos helyekre. A burzsoázia diszkrét, a szabadság csak egy fantom. Az abszurd realitássá vált, sajnos. Bárki bárkit lelőhet minden ok nélkül. Amy és Sanyi utálja az agressziót, a művészetnek elméleti terrorra sincs szüksége! Pontok-pontok-vesszőcskék, készen vannak a fejecskék.

 

 

Danilo Kiš és Mészöly Miklós – a fegyelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két gyönyörű ember, két író. Az egyik nagy, bozontos hajó, sötét szemű, nagyorrú, vékony állkapcsú, de álla közepén jóság-gödör. Az orra melletti két kis vonás nem ér még a szájig. A száj felső része vékonyabb, mint az alsó, mely kicsit biggyesztett. A másik: fehér hajú, kék szemű, vastag, sötét szemöldökű, nem túl nagy orr, gömbölyded áll, erős állkapocs. Itt a száj felső része duzzadtabb, mint az alsó. Az orr mellett erős és mély ránc fut a száj mellé, onnan kissé megszakítva, tovább fut az áll alá.

Mitől gyönyörűek? Mindkét fejnek tökéletes belső arányai vannak.

Danilo mindig morcos, mert az írók túl sokat írnak. A nagy novella rövid, szerves organizmus! Ő keveset ír, sok idő telik el két írás között. Betegen nem tud tartósan koncentrálni. 1985-ben megírta a Holtak enciklopédiáját, érezve a korai véget.
Miklós élesen hasít minden homályba, fényt akar és világosságot. A még-nem-ismert érdekli. Embersziluettek az univerzumban! Fegyelmezettség az őrültek között.

Danilo Kiš szerette magát, Mészöly Miklós kegyetlen volt magához is. Danilo világvándor volt, Mészöly itthon élt és halt. Mindkét út szép volt.