Ugrás a tartalomra

 

Gérecz Attila feltámadása

A Hangzó Helikon sorozat legújabb darabjában Ferenczi György és a Rackajam keltette életre az 1956-ban fiatalon elhunyt költő műveit. Blues, rap, gospel, rockopera, népzene – ezek formálták szerethető dalokká a börtönverseket.

Az 1956-os hősökre egyre nehezebb emlékezni, félő, hogy lassan az 1848-asok sorsára jutnak ők is. Távoli figurákká válnak a legfiatalabb nemzedék szemében, fekete-fehér képeken található, elmosódott alakokká, vagy furcsa nevekké egy átláthatatlan listán, amely 1989 óta egyre csak növekszik. A kötelezővé tett iskolai megemlékezéseken kiemelnek közülük egyet-egyet, elszavalnak néhány verset pár ismertebb költőtől, felidézik az események egy-egy mozzanatát. Majd irány a szünnap, a nemzeti ünnep, legfeljebb még lájkolni lehet egy-két korabeli filmfelvételt a pesti srácokról, akik egykor az év emberei voltak a Time magazinban.

Vajon szükségük van-e a mai fiataloknak Gérecz Attilára? Egy költőre, aki ugyanúgy kapcsolható 1956-hoz, mint Petőfi 1848-hoz? Érdekli-e őket egy 16 éves srác, akit diákként frontra a küldenek, ahol hadifogságba kerül? Magukra ismernek-e a 18 éves érettségizőben, akit politikai okok miatt nem engednek egyetemre? Lelkesíti-e őket az egykori olimpiai és világbajnok sportoló sorsa, akit 1950-ben összeesküvés vádjával 15 év fegyházra ítélnek? Megérinti-e őket annak az embernek az alakja, aki vécépapírra írt versekkel vészelte át ezt az időszakot? Egy olyan forradalmáré, aki a börtönből szabadulva négy napon keresztül harcolt az oroszok ellen, és végül itt vesztette életét 26 évesen?

A legfontosabb kérdés azonban az: szüksége van-e a mai fiataloknak Gérecz Attila verseire?

A Hangzó Helikon sorozat új darabja, a Ferenczi György és a Rackajam közreműködésével készült album hozzásegít ahhoz, hogy feltegyük magunknak a fenti kérdéseket, és egyszerre kapjuk meg egy élet és egy életmű megismerésének lehetőségét. Ez a találkozás pedig egyáltalán nincs átitatva azzal a melankóliával, amely a fent felvillantott életútból következne.

Ferenczi György és a Rackajam

Ferenczi Györgyék már a Petőfi-albummal megmutatták, hogyan lehet a lírát igényes, szórakoztató, de fontos kérdéseket érintő könnyűzenévé formálni. A Gérecz Attila-verseket feldolgozó számokat hallgatva is olyan érzésünk támadhat, mintha eleve dalszövegként születettek volna a megzenésített darabok. Ez főleg annak köszönhető, hogy az együttes a blues mellett kötelezte el magát, és ezt következetesen érvényesíti az egész albumon.

A Kenyéren és vizen megadja az album alaphangulatát, és az alázattal kevert játékosság szólamaival alkalmazkodik a vers témájához: „Másom sincs, Uram. Beérem / azzal, hogy arcodat viszem; / csak így bírtam még el: kenyéren / és vizen.” A szájharmonika pedig olyan könnyed atmoszférát teremt a kivétel nélkül fogházban született börtönverseknek, mint ahogy a líra is segíthetett oldani a négy fal közötti magány lehangoló monotonitását. Szinte látjuk a börtönlakó kezében a herflit, amint szájához emeli a hangszert.

A beletörődés hangja már a második feldolgozásban (Van így néha) olyan rock and rollá változik, amely a táncdalfesztiválok slágereinek hangulatát idézi fel. A vidám és táncolható börtönvers látszólagos lehetetlensége azonban önmagától feloldódik, ha figyelünk a szövegre, amely a zárkában megteremtett idillről mesél: „Az ég ma fátyolos, / mint egy könnyes láncszem, / de lehajlik kéken, / hogy dalomat kezdem.” Majd a kedves megidézése és a zárkafalon teremtett karnevál közepette a dalnak még vigasztalni is van ereje:

Hej! ma hempergős
jókedvembe’ vagyok,
szemem is másképpen,
kisfiúsan ragyog.

Te se zokogj, kedves,
lásd, átszövik a kínt
minden valóságnál
igazabb álmaink.

A fülünk hallatára változik gospellé a börtönlakó panasza és imája (Karácsonyi ének a börtönben), ahogy a vers zárlatában is „[r]ab torkok harsogják szerte a világnak / Dicsőség Istennek, békesség a népnek”. Közben olyan érzésünk támadhat, mintha a négy fal közé Ferencziék hirtelen egy zenekart helyeztek volna, hogy Gérecz, aki bezártságában is az országért és a kinti emberekért imádkozik, ne legyen annyira egyedül, majd pedig a zenészek gospelkórusként egy hatalmas börtön-flashmobot rögtönöztek volna. A zene tehát éppen úgy építi fel közösségteremtő ívét és hangulatát, ahogy az eredeti versszöveg, miközben a magány lassan felszívódik, és a megátkozott országnak való megbocsátás után hatalmas hallelujává változik.

Az Isten balján meghallgatása közben pedig egy blues-zal összebékített rockopera világába kerülünk, ahol az ember a dobtól keményen lüktető zenei aláfestéssel kísért párbeszédet folytat az Istennel, és Krisztusként felajánlja életét. Ugyanezt a hangzásvilágot viszi tovább A távozó, amely a hegedű becsempészésével sajátos folklorisztikus színezetet ad a balladának, bizonyítva azt, amit Ferenczi György az album borítóján is vall: „a blues is népzene”.

A börtön eposzának részletében a gitár is bekapcsolódik abba a hajszába, amely a Vácról pár napra megszökő Gérecz életének néhány pillanatát merevíti ki:

„Vácról szöktem az éjszaka”... – lentről
a szürke folyam kavarog... –
Álltunk szótalan én meg a rendőr:
egymásra fogott magyarok,
s én néztem az álla-hegyét – belelendül
a váll – , hova majd lecsapok.

Az album egyik legjobban sikerült feldolgozásának élményét az is csak kevésbé zavarja meg, hogy a cédét kísérő füzet az elhangzótól eltérő részlet szövegét közli (A rendőr helyett A szökést). A börtönből menekülő zihálását is leképező ritmus az album közép- és csúcspontján felvillantja azt a mozzanatot, amikor minden másképp alakulhatott volna Gérecz életében. A költő a formába kapaszkodva mesél, és minden manír nélkül mutatja be az „egymásra fogott magyarok”-at. A zene pedig ismétléseivel újra és újra felidézi a rendőrrel való szembenézés pillanatát, így adva nyomatékot szerethető és könnyen megjegyezhető dallamaival az eseménynek.

Akinek kevés a blues rockos és gospelles változatban, a Van így néha Mississippi rap variációjában meggyőződhet Ferencziék nyitottságáról, ötletességéről és arról, ahogy Gérecz Attila egyszerűségével is képes megszólítani bárkit.

A fenti kísérletezés azért is fontos, mert a Hangzó Helikon e darabja eltér a korábbiak nagy részétől. Itt nem egy már ismert, a magyar irodalmi kánonban szereplő költő néhány versét zenésítette meg egy ismert együttes. Ferenczi György tisztában volt azzal, hogy Gérecz Attila szövegeinek feldolgozásával missziót vállalt. „A Jóisten a Petőfi-lemez óta olyan feladatokat vet az utunkba, amelyek nevelnek, fejlesztenek minket. Köszönjük neki” – olvashatjuk a cédé kísérőfüzetének elején. Hiszen a zenei album egyben szöveggyűjtemény is, amely rövid előszó után bemutatja a 13 dalt ihlető verseket, amelyekhez bátran nyúlt a Rackajam. Semmi nyoma a rabigai megoldásoknak, ahol a zenészek érinthetetlennek gondolják a verseket. A Gérecz-szövegeket száz százalékig „racksásították”, és a borítón található távoli, fekete-fehér arc ettől új élettel töltődik fel. És ha a Time magazin címlapjára nem is kerülnek fel a pesti zenészek, albumuknak mindenképpen ott a helyük a legjobb magyar versfeldolgozások között – a könyvespolcon, a cédétartóban, a számítógépen, az irodalomórán, az iskolai ünnepségeken, a fesztiválokon, a koncerttermekben és mindenhol, ahol elfogadják, hogy az igényes könnyűzene az bizony líra.

Ferenczi György és a Rackajam: Gérecz Attila. Haris László és Szemadám György illusztrációival. Hangzó Helikon, 2012.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.