A Trabantfejű nőnap

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

Beck Zoli és Erdős Virág nőnapi estje átpolitizált pódiumbeszélgetéssé változott Pécsett, miközben a versek mindössze illusztratív szerepet kaptak a Mindenütt Nő című programban.

A Trabantfejű nőnap

Nagy érdeklődés övezte Erdős Virág és Beck Zoltán irodalmi estjét 2013. március 8-án a pécsi Zsolnay Negyedben, amit egy, a közönség soraiból felszólaló szerény és konszolidált úr szerint az aktuálpolitikával szemben való csendes demonstrációként is lehetett értelmezni. Ez a vélemény egyébként az este végén fogalmazódott meg, és nem véletlenül, bár e sorok írójának meggyőződése, hogy legalább annyian – ha nem többen – mentek „csak” verseket hallgatni, mint ahányan politizálni. Más vélemények szerint az irodalmi esetekhez képest relatíve magas látogatottságot Beck Zoltán (30Y) jelenléte szavatolta, vagy esetleg az, hogy a Mindenütt Nő című (nőnapi) programsorozat részeként megvalósuló előadás ingyenesen volt látogatható.

Beck Zoltán nőnapi interjúja

Az est A Trabantfejű Nő címet kapta Erdős Virág 2011-es kötete nyomán, valamint gyaníthatóan a nőnapra való ironikus utalásként. A moderátorok (Kiss Tibor Noé és Fekete Richárd) próbáltak ugyan valamiféle hevenyészett párhuzamot vonni a férfiak, a nőnap, és az irodalmi est aktualitása között, de a „női irodalom” és a „női olvasó” témáit érintő kérdések hamar kifulladtak, érdektelenné váltak, megmaradtak a közhelyek szintjén. Az nőiség/költőség/költőnőség összefüggései kapcsán nem bomlott ki semmilyen koherens gondolatmenet, amit – úgy tűnt – a szerző sem bánt túlzottan. Az a szimpatikus irónia, amellyel magát nőnap alkalmából meghívott (irodalmi) „dísznőként” aposztrofálta, a beszélgetésre a későbbiekben is jellemző maradt.

Az est első félórájában egyébként csak egyetlen vers hangzott el, a Nincs mese című Beck Zoltán előadásában. Ez alkalmat adott arra, hogy a dramaturgiát áthassa az aktuálpolitika, ami vélhetően a moderátorok döntése volt, hiszen a felolvasásra szánt verseket ők válogatták és kérték. A közéleti szerepvállalás és a költészet témája kapcsán megtudtuk, hogy Erdős szerint a legetikusabb és legönzetlenebb dolog mások jogaiért harcolni olyan ügyekben, amelyek nem érintik az egyént túlságosan személyesen. Ennek kapcsán szó esett a hajléktalanok érdekvédelméről, később az alkotmánymódosításról, valamint Erdős Bayer Zsolttal való, Magyar Hírlap-beli ügyéről is.

Erdős Virág

Az első félóra után azonban a közönség azon része számára, amelyik elsősorban a versek miatt jött – bár tudjuk, a költészet, a költőként való létezés és a politika elválaszthatatlan, különösen az Erdős-féle társadalmilag aktív alkotók esetében –, kezdett kissé kellemetlenné válni az, hogy úgy tűnt, a beszélgetőpartnerek sokkal szívesebben diskurálnak költészetmentes napi politikáról, mint (akár politikai) költészetről. A kérdések néhol provokatív jelleget öltöttek, ám Erdős szerényen és türelmesen válaszolgatott, és többször utalt arra, hogy a szélesebb körben ismert, közösségi oldalakon is elterjedt és népszerű verseit (Van egy ország, Édes hazám, Egyszer volt, Magyar konyha, Na most akkor) inkább alkalmi düh és felháborodás váltotta ki, és nem is feltétlenül mindet szerette volna eredetileg publikálni.

A beszélgetésben felmerült, hogy az Erdős-költészetnek mennyire fontos komponense a társadalomkritika, hogy az alkalmi versek mennyire tekinthetőek hazafias költészetnek, de sajnos a komoly kritikai reflexió (vagy legalább a téma rendes átbeszélése) elmaradt. Nem esett szó például arról, hogy Fekete Richárd miért asszociál az Erdős-versekről a hazafias költészet hagyományára, hogy mindez hogyan kapcsolható össze a 2012-es Bárány Tibor válogatta Édes hazám című kötettel (kiadta a Magvető). Arról sem kaphattunk képet, hogy a repetitívnek ható, ritmikus, sajátos Erdős Virág-nyelv és a versek formája, felépítése, témája mennyire használja fel, forgatja ki ezt a költészeti tradíciót.

A több mint egyórás beszélgetésen egyébként keveset tudtunk meg a nem-aktuálpolitizáló költőről, hiszen a moderátorok sorra azoknak a verseknek kérték a felolvasását, amelyek kapcsán a beszélgetést a politikai vitaműsor irányába lehet elvinni. Kiss Tibor egy ponton még azt is megjegyezte, hogy ez evidens, hiszen a jelen lévő közönség zöme bizonyára értelmiségi, ráadásul vélhetően baloldali gondolkodású. (Erre a sztereotipizálásra az első félóra után rácáfol egy, az ötödik sorban ülő narancssárga nyakkendős ősz úr, aki hevesen ingatja a fejét, valahányszor szóba kerül a politika – talán verseket hallgatni jött.) Aki tehát egy személyesebb Erdős Virág-élmény miatt érkezett esetleg, az elégedetlenül távozott, mint ahogy az is, akit szigorúbb értelemben vett költészeti kérdések érdekeltek volna.

Egy korábbi Rájátszásról készült videó

Kár, hiszen a beszélgetés számos pontján akadtak izgalmas témák, mondjuk a melankólia kapcsán (A melankólia védelmében című vers felolvastatása talán a beszélgetést vezetők legjobb választása volt), vagy Erdős felolvasási stílusa révén. A kicsit monoton (vagy, ahogy ők fogalmazták, katatón) éneklős hangsúlyozású intonálás és a versek tartalmának iróniája ugyanis felveti a humorosság-komolyság kérdését, valamint a szövegek és zene összhangjának lehetőségét is, viszont ezekre sem tért ki a beszélgetés részletesen.

Pedig ez már csak annak kapcsán is fontos lehetett volna, hogy az este legjobban működő részei mindenképpen a dalok voltak. Beck Zoli szerint – akit érdemes lett volna többször megszólaltatni vagy bevonni a beszélgetésbe – Erdős Virág igazi zenei partnere Kollár-Klemencz László a Kistehén tánczenekarból. Talán ezért is volt, hogy Beck csak kevés, és korábban már máshol is hallgató dalt játszott, a Nincs mesén kívül például a (túlságosan egyébként nem aktuális) Karácsonyod címűt. (A kortárs költészet és zene együttműködése a 2011-es Rájátszás című projektből lehet ismerős a közönség számára, ahol Erdős mellett Karafiáth Orsolya, Szálinger Balázs, Grecsó Krisztián, Kemény István és Háy János képviselték a kortárs irodalmat, míg a zenei vonalat Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Másik János, Szűcs Krisztián, Bérczesi Róbert és Kardos-Horváth János erősítették. 2013. március 21-én nagyszabású Rájátszás-koncert lesz látható a fővárosi Akvárium Klubban, a projekt alapján pedig hamarosan kötet is meg fog jelenni a Bookline gondozásában.)

Az este fiatal (pécsi) közönsége viszont láthatólag inkább Beck miatt jött, a zene és a költészet összekapcsolása pedig – különösen talán az Erdős-versek esetében, hiszen ezek a szövegek különösen jól működnek dalszövegként – alkalmas lett volna a versek népszerűsítésére a fiatal befogadók körében. Ez elmaradt, ahogy annak a körüljárása is, hogy a zene milyen funkciót tölthet be manapság abban, hogy az irodalmat a fiatalok köztudatának részévé tegyük, vagyis hogy például olvasókat neveljünk.

Összességében tehát a hallgatóságnak az az érzése támadhatott, hogy a beszélgetésnek semmiféle célja nem volt, hacsak nem az Erdős Virág kellemes és imponáló személyével való közvetlen találkozás és az, hogy a verseit – azt a néhányat – az ő felolvasásában hallhassuk. Mind a kiválasztott szövegek, mind az azt övező-követő beszélgetés középpontjában az aktuálpolitika állt, de az sem előremutató és szuggesztív módon, hanem unásig ismételgetve. Az utolsó öt percben – mielőtt az egyik moderátor felszólítására mind „mentünk a levesbe” – a közönség és a költőnő is nagy örömmel fogadta néhány jelen lévő olvasó kérdését az új kötetről, és még néhány fontos, de kifejtetlenül hagyott dologról. 

Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed, 2013. március 8.

Oroszlán Anikó

Fotók: Alexovics Ingrid