Majorana kitekint – Böszörményi Zoltán versei
vérzik az este
kihűl
mint az asztalon felejtett
vacsora
MAJORANA KITEKINT
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI
MAJORANA SZIKRÁJA
idegen nyár
lakja be a kedvem
fekete fény
vet szikrát
életemre
MAJORANA ÉS AZ IDŐ
lerágott csont
az emlék
ebek futnak
utána
a várakozás
fája
kivirágzott
MAJORANA KITEKINT
guggolok itt a semmi hely alatt
ebben az egyre táguló térben
melyet egy időnek nevezett erő
tart kezében
s azon szórakozik
mennyire elveszett vagyok
ha kitekintek a világűrbe
s helyemet keresem benne
azt az egyre halványuló pontot
melynek nincs tömegvonzása
gravitációs hatása
és elszomorít azzal
hogy minden előrejelzés nélkül
egyszer csak végérvényesen
eltűnik a szemem elől
MAJORANA ESTÉJE
illatos fák
ágairól érkeztél
hazudtam magamnak
kellesz te talmi kellék
vérzik az este
kihűl
mint az asztalon felejtett
vacsora
MAJORANA HALKULÓ SZEME
szárnyakról most már
hiába álmodom
tavaszt sem ér a dobogó szív
az ágakon
a szoba faláról
leperegnek a néma képek
többé nem szabdalják testem
az éles miértek
kátrány és foltos űr
költözik halkuló szemembe
MAJORANA KINCSE
részeire bontva kedvem vették
az azúr kéket feszten nyelték
maradt a festék tarka réme
sárga fénynek kékes éke
vetkőzött a háládatlan
csontja húsa bűvös katlan
testét Midas érintette
vinnyogott és tova vitte
arany sziporkázott semmim sincsen
lúgos talány minden kincsem
éles lárma szívem ne érintse
homlokomon titkok tincse
MAJORANA ÉS A SÁTÁN
A dolgok arcán tündöklő zománc,
A hatalom már elcsépelt románc.
A test éles árkádjain rőt virág,
Az idő is kies ünnep, lőtt világ.
Nélkülem nem teljes, jeges a ház,
szemérmes az orgona, vörös a láz.
A mindenre elszánt eszelős sátán
aggódva néz körül a szöveg láttán.
Pradaba öltözött, karján Cartier,
bugyraiban tekereg a Remy-lég.
És hadar, kéjes szava érthetetlen,
Szétszórja hamvaim a végtelenben.
