Oravecz Imre
Oravecz végigkísérte az időmet az irodalom peremén. Így is marad. Nem vagyok húsz, amikor a Héj megjelenik (1972), szegény, néhai Polányi Dezső (Madár) nyomja kezembe kötelező olvasmányként.
Az Egy földterület növénytakarójának változását már magam találom, az elképesztő, megrendítő, különleges Hopik könyvét is – Egerben. Ott élek ekkor, világvégen, főiskolás asszonnyal a Kassai 22-ben, betongarázsban, szemben óvodaépítkezés, zsaluanyaggal fűtünk, fűrészelés előtt leverem a maltert, a betonmaradékot. Semmire nincs pénz, könyvre, ÉS-re mégis.
A sűrű, egy tömbbe tördelt 1972. szeptember prózavers-könyv már Váchoz köthető, emeleti szobában lakom, írom a Didergő királyt fél éven át – őszvég, tél, tavaszelő – minden nap. A házinő büszkén mosolyogva lerakja az Erika mellé: 1972.
A házinő karcsú és magas, egy manöken.
Ablakom a Dunára néz. A szobában nincs óra, a komp kürtje kétszer jelez óránként. A kürtszóra gyújtok rá. Első kísérlet, hogy csökkenjen a benyalt nikotinadag, első tapasztalat, hogy időről időre legázol a nikotinmérgezés. Aztán az Oravecz-könyvet ellopja valaki, vagy csak ottfelejtődik más kedves könyvekkel együtt, amikor hazamenekülök. Vendéglátó időszak, buli, ivás minden nap. Ekkoriban tanulgatom a hajnali, délelőtti írás ízét. Ezt követően, ha Oravecz, már a Szajla évei, évtizede. Amikor Halászóember címmel megjelenik a teljes könyv, brutális bizonyítéka, létezik író, akinek van miről írnia, és író, aki ír. Mindegy neki, mit. Utolsó érkezése az Egy hegy megy. Különleges falu, különleges szociográfia.
Egyszer találkozunk a harmincöt év alatt: Szerváccal, talán éppen Zalánhoz befelé, meglehet, ekkor már Zalán a Kortárs versszerkesztője. Befelé a Kortársba, az emeleten az ÉS szerkesztősége, az épület előtti járdán, Alföldy Jenővel ballag. Váltanak néhány szót Szerváccal, én kitolatok a képből, aztán el. Alacsony, Lenin-szakáll, fakó haj, mélyen ülő, figyelő szempár. Amúgy semmi érdekes. A Szajla nem látható.
Kapcsolódó:
1967-ben magyar–német szakon végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1968-1973 között politikai okokból nem tud elhelyezkedni tanárként. 1973-74 között az Iowai Egyetemen ösztöndíjas. 1974-1976 között az Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetének tanársegéde. 1973-ban ösztöndíjasként az USA-ba utazott. 1976-ban az Illinois-i Egyetemen nyelvészetet hallgatott. 1982-től 1994-ig az Élet és Irodalom munkatársa (rovatvezető, szerkesztő, főmunkatárs) volt. 1985-1986-ban a Kaliforniai Egyetem Fullbright-vendégtanára. 1990-ben a miniszterelnöki tanácsadó testület tagja lett. 1991-1992 között az Új Magyarország főmunkatársa, rovatvezetője volt. 1993-ban a Pesti Hírlap főmunkatársaként dolgozott, majd 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. 2006. december 20-i ülésén a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta.
Díjai
1970 – Pásztor Béla-díj
1972 – Kassák Lajos-díj
1985 – Füst Milán-díj
1988 – A Jövő Irodalmáért jutalom
1989 – József Attila-díj (visszautasította)
1996 – Weöres Sándor-díj
1997 – Az Év Könyve-díj
2001 – A Szépírók Társaságának díja
2003 – Kossuth-díj
Főbb művei
1972 – Héj (versek, ISBN 9636762716)
1979 – Egy földterület növénytakarójának változása (versek, ISBN 9632710371)
1979 – Máshogy mindenki más (gyermekversek, ISBN 9631117502)
1983 – A hopik könyve (versek, ISBN 9632718666)
1988 – 1972. szeptember (prózavers, ISBN 9631411613, ISBN 963834007X)
1998 – Halászóember. Szajla – töredékek egy faluregényhez (ISBN 9636761485)
2000 – Válogatott költeményei (ISBN 9634274099)
2002 – A megfelelő nap (versek, ISBN 9636763054)
2006 - Egy hegy megy
2007 – Ondrok Gödre (regény)
Oravecz Imre, Szajla, 1943. február 15., író, költő, műfordító.
