A nyomor kergette költő – Tóth Árpád
Van egy másik tüdőbeteg költőnk (az egyik Szomory Dezső), akinél pontosan leválasztható a dekadens, epedő, asszonynélküli, és a nietzschei, pezsgő, életszerető (profánul: szexuálisan rendben lévő) alkotói szakasz. Ő az április 14-én született Tóth Árpád. Az aradi születésű költő kapcsán válik láthatóvá, milyen szerencsés hatással lehet a költők, írók anyagi helyzetére, ha lapok vetekednek a jó anyagokért. Az Est-lapok Mikes Lajosa lényegesen többet utal, mint a Nyugat sóher Babitsa, még sóherebb Móricz Zsigmondja. Mikes igényt tart arra, hogy náluk is jelenjenek meg olyan jó versek és novellák, mint az Osvát szerkesztette Nyugatban. A kor irodalmi szerkesztőinek vetélkedése igen kedvező hatott a mindig üres irodalmi bukszákra.
Nem mondhatni, minden ellenére nem mondhatni, hogy sikerköltő. A sikerköltők érzik is a sikert. Bár költő dolgában fogalmam nincs, miképpen működik ez, sikerköltő nem költ, mert eltölti a siker érzete azokat a pórusokat, ahol a költészet terem. A sikerköltő pislog, hogy miért nem megy neki úgy a költészet, mint sikertelen kötő korában.
De minden tetejébe olyan napot választ halála napjául, amelyet teljes terjedelmében, széltében-hosszában elfoglal a Nagy Októberi (fiatalok kedvéért: Nagy Októberi Forradalom, a lenini), a nagy lefedésben itt nem találhatott milliméternyi rést se, hogy rá is jusson az ünnepi szólamok fényéből.
Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, 1928. november 7.) költő, műfordító.
Édesapja Tóth András kőfaragó mester, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya. 1889-ben a család Debrecenbe költözik. Gyermekkorát itt tölti. Nem fejezte be tanulmányait. Betegeskedő és visszahúzódó egész életében, ami nemigen jellemző az újságírókra.
1905-1909 között a budapesti egyetemen magyar–francia szakos bölcsész. 1908-tól a Nyugat munkatársa. Súlyos anyagi gondokkal küszködött, melynek eredményeként 1909-ben félbehagyja tanulmányait. Visszaköltözik Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa. 1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa. 1913-ban ismét anyagi nehézségei, Budapesten házitanítói állást vállal. 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani.
1917-től Hatvany Lajos újságja, az Esztendőnek segédszerkesztője. Feleségül veszi Lichtmann Annát. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választják. 1920-ban lánya születik, Eszter († 2001). 1921-től az Est munkatársa.
1928. november 7-én, negyvenkét évesen hal meg Budapesten.
A Nyugat emlékszámmal adózik az elhunyt Tóth Árpád emlékének. Babits Mihály így ír róla: „Mit lehet sokat beszélni ilyen egységes, zárt és gáncstalan költőről, hacsak nem a filológia szólhatna róla sokat, föltárva művészetének részlettitkait; de hát ki törődne ma egy elvont művész titkaival? Ő érezte a csöndet maga körül, s küzdelem nélkül mondott le a dicsőségről, mint annyi minden másról. Verseskönyvei ritkásan jelentek meg: halk és gyengéd hangja szinte elveszni látszott az erőt és termékenységet harsonázó újabb hangok között. Ki törődött a tökéletességgel? Életében talán én voltam az első és egyetlen, aki egyszer a nyilvánosság előtt, kinyomtatott cikkben, nagy költőnek neveztem őt. Szomorú szerénységgel reagált erre: úgy érezte, nem fontos már nagy költőnek lenni. Amit csinált, magának csinálta, s kissé gúnyos önvigasztalással, a távoli szellemibb századoknak.”
Halála tizenötödik évfordulóján írja Szabó Lőrinc: „Tóth Árpádnak éreznie kellett, hogy neki is grófi vagy hercegi rangja van a magyar lírában, és hogy amit csinált, az romolhatatlanabb és kikezdhetetlenebb, mint sok más ünnepi alkotás.”
Verseskötetei
- Hajnali szerenád (1913)
- Lomha gályán (1917)
- Az öröm illan (1922)
- Örök virágok (műfordítások, 1923)
- Lélektől lélekig (1928)
