Onagy Zoltán

Bertók László

2010. december. 07. - 19:34

(Részlet a Zsámboki szeretőből)

Alig várom, csend legyen, mozdulatlan a ház, alig, reggel végre, hogy végre ajtót csukjak a család után a véget nem érő hétvégét zárva. Baktatok az esőben a félrerakott pénteki-szombati lapokért, azután le az Olvasókör kertjébe. K. szerencsére későn jön a munkából. Egy kiló újság. Nem értem magam, mire.

Szerényen veri az eső a műanyagtetőt. Aztán anélkül, hogy tudatosulna, ezer ágra a nap. A reggeli nyakig szürke után sehol egy bodorfelhő. Itt várom a postást. Igazán érkezhetnének pénzeim. Három-négy honorárium csúszott, és hiányzik.

Lefelé menet megáll oldalt a kenyeres kocsi, a sofőr az ablakból fehér műanyag szatyrot nyújt, elfogadom-e. Nem nagyon ismerjük egymást, csodálkozom, mit akar.

– Mi ez? – nézek rá.

– Ajándék.

– Ajándék, miért?

– Csak – mondja. – Elfogadod?

Persze. Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el, így a közmondás.

A kilós rozskenyér kívül csupa liszt, még meleg, két kakaós csiga, két túrós batyu, négy zsömle. Kutathatom, ugyan kiről maradt rajtam a csomag. Lehet, a fickó lopja a pékséget, ahonnan terít a boltokba, pénzért árulja, de most egyik kuncsaftja elveszett, nyakán maradt a szállítmány, azt kaptam. Vagy a nő rúgta ki, akinél reggelente a napi sütemény- és kenyéradaggal repült a mézre, és a két apátlan, elvált gyerek tízóraija is benne vagyon. De valami nem jött össze. A kenyeres fiú lapátra került. Hm. Az élet csupa rejtély. Viszont a túrósbatyu tele mazsolával.

Bertók László újra a pénteki ÉS-ben, gyönyörűen az öregségről, a képzett, tanult egyedüllétről, a magányról: „Mosolyogj hát, ha hol itt, hol ott mozdul meg valami, hol itt, hol ott szólal meg valaki. S kiderül, semmi és senki, csak a szemed, a füled, az érzékszerveid szórakoznak veled.”Az Ágakból gyökér kötet óta munkaköri kötelesség, hogy Bertókot értsem. Érezzem? Mit értsünk egy versen? Ezzel a gonddal elvagyok félórát, fújom a füstöt, várva, beesik a megoldás, hogyan ért olvasó verset. Lehet-e érteni, vagy egy-egy új találkozás a verssel a kanyarban lebont valamennyi korábbi versértelmezést, versértést. Minden vers új rendszer, új rés az olvasón.

Amiatt is meg kell állnom, hogy szonett. Szonett miatt nem állok meg, lapozok jó próza, jó recenzió, élvezhető publicisztika után, Shakespeare volt az utolsó szerző szonett dolgában, aki lefékezett. Bertókot viszont elolvasom. Aztán újra. Öregszem talán, tágulnak a rések, ahol bejut a szikár, de jól fogható önsajnálat, ahol értem a költőt is, magamat is, együtt nevetünk (inkább zavart mosoly) azon, furcsa apróságokra képes az élet. És ennek lehet örülni.

Az átlagnyugdíj ma 20 100 forint, olvasom a statisztikát. A 2 643 900 nyugdíjas közül 700 ezren élnek a 10 700 forintra emelt minimális nyugdíj és 20 000 forint közötti ellátásból. 2343 idős embernek hatezer forintnál is kevesebb a nyugdíja. – olvasom. Hát nem a kurva anyját a politikusoknak? Ezeknek nincsenek idős rokonaik, szüleik? Bennünket se fizetnek. A lenyúzott, halálra gyötört öregeket sem. Hová teszik a pénzt?

Futás haza, mert nem ágyaztam be, amiből balhé szok’ lenni. Ebédelek, dőlök hatvan percre a kisrádióval. Azután vissza.

Hosszú szolgálatból érkező rendőr ül az asztalomhoz. A whiskys rablóra vadásztak, útlezárások, általános ellenőrzések minden szinten, minden úton. Pihenőből rángatták be, káromkodik. A whiskys kétszer rabolt ma. Tízmilliót Békásmegyerről, négyet a Kelenföldi pályaudvar postahivatalából. Kérdezi, tudom-e, eddig, ezen kívül vagy ötven-hatvan milliót rabolt, csak ahol azonosították a módszerből.

– Na ja – mondom. – Szép. A bátorság kifizetődik. Én meg gyáva vagyok. Összeszarnám magam postarablás közben a félelemtől.

Bertók László, Vése, 1935. december 6., József Attila- és Kossuth-díjas író, költő.

1954-ben érettségizik Csurgón. 1959-1963 között Pécsett, a Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanul. 1970–1973 között az ELTE BTK könyvtár szakát végzi.

1955-ben postai tisztviselőként kezd Marcaliban. Első versei 1953-ban jelennek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban. Az érettségi utáni évben, 1955-ben, néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával nyolc hónapi börtönre ítéli a kaposvári megyei bíróság. A letartóztatáskor kirúgják a főiskoláról, ahová éppen fölvették. A börtön után évekig paraszt, napszámos szülőfalujában. 1958-ban könyvelő. 1959-1965 között segédkönyvtáros a Nagyatádi Járási Könyvtárban, majd 1965-1996 között könyvtáros Pécsett. Priusza miatt csak később, munka mellett végezheti el a főiskolát, majd az egyetemet. 1975-től a Jelenkor szerkesztője, 1999-től főmunkatársa. 1992–1993 között az Írószövetség elnökségi tagja. Tizenöt verseskönyve, öt prózakötete, s egy gyerekverskötete jelent meg.

Verseskötetei:

Lengő fényhidak (1964)

Fák felvonulása (1972)

Emlékek választása (1978)

Tárgyak ideje (1981)

Ágakból gyökér (1984)

Hóból a lábnyom (1985)

Zöld pajzs alatt. Versek és bibliográfia (1985)

A kettészakadt villamos (1987)

Kő a tollpihén (1990)

Ha van a világon tető (1992)

Három az ötödiken (1995)