Kastélyom királya - Tárcanovella a lódenkabátos púpos törpéről
Lódenkabátos púpos törpe araszol botjával a kánikulát lerázó nyári estében a Sing Sing és a Csillag börtön között. Kora tavaszi öltözetét – akár menyasszony az uszályát – húzza maga után, és így lesz ez egész nyáron, amíg az ősz be nem kényszeríti a hajléktalanszállóba, ahol mások szüksége elmarkolja tőle az értékessé váló ruhadarabot, melyet talán csak a tél közepén lop vissza, amikor kézfejét már kóstolgatja a fagy.
A háttérben lüktet a zene, King of My Castle, éneklik hangosan a régi számot, ami már retró, csakúgy, mint a lódenkabát, ha nem épp egy púpos hajléktalan törpe hordja a kánikulát lerázó nyári estében, amely mint dohányos a csikkét, úgy pöcköli az ember arcába a megszűrt forróságot, hogy majd újat szívjon magába a napfelkeltével. Miközben halkan lépked, és bal agylebenyének angoltudást foldozó részével fordítja magának a birtokos szerkezetet, minden második bokamozdulatnál elmosolyodik. Tévedünk, ha úgy érezzük, a dalszöveg miatt nyílik nevetésre a száj, melynek görbületei azt éreztethetik a felületes szemlélővel: a megértés és az őrület között sántikál tulajdonosa, utóbbihoz lényegesen közelebb. Ezt a kétséget erősítik a szemek is, melyek minden negyedik lépésnél egyet pásztáznak a börtön és a másik fegyintézetről elnevezett szórakozóhely között. Ha viszont jobban megfigyeljük reakcióit, szemügyre vesszük a homlok simaságából és a szemöldök vízszintes vonalából következő nyugalmat, tudhajuk, hogy a pillantás inkább megértést tükröz, amely – ha felszínesen is – mégiscsak kapcsolódik a Kastélyom királya címmel és meglehetős erőfeszítéssel fordított slágerhez.
A hatodik lépés után az agymunka sikerétől és a helyzet komolyságától diadalittasan maga is eldúdolja egyszer a refrént, miközben arra gondol, hogy a Csillagban pihenő raboknak igazi kínzás lehet hallani a diszkóból átszivárgó nyári hangulatot, a tizenéves lányok felszabadult sikolyát, amint taxiba ületeti őket egy-egy jószándékú barát vagy annak hitt idegen. Ez is a büntetésük része, teszi hozzá a tizennegyedik bokamozdulat közben, amely éppen a hetedik lépést jelenti. Minden héten hallják, hogy mitől fosztották meg őket, és ez a tapasztalat vagy segít megalázkodni, megbékélni a helyzetükkel, vagy végleg elszakítja a cérnát, és csak érleli a dühöt, amely a szabadulás után újra gyilkolni fog. De az is lehet, hogy megszokták már, és mosolyogva, szánalmas vigyorral fogadják, ahogy a kamaszok egy börtönről elnevezett helyen szellőztetik szabadságérzetüket.
Majd a másik oldalra pillanat, a Sing Singre keresztelt helyre, ahová egy-egy éjszakára bezárják magukat a fiatalok, eljátsszák, hogy ők a rabok, majd pedig üvegszilánkokat hagyva maguk után visszavánszorognak a rácsokkal körberakott hétköznapokba. A gondtalan semmibe, a különszobákba, a márkajelzéssel teletűzdelt légkondicionált kényelembe, ahol a szombati sorbanállás, a néhány kedves szóért magukat odaadó lányok, a buliképek mosolyának éles kontúrja és a hajnali részeg hazafuvarok jelentik a küzdelmet.
A lódenkabátos púpos törpe mosolyában megvetés bujkál, és bár megértést sugalló arcéleitől idegen a helyzet, mégiscsak köp egyet a járdára, amely szinte sercegve szárítja fel a pezsgő váladékot. Miközben nyelőcsövének, nyelvének és ajkainak izmai megfeszülnek, befelé néz, azzal a felemás bazsalygással, amely egyre biztosabban a tisztánlátás jele. Azt kérdezi magától: melyik oldalon lenne szívesebben most, mert mindkettőn volt már. Érveit számba veszi a nyolcadik lépés után (ekkor pásztáznak a szemek másodjára), ütközteti őket a jobb- és bal agyfélteke közti területen, ahol az érzelmek és a bizonyítékok úgy összegződnek, ahogy a magaslatban kialakuló vihar a különböző nyomású légrétegek találkozásakor. Talán ez az oka annak, hogy a bicegésért felelős kisagy kihagy egy pillanatra, és a huszadik bokamozdulatot egy oda nem kívánkozó, ritmust megtörő huszonegyedik követi, miközben megszületik a döntés. Mivel a szabadság semmi jót nem ígér, és egy idő után megszüli a vágyat, hogy akár a bezártság illúziójával éreztesse saját létezését, inkább a biztos börtönfalak, ahol letétbe helyezheti lódenkabátját, és ha a magaviselete tarthatatlanná válik, akár magánzárkát is kaphat, melyben nyugodtan mondhajta a Sing Singből átszűrődő zene hallatán a mostanihoz hasonló, bornírtnak tűnő mosollyal: kastélyom királya. Nem kell egész nyáron kort és évszakot tévesztő ruhadarabokban araszolnia a két hely között, melyeken kívül tagadhatatlanul szabadabbnak érzi magát, de amellyel nem tud kezdeni semmit.
Végül a tizedik lépés után és a huszonharmadik bokamozdulatnál a zene halkuló ritmusára fejét az ég felé emeli ("Must be the reason why I'm king of my castle / Must be the reason why I'm freeing my trapped soul"), és ez a távoli szemlélőnek úgy tűnhet, mintha imát mormolna, de valójában csak csigolyáit tornáztatja, hogy a meszesedő porcok ne győzzék le tartását, amely egyetlen esélye a világgal való szembenézésre.
A leadet René Magritte A terapeuta című festményével illusztráltuk.
