Onagy Zoltán – Három napban három nap

Ágoston Laci emlékére

 1.

Grendel irodalomtörténetét kellene olvasnom. De nem olvasom, nem érkezett meg, pedig keddre ígérték. Helyette Spirót az irodalom mai állapotáról. Az állapotok szerinte sem virágosak, úgy fogalmaz: közeg avagy nem közeg, ő nem tartozik belé (értsd: az irodalmi közegbe), ha valaki ma írna egy Karamazov-testvéreket, a kutya nem venné tudomásul. Van benne valami.
Mondja, nem történt semmi lényeges az elmúlt tíz évben, ne csináljunk hülyét magunkból azzal, hogy az időtényezőtől várjuk a változást. A szabadság fokát, a tényleges változásokat az oroszul soha nem beszélő, de néhány rövid év alatt angolul remekül megtanuló magyar kurvákon méri. Igaza van. Spiró jó szem, a valóságos (vállalható) összefüggések, és az Ikszek embere.
B. T. Magyar Lajos–díja. Bejáratott, vidéki, minden szempontból átlagos költősors Komjáthy Jenő óta. Megöregszik, közvetlen barátai kihalnak, elfelejtik, elmerül a habokban, nem látjuk többé. Komjáthynak szerencséje volt.  Úgy hallom, T. depresszióval fogadja a rohamléptekkel haladó kort, a száguldást. Az ember csak pislant születésnapjain, az asszony születésnapján, a gyerekekén, Szilveszterkor, hogy egek, újra egy év. Arra csak negyven környékén, a negyvenet átlépve gondol először, mennyiből. Ugyan mennyi lehet hátra.

2.

Hajnalban Marót, halálomon vagyok, ötpercenként, félóránként nézem az órát, nehogy elaludjak, és ne érjem el a járatot, ha egyszer az estit lekéstem.
Tegnap Ördög, a szomszéd szép, játékos fekete kiskutyája fölfalta az alsó szintre egereknek bekészített mérget és megdöglött. Bevágott két dobozzal, a harmadikat is megkezdte, amikor rádöbbent, valami nincs rendben, a diófáig támolygott. Minden résén dőlt a vér. Elgereblyéztem a száraz, véres dióleveleket, mert úgy nézett ki, mintha gyilkosság történt volna az udvarban. Most a csupasz földön ott a nedves, véres folt.
Kutyában szörnyű év. Mari kutyát nyárvégen, két héttel ellés után lelövette a polgármester. Már egy éve rászokott, hogy rémítgesse a kerékpárosokat, de a teherautókat is illetéktelen behatolónak tekintette, nem tudtam lebeszélni. Az idén hozzáférhetetlen, háromszázas vízátereszben dugta el a kölykeit, hogy védelmezze őket. Nem tudni mennyi kiskutya, sötét a vízáteresz, a kivégzés után három nappal halljuk, nyöszörög valami a csőben. Kiskutyák, a túlélők, alig kinyílt szemmel, éhesen, lepusztulva. Két nappal később egy harminc kilós cigánygyerek elszánja magát, megteszi a homokos, gödrös öt–hat métert, befér nehezen, kihozza a maradék egyetlen túlélő kölyköt. 
Ő most a mi egyetlenünk. A kis elveszett, a kis túlélő. Ez a kutya most a kutya. Éhes hét nap után szabadult a csőből. Egy hosszú héten át gyengébb, elpusztult testvéreiből szopta a kalóriát. Szörnyű. Kannibál. Két óra, amíg a csirkeszárnyakról levagdosom a bőrt, a húst, külön levest főzök a csontból, leszűröm, külön levest a bőrökből, hadd erősödjön. Eszik. Mászik, csapkod a farkával. Bújna. Bella névre keresztelem. Volt egy bújós Bellám az elmúlt régben.
Egész délután és éjszaka esik. Többfordulós torna. Többször elázom, négyszer, négy járathoz kutyagolok fel hiába az esőben M. elé. Nem merek aludni, nincs felnőtt kutya, aki riaszthatna, a kapucsengőre pedig biztosan nem ébredek, amikor M. érkezik, mire legyalogol a faluból. Második éjszaka nem alszom. Olvasok. Érdekes, Az Ikszek lenyúlta a vezető pozíciót a Švejktől, a Thyll Ulenspiegeltől. Korábban évtizedekig őket vehettem le gond nélkül.
Nincs cukor, nem hoztam új szűrőt a kávéfőzőbe, tehát nincs kávé, és nincs olyan finom étel sem, amit kínomban csipegethetnék. Grúz zöld teákat iszom minden nélkül. Kegyetlen.

3.

Reggeltől a család a Duna melletti hideg ködben. Téliesítenénk, de telefutunk vendéggel. Felfalnak, megisznak, elégetnek mindent, amit találnak. A két hete eldugott, polcon felejtett száraz kókuszos süteményt is. Az ajándék szalonna felét nyárson megsütik a télire tárolt, gondosan fedél alá rakott fahasábok parazsán, ami azért kell, ha lesétálunk a hóban, gyorsan befűthessek. Elfogy a vésztartalék vöröshagyma, a szélhajtó feketeretek is. Sáskabanda, siserehad.
Este nyolckor húznak el, amikor már attól félek, reggelig itt eszi őket a fene. Indulás előtt korombeli barátom félrehív, azt mondja halkan, szombat éjszaka meghalt Ágoston Laci. Akkora tüdőrák vitte el, mint maga a tüdeje. Látogatásuk a halotti tor volt, de nem ronthatta el a napunkat azzal, hogy már reggel elárulja. Remek, igazad van, nem ronthattad el a napot, búcsúzom el.
Laci ötvennégyes. Október végén lett rosszul, azóta kórház, szabadság, kórház, szabadság. Nagyritkán felbukkant, bejelentette, ő meggyógyul, mert élni akar, mert látni szeretné az unokáját, akit januárra várnak.
Tíz perc múlva ruhástul alszom, csak eldőlök, és minden kihuny. Búcsúzóul a félálom határán megjelenik a felirat: se várakozást, se vendéget. Addig semmit, amíg le nem ér a földre az első hó.