Heltai Jenő
A hivatalos ismertető szerint "életművének egy része széles körökben népszerű olvasmány". Hát ezen van mit csodálkozni. Az Osiris kiadta kétezerben a 111 című detektívregényét, előtte és mögötte néma csend – ha jól látom. Nem könnyű népszerű olvasmánynak nevezni azt, ami nincs. Nem könnyű érteni az irodalompolitikát. Vagy talán nincs irodalompolitika. Soha nem volt. Aktualitások léteznek, nagy sebességgel átvert pillanatnyi politikai szempontok, azaz, mennyire képes szolgálni az adott életmű az adott követelményeket. Pedig hát Heltai nem volt az Őszirózsás "ellensége". Meg is kapta érte a magáét.
"A szellemi fehér terror irodalmi orgánumában a Magyar Múzsában (idézi Nyerges András), Császár Elemér így írt a 111-es című regényről: "Vontatott, nehezen perdülő, szellemtelen detektívtörténet, melyben csak annyi az igazság, mint a költészet - márpedig utóbbi egyáltalán nincs benne. Költő, ha már hazudsz, hazudjál szépen, ne olyan siváran, csúful, unalmasan, mint Heltai Jenő. Még költői műben is bántó az az erkölcsi fény, amelyben a szerző a kétes férfi- és női egzisztenciákat bemutatja." Pedig neki – állítólag – megbocsátotta mindkét oldal, hogy politikamentesen próbált élni. A végeredmény nem ezt bizonyítja.
Tizennégy évesen publikál. Otthagyja az egyetemet, újságot ír. Él Párizsban, Berlinben, Bécsben, Londonban, de Isztambulban is, hogy legyen némi különlegesség. Beszél és ír angolul, franciául, németül. És amit hoz a kényszer. Aztán hazatér, színigazgató több pesti színházban.
El ne felejtsem, ahogyan élete ívét jellemzi valaki: "Reviczky kortársa, aki tizenkét évvel túléli negyvenötöt".
Nem biztos, hogy irigylendő a hosszú élet. Belenőni a paradicsomian agyatlan, de aranyban dúskáló Monarchiába, megtanulni a Trianon utáni Magyarország új határait, túlélni Kun Bélát, aztán túlélni Horthyékat is, túlélni a mélymagyarok árpádsávos tombolását, aztán a front eléri Pestet, később túlélni a KATPOLT, az ÁVH-t, aztán Rákosit minden tetejébe.
Azt mondják, Heltai tündéri természet, ami kétségtelen. Nehéz lehet ilyen hosszú életet személyes ellenségek nélkül leélni. Ha nem ilyen személyiség, valamelyik történelmi fordulóban megkapja a maga golyóját, mint mindenki. De még így is nehéz lehetett.
Öregembernek megszokni, hogy ami eddig fent volt, most lent van, hogy a fogason alul a kampó, a széknek fönt a lába, lent az ülőkéje, nem irigylem.
Sok-sok híres, közmondásként, szólásként máig élő szövege közül az egyik, A néma levente mondata: „Az élet szép, hát tenéked magyarázzam?” – nem lehet véletlen.
Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.): író, költő, újságíró.
Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Katonai pályára lépett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál, később, 1929-től a Belvárosi Színház,majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója lett.
Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást.
Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a francia becsületrenddel tüntették ki, a PEN klub magyar elnökévé választották és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.
86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.
Művei
Versek
Modern dalok, 1892
Kató, 1894
Fűzfasíp, 1913
Elfelejtett versek, 1947
Szabadság 1945. május 1.
Novellák
Lou (Bp., 1900);
Írók, színésznők és más csirkefogók (Bp., 1910);
Scherzo (Bp., 1910);
Színes kövek (Bp., 1911);
A Tündérlaki lányok (Bp., 1914);
Lim-lom (Bp., 1915);
Papírkosár (Bp., 1927);
Utazás enmagam körül (Bp., 1935);
A gyilkos is ember (Bp., 1939);
Ismeretlen ismerősök (Bp., 1943);
Ötven elbeszélés (Bp., 1946);
Színes kövek (elbeszéléseinek gyűjteményes kötete, Bp., 1957).
Regények
Hét sovány esztendő (Bp., 1897);
Az utolsó bohém (Bp., 1911);
Family Hotel (Bp., 1913);
VII. Emmánuel és kora (Bp., 1913);
Jaguár (Bp., 1914);
A 111-es (Bp., 1920);
Álmokháza (Bp., 1929).
Ifjabb (Bp., 1931).
Színművek
Az asszony körül (Bp., 1903);
Az édes teher (Bp., 1909);
Naftalin (Bp., 1908);
A masamód (Bp, 1910);
Arcok és álarcok (Bp., 1925);
A néma levente (Bp., 1936);
Az ezerkettedik éjszaka (Bp., 1939);
Lumpácius Vagabundusz, vagy a három jómadár (Nestroy vígjátékának átdolg. Bp., 1943);
Szépek szépe (Bp., 1955);
Menazséria (válogatott egyfelvonásos színművek, Bp., 1962).
