Méray Tibor
Volt gond rendesen: Méray vagy Márai. Tibor vagy Sándor. Az obsitos kommunista, netán polgári polgár az Egy polgár vallomásaiból, a kassai polgár és rádiós szerkesztő? Melyik melyik, melyik írta a Füveskönyvet, a Tisztító vihart, a Csonkig érő gyertyákat?
Bonyolult ügy. Egyiküket sem emlegette évtizedeken át az élő, aktuális irodalom, a meghatározó irodalomtörténet. A politikatudomány se. A könyvtárakban a két hasonló M. művei tiltólistán (indexen), a hátsó termek valamelyikében pihennek. Nem jelennek meg könyveik az elérhető kiadóknál, nem készülnek recenziók, a szaklexikonokból kimaradnak. A két író – az ex-politikus-publicista és a polgár – szőrmentén létezik. És mint ez természetes – szőrmentén összecsúszik: Tibor vagy Sándor?
Otthon megvan ugyan Márai Füveskönyve (Révai, 1943), anyám le-leveszi, olvasgatja, visszarakja, én sokkal később kapok rá az ízére. Aztán kiderül, hogy a világhírű regények is elérhetők volnának az otthoni könyvtárban, de nincs inspirációs alap, nincs ingerület, évtizedekkel később próbálom megérteni a soha nem látott polgári világot (az Egy polgár révén), de addigra lemaradt az aktuális szövegszerkezet, aktuális mondatkezelés mögött.
Nyolcvankilenc februárja után (22-én Márai öngyilkosságot követ el) némiképp tisztul a homály, a rendszerváltást követően, amint a kiadók rávetődnek a lehető pénzforrásra, még inkább, de az alapzavarnak: Márai vagy Méray, Sándor vagy Tibor, nincs vége. Márai lefed bizonyos olvasói területet, de futtában, gondolkodás, visszacsévélés nélkül még mindig nem egyértelmű. Ebben az esetben nem arról van szó, mint a két Kertész nevű magyar írónál (Imre és Ákos, Imre Nobel-díja idején), hanem egyszerűen nincsenek benne az alapkészletben. A hiányzó 40-50 év hosszú idő az olvasói emlékezetben.
Pedig olvastuk. Én például nem sokkal megjelenése után megkaptam egy az ántivilágban ellenzékinek számító (azóta is ellenzékinek számító) költőnőtől a fehér borítójú Tisztító vihart két hétre. l980 ősze lehet, ha nem keverem az évszámokat. Úgy vette elő a táskájából, hogy előtte gondosan körbenézett. Igaz, két hónap lett belőle, mert apám is elolvasta, aztán ráült, esti felolvasásokat tartott belőle szegény anyámnak, akinek vastagon elég addigra a politika. Az öreg úgy adta vissza a könyvet, hogy gyerek nagyon vigyázz magadra, mert ezért becsuknak, legyél benne biztos. De nem csuktak be. Azt, hogy milyen tömegű, addig elképzelhetetlen ismerethez jutottam később a hasonló konspirációs körülmények között kölcsön kapott Nagy Imre-könyvből, arra itt nincs elég hely. De halkan megtudakolnám, a ma prosperáló, regnáló, létező, élő, beszélő politikusok ugyan olvastak-e Méray Tibort virágzásukat megelőzően. Aligha valószínű.
Olvastam nemrégiben egy itthon készült interjút Méray Tiborral az aktuálpolitikáról, de főleg a koreai háborúban töltött tudósítói idejéről készült kötet kommentje akadt be, legfőképpen azonban Nagy Lajos bölcsessége és kétségei.
„Nagy Lajos, akivel állandóan összejártunk; ő azért jött hozzánk, mert már úgy utálta az emberiséget, hogy csak a Brehmet olvasta, és nekünk megvolt a teljes sorozat, mi meg sakkozni jártunk át hozzájuk. Nagyon jó barátságban voltunk. Szóval Nagy Lajos, aki nagyon okos, bölcs ember volt, nem bántott a könyv miatt, csak megkérdezte:
Te annyi érdekeset írtál, azt sem tudtam korábban, hogy ezt a Koreát eszik vagy isszák, egyet árulj el, ez a Korea egy népből áll?
Mondom, persze.
És az hogy van, folytatta, hogy akik északon születtek, azok csupa jó emberek, akik délen, azok meg rosszak?
Ebből megértettem a véleményét… Próbáltam persze válaszolni, hogy Lajos, ez nem így van, én írok a könyvben sok jó déli emberről, akik átjöttek északra…
Jó, bólogatott, értem…”
Számomra akkor válik el végérvényesen a két név, amikor Méray Tibor ösztöndíjat alapít az utódállamok fiatal magyar újságírói számára, én pedig jól ösmerem az egyik ösztöndíjast. Na, ez véglegesen eldönti, Tibor-e, vagy Sándor.
És akkor a különleges életút.
A vezeklés előtt:1924. április 6-án született. 1945-től, huszonegy éves korától pártmunkás. Egy év múlva, 1946-ban a Szabad Nép újságírója, később észak-koreai, majd berlini tudósító. 1947-től 1949-ig a Csillag c. irodalmi folyóirat felelős szerkesztője. A Magyar Írók Szövetségében párttitkár 1953-1954-ben. 1954-1955-ben a Szabad Nép szerkesztőbizottságában dolgozott. 1955-ben Nagy Imre politikájának támogatása miatt eltávolították. 1956-ban a Béke és Szabadság munkatársa.
A vezeklés kezdete: 1957-ben disszidál, Jugoszlávián keresztül Párizsba megy. A feleségét és leányát magával viszi. Szerencsések, mert Tito (a láncos kutya) visszatoloncolja Kádárnak, illetve Biszku Béla elvtárs rendteremtő harcosainak a menekülőket.
És a vezeklés: Méray Tibor a brüsszeli Szemle újságírója. 1962-től egyik szerkesztője, majd 1971-1989-ben főszerkesztője lett a párizsi Irodalmi Újságnak, s a hozzátartozó Irodalmi Újság könyvsorozatoknak. Emigrációja korai szakaszában Asbóth Elemér, és más álneveken jelentette meg írásait. Az 1956-os forradalom emlékének ébrentartásáért dolgozik, könyveket jelentet meg az ötvenhatos magyar forradalomról. Nagy Imre élete és halála c. könyvének első kiadása magyar nyelven Münchenben jelent meg 1978-ban.
Méray Tibor, Budapest, 1924. április 6., Kossuth-díjas magyar író, újságíró.
