Onagy Zoltán

Fekete István

2011. január. 25. - 07:11

(1900. január 25.–1970. június 23.)

1900. január 25-én születik Fekete István a Somogy megyei Göllén. 1918-ban a hadiérettségi után azonnal bevonul katonának. Később segédtiszt, gazdatiszt, főintéző, Erdélyben vadászik Kittenberger Kálmánnal és Széchenyi Zsigmonddal.
1936-ban megnyeri a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatát A koppányi aga testamentuma című regényével. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regénypályázatát a Zsellérek című regényével nyeri meg. Hamarosan felveszik a Kisfaludy Társaságba.

Miután kizárják a Magyar Írók Szövetségéből (talán 1949, nem találtam indoklást, adatot – OZ), az Új Ember és a Vigilia hozza írásait.
Aztán megint változnak az idők, az idők ilyenek: 1960-ban József Attila-díjat kap Tüskevár című regényéért. Ismét népszerű. Még tíz évet él.
Hamvait 2004-ben temetik újra Göllén.

Tüskevár, Téli berek, Bogáncs, Kele, Vuk, Ballagó idő, A koppányi aga, és egyebek. Fekete István sokat írt, gazdag, élvezhető életmű. Könyvei háromszáz kiadásban jelentek meg; tizenhétmillió példányban keltek el magyarul, és hárommillióban még huszonkét országban. Jókait kivéve megközelítően sincs ilyen sikeres magyar szerző.
Az irodalomtörténészek – akik szeretik meghatározni, fakkba helyezni az írót – azóta keresik a helyét a magyar irodalomtörténetben.

"Civil ruhás ávósok keresték föl férjét ápoló anyámat, és arra kényszerítették: ha nem akarja, hogy az egész családdal elbánjanak, akkor hazudja azt: apám rablótámadás áldozata lett. Ezt a hírt kürtölte szét a rádió is. Anyámat annyira megfélemlítették, hogy még apám halála, 1970 után is ragaszkodott ehhez a meséhez. Nekem mindvégig bántotta az önérzetemet, hogy nem volt annyi bátorsága, hogy az igaz történetet mondja el a nyilvánosság előtt." – üzeni Kanadából ott élő fia. Ami minimum helyből marhaságnak tűnik. És viccnek is rossz. A hetvenes évek régen nem a negyvenesek eleje, de ezt ifj. Fekete nemigen tudja.

"1935 és 1949 között folyamatosan publikált az Új Időkben. A Hajnal Badányban című regénytől kezdve minden regénye itt jelent meg folytatásokban, és hosszabb elbeszélései is ebben a folyóiratban láttak napvilágot. Életműve értékelését azonban e tizenöt esztendős kapcsolat döntően nem befolyásolja, mert az Új Idők nem műhely volt. Kezdetektől a legolvasottabb szépirodalmi lapok közé tartozott, mely elég tekintélyes honoráriumot fizetett ahhoz, hogy – az avantgárd kivételével – a legkülönbözőbb irányzatok képviselői publikáljanak hasábjain. Így Herczeg Ferenc mellett nemcsak Csathó Kálmán és Harsányi Zsolt, de Krúdy, Kosztolányi és Karinthy is munkatársa volt a kiadványnak. Fekete Istvánnal egy időben pedig különösen sokszínű szerzőgárda gondoskodott az Új Idők népszerűségéről, többek között Márai Sándor, Kassák Lajos, Szerb Antal, Örkény István, Déry Tibor, Weöres Sándor, Ottlik Géza, Mándy Iván, Vas István, Nemes Nagy Ágnes és Szép Ernő részvételével. E töredékes névsor is szemlélteti, hogy a folyóirat gyűjtőhelye volt a különböző irányzatoknak, és ezért olyan általános irányvonal, illetve esztétikai elképzelés nem határozható meg vele kapcsolatban, amelynek segítségével feltérképezhető lenne Fekete István 1949 előtti prózája." – írja Sánta Gábor 2002-ben a Kortársban http://www.kortarsonline.hu/0202/santa.htm

1953 táján egy levelében általánosságban úgy fogalmaz: „az én irodalmi célom világos: béke és szeretet az élet minden rezdülése iránt”. (Fekete István levele Dalányi Józsefhez. Kunszentmárton, 1953 októberében.) Aligha nyerő szöveg a hidegháború idején. De maradjunk ennyiben. Ha olvasni akarunk, ha a gyerekek vagy az unokák kezébe akarunk nyomni Fekete Istvánt, tegyük meg, felejtsük el a politikus agyatlanságokat.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író.

Művei: