Egy öreg hölgy távozására – Sárközi Mátyás tárcája
Két esztendeje megihletett Márai Sándornak az a mondása, miszerint a budai Várnegyedben lakni "világnézet". Persze, ezt az 1930-as években írta, és azóta nagyon sokat változott a magyar valóság. De behatóan érdekel a hazai középosztály helyzete, mifélesége, közélet-befolyásoló szerepe, s ezért azután a Márai-idézet szellemében kutatásba kezdtem, gyűjtögettem az adatokat és bejártam a Várnegyed utcáit. Megszületett a könyv, a Vérbeli várbeliek, amely irodalmi szinten kezelt városrész-szociográfia ugyan, de az alapkérdésemre azért megpróbált választ találni.
A szép kiállítású kötethez a jelenlegi magyar fotográfus gárda legjobbjainak egyike, Kaiser Ottó választott ki gazdag fényképtárából remek illusztrációkat, majd kérésemre portrékat készített arról az idős hölgyről, aki a leggazdagabb anyaggal segítette felmérő-munkámat. Borsosné Ney Katalin nem csak remek megjelenésű dáma volt, de pompás nótafa is: mindent tudott a Várról és lakóiról, emellett abszolút kuriózumként: kilencvenöt éve élt a vári Úri utca egyik patinás házában, abban, amelyben megszületett. Szerencsére jó megfigyelőképességgel és jó stílusérzékkel több memoárt illetve kiselőadást írt, s ezeket is a rendelkezésemre bocsátotta.
Élmény volt meglátogatni boltíves mennyezetű lakásában (amelyet, persze, elvett tőle az állam és kegyesen csak azt engedélyezte, hogy magas lakbér ellenében benne maradhasson), egyszerűen elegáns biedermeier bútorok között, szép porcelán csészékből teázgatva. Ebben a régi, sziklapincéjű házban vészelte át a második világháborúnak a Várban különös kegyetlenséggel lezajlott borzalmait is. Első férje, gyermekei apja, vízért ment ki, vödörrel a kezében, amikor egy bevágódó akna megölte.
A ház lakásainak történelmi neveket viselő arisztokrata lakói is voltak, ám a bátor evangélikus lelkész: Sztehlo Gábor megbízásából, a svájci Vörös Kereszt égisze alatt, egy csoport üldözött zsidó gyereket bujtattak a legnagyobb lakásban.
Kati néni minderről immár a múltba néző idősek rezignált beletörődésével mesélt. Magától értetődőnek láttam, hogy a könyv címlapján ő szerepeljen, a szép régi ház hangulatos belső udvarával a háttérben. Kaiser Ottó készítette a felvételt, s a kötetet kézbe fogva legtöbben azt kérdezték, ki ez az arisztokrata dáma, maradtak még néhányan a Várban?
A Várban maradtak arisztokraták, mi több: az utóbbi tíz-húsz évben külföldről kezdenek oda visszaszivárogni, hiszen valaha ott nőttek fel. S mutatóban a régi vári polgári családok néhány Borsos Bélánéhoz hasonló tagja is fellelhető még. De a legidősebb nemzedékük természetesen fogyatkozik. Elmennek azok, aki még tudták, milyen volt a háború előtti Vár, az ott működő minisztériumok pezsgésével, a társasági élettel, gróf Apponyi Alberttel, az irodalmi-mecénás báró Hatvany Lajossal és más nevezetes személyiségekkel, továbbá megannyi érdekes bohém figurával.
Kilencvenhatodik évében az öreghölgy most távozott az élők sorából. Magával vitte a túlvilágra azt a rengeteg ismeretet, amelyet a Várról közel száz év során összegyűjtött. Minő szerencse, hogy rendelkezésemre bocsátotta a javát, az utókor okulására.
