Okudzsava, a Bárd
Írósors a Szovjetunióban
Egy időben mindenki Okudzsaváról beszélt (meg Viszockijról, a két "Bárdról", éppen úgy, ahogyan egy időben mindenki Jarryről, Boris Vianról, Millerről, Abe Kobóról), mindenki Okudzsavát olvas és hallgat, mindenki ismer egy arbati történetet, egy folyamatosan alakuló Okudzsava-legendát. A nyolcvanas évek közepe-vége ez már. Én a hetvenes évek környékén bukkanok a névre, amikor gyűjteni kezdem az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozatának karcsú, papírkötésű filléres darabjait. Antikváriumok még filléresebbek, egy sör áráért akár két kötetet is magáévá tehet a gyűjtő (ma már aligha). Minden úton magamnál tartom az ötvenes csoportokban egymással párhuzamosan futó címeket és számokat, és amikor végre antikvárium, keresem a hiányzó példányt. A Sok szerencsét, pajtás, katonaregény. Kisregény és nagy katonaregény (sorozatszáma: 146). Amikor összefutunk a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő antikváriumban (a kötettel), éppen leszerelek. Van miről eszmét cserélnünk, pedig katonai viszonyaim közel sem annyira háborúsak, mint Okudzsaváé.
A Tolsztoj-házaspárról írt rendőr-regény (Merszi, avagy Sipov kalandjai), móka és kacagás, áltörténelem, álbesúgó, ál-titkosügynök, hamiskártyás. Azt gondolom (most, akkor inkább élveztem a regényt), áttételesen ezzel fizet Okudzsava a szovjetnek szülei sorsáért. Az írói vénával remekül ellátott detektív anélkül, hogy egyszer is látta volna Tolsztojt és családját, rendületlenül küldi fantasztikusnál fantasztikusabb jelentéseit a poljanai birtokkal szomszédos vendéglőből Moszkvába, onnan pedig érkezik a csengő aranyrubel.
Magyarul megjelent regényei
- Sok szerencsét, pajtás!; Európa Könyvkiadó, 1968.
- Szegény Avroszimov; Európa Könyvkiadó, 1983.
- Merszi, avagy Sipov kalandjai; Magvető Könyvkiadó, 1975.
- Dilettánsok utazása; Európa Könyvkiadó, 1982.
- Találkozás Bonapartéval; Magvető Kiadó, 1985.
- A boldog írnok gyermekei; Magvető, 1996.