Íróbajnok irodalmon kívül

Aztán – könyvei már a polcon –, látom az embert, aki író, nem is akármilyen, úgy beszél egyik könyve népszerűsítési akciója közepette, mint fel nem ismert költőgenie, aki közben részeges magyartanár, közben felolvasóesteket tart, barátai-tanítványai ájulnak tőle, a nők maguk alá csinálnak, a kertészt úgy elvarázsolja, hogy másnap nem kaszálja, hanem rágja a füvet, csattog a protézis.
Úgy beszél tehát, képe úgy ragyog, mint a telihold, mint aki jobban nem is lehetne a bőrében. Meglep. Nem annyira, hogy rákeressek, ugyan miért. Megfelelő magyarázatnak látszik az eredeti válasz, sztahanovista soha nem akar Mátyás templomot építeni. Alkalmatlan rá. A sztahanovista elégedett az ajándéköltönnyel a Vörös Október Ruhagyártól. Nem óhajtja nevét beírni a Falazás Aranykönyvébe.

Van itt más is. Ha nem volna, nem így és nem ezt írnám LLL-ről. Talán ha szenvedélyesen beleszeretek a történetfűzésébe, és ha minden tavasszal azért várnám a nyarat, de nagyon, hogy végre a nap huszonnégy órájában LLL-t olvashassak. De másként alakult történelmileg. Ez pedig az olvasás módszertana. 

”Büszke vagyok...” 

Nem élvezem az olvasást. Dolgozom. Feladat. A munkámat szeretem persze, így aztán kénytelen vagyok „szeretve” olvasni, de lehetőleg nem olvasok olyan agyalmányokat, amire nem húz valamiféle csábos tükröződést az „irodalom”. Így, így. Hülyeséget nem, erőszak hatása alatt sem. Ha igen, akkor klasszikus hülyeséget, Rejtő Jenőt, Göre Gábort (Gárdonyi), és ilyet. Ha már. Amelyeket mégis emberközelbe súlyoznak az irodalomismeret nüánszai. Az, hogy nem iparosról, hanem, íróról van szó.
De azért a népszerű, a második legtöbb könyvet megjelentető magyar írónak – „nem is tudom, hány darab regényem, könyvem jelent meg”, mondja – lenni szép lehet. Az önelégült riportszerű reggeli tombolása azt bizonyította.
  
Lássuk, mit, miket hallottam az írószájból: 
„Kutató vagyok, kelet-kutató, aki úgy próbálja megismertetni a keletet az olvasókkal, hogy regényeket ír. Azon országok háttéranyagát felhasználva írok izgalmas és szórakoztató könyveket, amelyeket jól ismerek.”
„A regénytémák maguktól választódnak ki. Az ember sok szakkönyvet olvas, sok ismeretterjesztő könyvet olvas, és mindig beugrik valami izgalmas probléma, amiből érdekes dolgot lehet csinálni.”
„Igazából a könyv írja önmagát. Ez olyan dolog, mint amikor egy csontvázat elképzel az ember, és aztán szép lassan felkerülnek rá az inak, az izmok, majd a hús és a bőr.”
„Sok igazi nagy mesterem volt pl. Karl May. Amikor gyerek voltam, és Karl Mayt olvastam, akkor egyszerűen már azért evett a fene, mert tudtam, hogy ebben is szerepel valaki, akiről úgy vártam, hogy már előjöjjön.”
„Büszke vagyok, hogy a regényeim az egyetemi tanártól, orvosprofesszortól kezdve a segédmunkásig, vidéki paraszt bácsiig szólnak. Ez nagyon kellemes dolog. Ez azt mutatja, hogy a történetek olyan színvonalon íródnak, hogy meg tudja érteni őket mindenki, de sokat lehet belőlük tanulni.”

Naja. Ha ez így működik, akkor talán a kisdolgozat egész első része fennhéjázás, nagyképűsködés. Meglehet. A regények az olvasókedv kielégítésére íródnak. Esetenként. Na meg azért, hogy a nyomda, a kiadó megéljen. És nem utolsó sorban azért, hogy jusson lekvár az író kakaós kalácsára. Ha ez megvan, akkor minek bármi szó.

LLL-reaksz

"Elmondom neked a titkot: jó időben kapta el a fonalat. Nagyjából ugyanaz a helyzet vele, mint Vavyan Fable tollnokkal. A rendszerváltáskor nagyon vágytak az emberek olyan kortárs nyelvezetben, hőstípusban modernnek ható) kalandregényekre-krimikre, melyek elegendő borzongást kínáltak (jópár kifejezetten horrort írt LLL), meg misztikumot, egzotikumot + ugye a magyar tömeglélektan ismerete is segíthette munkájukat. Ha igazam van. Dejszen te is errefele éltél, no, vagy mi.
Annyi előnyöm van, hogy én olvastam az összes könyvét úgy 1998-ig, azután ráuntam, pedig ő nem ismételte olyan csúnyán a szitukat, mint Fable (aki – ciki, nem ciki –, csak 2 évvel később esett ki a kegyeimből), viszont nem is olyan humoros, és 7-8 könyv után azér’ precízen meg lehet mondani, hány oldalanként van egy baszás, hány oldalanként egy hulla.
A 80-as évek végén egyébként megjelentek sci-fijei is, nekem tetszettek, a minőségükről nem tudok nyilatkozni. Akkoriban az ismeretterjesztést is komolyabban vette LLL, és Dzsingisz kánról meg a mongolokról kiadták 2-3 könyvét. Aztán több álnéven elkezdte ezt a misztikus-orientalista krimi-horrort, és az olvasási felmérésekben ma Stephen King és Robin Cook után/előtt található a középiskolások legolvasottabb szerzőinek élbolyában.
Mondom, beteg ez a világ. Hajlamos vagyok persze arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha már lektűrt olvasnak a népek, származzék az tudósembör tollából, aki fennen hangoztatja, hogy úgy ad át ismereteket kultúrákról, hogy az észrevétlenül-olvasmányosan épül be az emberek tudatába... és végül is, ezek mégiscsak kalandregények, talán. Olyanok, amit ez a kor érdemel, és amilyenekkel a "szépirodalmi" eladási listák élén lehet trónolni.

üdv, l"