Szigeti várospiknik

Ha valaki még nem látta a felújított margitszigeti zenélő kutat, a kánikula utáni, hűvösebb nyári estéken egy séta a szökőkúthoz kihagyhatatlan városi program. Hat órakor elindul a zene, bekapcsolják a fényeket, és mire leszáll a sötétség, a körülállt látványosság szinte színházzá változik: a különféle színű fényekkel megvilágított, magasba szökellő vízsugarak a zene ritmusára csavarodnak, szökdécselnek, balettoznak a levegőben. Mi azonban még verőfényben érkeztünk meg a szigetre, hogy részt vegyünk az I. Várospikniken, melyet a Városkommunikáció blog hirdetett meg, a kiírás szerint középpontban az urban poetryvel.

Mivel sem az urban poetry, sem szervezők ismertetőjegyeivel nem voltunk tisztában, óvatos szemlélődőként jártuk körbe a megadott helyszínt, a forgatagos zenélő kút környékét, ahol rá is akadtunk egy színes lufikkal „körbebástyázott” (de magukat nem elbástyázó), piknikező kis társaságra. Ahogy a debütáló eseményeken az lenni szokott, a Várospiknik sem épp tömegrendezvényként robbant a Margitszigeten – úgy nyolc-kilencen jöttünk össze a rögtön szimpatikus, fiatal társasággal, no és ne felejtsük el Hellát, a golden retrievert. De rokonszenvet keltett már maga az összejövetel és a „hátttérfelületként” működő blog célja is, amelyről először Juhász Juditot faggattuk ki a kötetlen beszélgetés során.

Ő is körbeszagolt a pikniken

Judit a Műszaki Egyetem kommunikáció szakán végzett, mégpedig környezeti kommunikáció szakiránnyal. Ez a kissé szokatlan szóösszetétel felöleli a város és lakói közötti kapcsolatok mindegyikét, az építészettől kezdve az urbánus művészeteken át a környezet- és várospszichológiáig. Az urbanista blogok sorában Juhász Judit azért vágott bele két éve a Városkommunikáció küllemében is hangulatos felületének szerkesztésébe, mert a negatívumok sorolása helyett a pozitív jelenségekre akarta és akarja felhívni a figyelmet, azokat erősíteni, új színtereket, lehetőségeket teremteni a városi kultúra és közösségek erősödéséhez.

Juhász Judit, a blog gazdája

Judit kiemelte, milyen sokszínű városban élünk, hányféle rendezvény zajlik Budapesten egy-egy nap, amire mi helyeslően bólogattunk: „főszezonban” csak az irodalmi eseményeket tekintve minden napra jut legalább három. A blog nem programmagazin-szerűen igazítja el a látogatót, inkább élmény- és ötletfelület: itt megoszthatók a kellemes tapasztalatok, egy-egy képpel, videóval, ajánlóval, beszámolóval. A posztok kohézióját a város és a városi lét szeretete adja, ez pedig nem korlátozódik a fővárosra; erre immár tudatosan is ügyelnek, miután többen túlságosan Budapest-irányultságúnak tartották a blogot – mesélte Judit.

Hogy milyen sok más funkciója lehet még egy ilyen oldalnak és kezdeményezésnek, az akkor derült ki igazán, amikor minden résztvevő bekapcsolódott a beszélgetésbe, és pár szóval elmesélte, miként „csöppent” ide az eseményre. Mielőtt azonban erre sor került volna, a tudósító nem állhatta meg, hogy ne kérdezzen rá végre a piknik témájaként meghirdetett urban poetry mibenlétére. Nem a tájékozatlanságunk okán nem hallottunk még a műfajról: a városköltészet új szó, melyet Juhász Judit talált ki azokra az irodalmi alkotásokra, melyeknek középpontjában a város áll. „Az irodalom szerves része az életemnek, és meghatározza a mindennapjaimat, ezért úgy gondoltam, hogy indítok egy sorozatot Urban poetry címmel, ami olyan irodalmi műveket gyűjt össze, amelyek városi környezetekről szólnak vagy városi környezetekben játszódnak. Legyen szó akár versről, akár regényről, vagy bármilyen irodalmi műfajról” – írja Judit a blogon, és szóban azt is hozzátette, melyik volt a két „nyitóvers”, amelyet olyan lelkesen fogadtak olvasói. Ady Budapest éjszakája szól és Kosztolányi Budapest című verse hatalmas sikert aratott, miután a „főszerkesztő” kiposztolta őket – innen jött az ötlet, hogy egy pikniken mindenki felolvashassa, amit magával hoz, legyen az saját mű vagy „idegen”.

A zenélő kútnál kigyúlnak az első fények

Jól sejtettük korábban, hogy lehet némi rokonság az urban és a slam között, mert Judit Závada Péter Pesti sampon című versét – alcíme szerint: reklám – hozta magával. „Baross. Lágy szellő andalít. / Egy bágyadt éjjel-nappalit / épp légüresre fosztanak: / egy mindennapos mozzanat” – szól az egyik strófa a versből, amelyben budapesti helyszíneken kószál a költő. Judit egyébként az Ahol megszakad című Závada-kötet bemutatójáról adott hírt annak idején, amikor kiposztolta ezt a verset.

Volt, aki klasszikust hozott magával: Betti például Ady Városi lány című versét; Márta pedig modern prózát: Bächer Iván Kószálójának egy részletét. Abban mindenki egyetértett a beszélgetés során, hogy jó lenne kivinni a költészetet az utcára, és hogy ebben a slam poetry tökéletes „partner” lehet – a Városkommunikáció blog nyitott az ötletekre és a megmozdulásokra, kezdve a közös felolvasásoktól a kihelyezett versekig, ahol az „utca emberét” szólítja meg az irodalom, nem csak szűk, szakmai berkeket.

Márta, aki eredetileg magyartanár, New Yorkban élt tizenöt évig, és hazajövetele után szembesült azzal, hogy a civilség nagyon gyerekcipőben jár idehaza. Míg másutt gyerekkoruktól arra szocializálódnak a polgárok, hogy különféle érdeklődésű csoportok tagjaiként biztonságos hátteret tudhatnak a hátuk mögött, és ők is fontos részei egy-egy kisközösségnek, addig nálunk ez egyáltalán nem jellemző. Márta jelenleg városfejlesztési terveket készít civilként, továbbá próbálja visszacsempészni a verset a mindennapokba, hiszen, mint mondja, „a város tele van költészettel”. Valaha esztétika szakosként Walter Benjamin volt kedvenc filozófusa, és az ő nyomán szerette meg a városi csavargó-, flaneur-létet.

Márta és Hella

Betti olasz–történelem szakon végzett, jelenleg egy szórakozóhelyen dolgozik, és része ugyan a munkájának, hogy kapcsolatot tart más, kulturális tevékenységet is végző szórakozóhelyekkel, de alapvetően őt is civil tevékenységek kötik a városhoz: fiatal magyar dizájnerek érdeklik, és street arttal foglalkozik.

Bettit a dizájn foglalkoztatja

Dóri szülei városépítészek, tehát hivatásos urbanisták között nőtt fel, ő szintén építészettel foglalkozik, és, mint mondja, „Judit adta kezembe az eszközt, hogy Budapestre is külső szemlélőként tekinthessek”. Brigi hasonló élményhez jutott, csak másképp: hat éve él Angliában, azóta más szemmel nézi a hazai fővárost. Juhász Judittal jó barátnők, így az érdeklődési területük is azonos: Brigi turizmussal foglalkozik, szakdolgozatát „Budapest as a tourist destination” címmel írta Angliában. Csatlakozott ahhoz a véleményhez, hogy nagyon jó lenne fellendíteni a közösségi életet a városban, nyitni mások felé, spontán összejöveteleket, ötleteléseket szervezni, mert úgy tűnik, hazai viszonylatban még mindig nagyon bezárkózók, barátságtalanok, bizalmatlanok vagyunk. Ahogy Brigi vetette fel azt is: a legtöbb program már a borsos belépődíjakkal kizárja az érdeklődők nagy részét – lásd például a fesztiválokat.

Orsi is lelkesen támogatta a civil szellem megerősítését, amelynek jó példája ez a piknik, ahol személyesen lehet találkozni, informálisan beszélgetni, új közösséget teremteni. Őt egyébként sokáig a retró műfaja érdekelte, amíg nem vált lépten-nyomon emlegetett mainstreammé – a régi cégtáblákért viszont a mai napig rajong, és városi útjain „gyűjti”, hol lelhetünk még ilyenekre. A Városkommunikáció blog többek között ehhez is publikációs felület: mint Juhász Judit elmondta, ha valaki lát egy fontos, érdekes stb. matricát egy villanypóznán, lefotózhatja azt is. Mint hazai „betegség”, sajnos állandó probléma a mindent beárnyékoló átpolitizáltság: városfejlesztésről roppant nehéz, szinte lehetetlen úgy írni, hogy annak ne tulajdonítson valaki politikai felhangot.

Még van mit tanulnunk idehaza

A bemutatkozások sorát Helga zárta, akiről nehéz volt elképzelni, hogy neki is huszonnégy órából áll egy nap és ötvenkét hétből egy év: az ELTE pedagógia–pszichológia kara után elvégezte a Műszaki Egyetem komunikáció szakát, szakdolgozatát pedig oktatásmarketingből írta. „Az ELTÉ-n megtanultam, mi az oktatás és nevelés, ezt kapcsoltam össze a marketinggel” – mesélte Helga, akit alapvetően az foglalkoztatott, hogy idehaza a középiskoláknak – a felsőoktatással ellentétben – gyakorlatilag nincs marketingje. Ezáltal EU-s pályázatoktól és ígéretes lehetőségektől esnek el, holott nem igényelne nagy anyagi ráfordítást, csak egy kis emberi erőforrást, hogy javítsanak stratégiájukon. Helga átvehető nemzetközi példákat keres, melyek alapján a hazai iskolák a saját útjukat járhatnák ki. Emellett több nemzetközi szervezet és alapítvány önkénteseként dolgozik itthon és Lengyelországban, az Universitas Iskolaszövetkezet marketingese, korábban tanított és dolgozott a Volvónál – és itt szinte el is veszítettük a fonalat a húszévesnél egyébként nem többnek kinéző Helga életrajzában.

Orsi és Helga magyar fociblogot is szerkesztenek

Amikor már elgémberedtünk a sziget füvén üldögélve, és indulni készülődtünk, Judit felszerelt bennünket útravaló sütivel és limonádéval (a piknik tényleg piknik volt), majd búcsúzóul ajándékba adta a kinyomtatott Závada-verset. Mi még megörökítettünk néhány eldugott írószobrot a sziget sűrűjében, hazafelé megcsodáltuk a „Magyar táncok”-ra szökellő színes vízsugarakat, aztán ízig-vérig urbanistaként hazaballagtunk a kivilágított Budapesten.

Szöveg és fotók: Laik Eszter