Jégbontó beszéd – Magolcsay Nagy Gábor versei
JÉGBONTÓ BESZÉD
MAGOLCSAY NAGY GÁBOR VERSEI
egyszersmind hajléktalan tél
törékeny kancazsoltár fuldoklik fejemben
hangokat aratok a megcsonkított fényben
az omszki románcból kiköltözik a játék
hívatlan idő kauzális káosz vagyunk
lépcső a nyelv láthatatlan léptei alatt
és te ismered mind a kifényesedő tollat
az ikermadrigált és a gyertyák frivol bánatát
amivel méhemből itatlak az ég súlya alatt
ebben a megcsonkított fényben
álmodban valaki magokkal altat el
ébredés előtt reménytelen arccal beleélvez a versbe
*
és ha mégis lenyelném e verembe költöző
szavak zsivalyát amivel hozzám szögez
a jégbontó beszéd morális karnevál
volnék arcodon pecsét
istráng a megbokrosodó betűk nyakán
de letépsz magadról ilyenkor tudom
méhedben elszótlanodva lapul a hő
*
itt van indulásod és érkezésed is itt ahol ruhád és a fák levele válladról
ahol a reggel darázskőfeje miként a béke mellemre szédül
laza hajadban kisimulnak a percek erkélyed fodrában a változás öröme szerterepül
tüköridőbe rejtett talizmán elejtett mosolyból megfejtendő hieroglifákból faraglak
testeden kigombolt nyár fényhegedű hímző karnevál
amíg nem vigyáz rád senki bennem almáskertek csöndje virul
a visszavonásig hátunk mögött fejébe vesz az éjszaka
szent jakab végestelen útján fonákul járnak a csillagok
és te rongyosra menekülsz csuklózöld bagollyal üzensz
amely kihasít suttog nem talál
pulzusod őrzi ha félsz
