SZŐKE ZOLTÁNNÉ (5. rész)

KOLTAY GÁBOR

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 8.

Igen, itt dolgozom. Már, ha dolgozom. Mert most éppen semmi kedvem hozzá. Még szerencse, hogy egy ilyen kisvállalkozásnál az ember úgy osztja be az idejét, ahogy akarja. Úgyhogy majd éjszaka ráteszek egy lapáttal. Most pedig beszélgessünk. Mert, ha nem tévedek, azért jött. A Szőke Zoltán ügyében, ugye?...

Csak nem képzeli tényleg, hogy én öltem meg azt a marhát? Ugyan, uram, miért öltem volna meg? Hiszen nem is ismertem!...

Kitty miatt? De hát Kitty engem szeret. Miért lettem volna akkor féltékeny? Persze, hogy lefeküdt vele, ha egyszer muszáj volt. Nézze, maga is nagyon jól tudja nyilván, hogy a nemi erőszaknak nem csak azok a formái léteznek, amiket magányos kamaszok elképzelni szoktak lázas álmaikban! Ó, nem! Ha belelátna az ember a sok tisztességes házasságba! Nagyon elszomorodnánk, azt hiszem. Ahhoz képest az ilyen hivatali kényszer valósággal üdítő…

Úgy látom, nem egészen érti, miről beszélek. Tudja, az emberek többsége úgy éli le az életét, hogy állandóan egy nem létező ideavilággal rontja le a valóság adta örömöket. Ha almát eszik, azt ízlelgeti, elég gyümölcsízű-e az alma, ahelyett, hogy élvezné, ahogy az alma húsa szétolvad a foga között. Mert attól tart, hogy becsapják. Egész élete gyanakvás, még a forrásvizet is ellenőrzi, igazi forrásból fakad-e, mintha nem volna teljesen mindegy, hogy egy jó túra végén miből ered az a kristálytiszta víz, ami annyira jól tud esni…

Jó, persze, előfordulhat, hogy becsapják az embert. De először is soha nem lehet biztos a biztosban sem. Másodszor meg érdemes-e úgy élni, hogy mindent elrohaszt a gyanakvás? A bizalmatlanság? A keserűség? És mondja! Az ilyen örök gyanakvót nem csapják be? Dehogynem! És ebből azt a következtetést vonják le, hogy lám, mennyire igazuk volt. És még gyanakvóbbak lesznek, még kétségbeesettebben lesik, ami körülöttük történik. Az ilyen ember savanyú képe messziről világít. Hát én nem ilyen vagyok. És Kitty sem. Mi átgondoltuk és megbeszéltük, hogy egy életünk van, és ezt nem áldozzuk fel semmi világmegváltó eszme oltárán, de nem áldozzuk fel egymásért sem. Ne higgye, semmivel nem vagyunk se rosszabbak, se erkölcstelenebbek, mint az átlag. Talán kicsit őszintébbek és szerencsésebbek. És mi igazán szeretjük egymást. És nem akarjuk, hogy hülye korlátok tegyék tönkre a szerelmünket. A világ úgyis eléggé beleszól az életünkbe. Úgyis éppen eléggé korlátoz…

Furcsa, amit beszélek? Nézze, attól, hogy Kittynek kedve volt lefeküdni magával, mi változott meg közte és köztem? Netán én kevesebb lettem ezzel? Vagy ha én úgy érezném, hogy most, mikor már elmúltam negyven, ki kellene próbálnom, meg tudok-e még hódítani egyetlen rohammal egy húszegynéhány éves kis fruskát. Mi baja lenne attól Kittynek?...

Ne mondja, hogy nem érti! Gondoljon csak bele abba a sok rendes, csendes házasságba, ami azért bomlik fel, mert a férj negyven és ötven között egyszer csak megcsalja a feleségét egy húsz éves kis szőkével! És amiatt arra kényszeríti az a bizonyos jó erkölcs, a szokás, a törvény, hogy döntsön, és ez tíz esetben kilencszer válást jelent. Tönkremegy bele a feleség, de tönkremegy a kiátkozott férj is, hiszen nem tud már másképpen élni, mint a házasságában. És még ha be is csapja önmagát, egy-két év, és már nem tud tovább hazudni: kétségbeejtően magányos lesz még akkor is, ha a kis húsz éves kitart mellette (ami különben nem valószínű). Mert addigra már az is rég megbánta a kalandot, kiábrándult, hiszen ő nem egy gondozásra vágyó, betokosodott szokásokkal megvert, lassan öregedő férfit akart, nem ilyennel akarta leélni az életét. Leggyakrabban a kis szőke már a válóper alatt kilép a képből, még egyértelműbbé téve, hogy az erkölcs, a szokás, a törvény követelte megoldás elhibázott…

Nézze, uram, ha én megcsalnám Kittyt egy ilyen fruskával, az csak erősíti az önérzetemet. S ha visszatérek utána Kittyhez, mert biztos, hogy visszatérek, hát még nagyobb hévvel tudnám szeretni. Mert szeretem, és nem tudok nélküle élni. Olyan nekem, mint valami nagyon-nagyon jó testvérem…

Igen, ez ma sokakat megbotránkoztat. És mégis azt mondom, az ilyen normális, emberi, érti, igazán humanizált kapcsolatoké a jövő. Ez a mi házasságunk már rég nem egymás birtoklásáért folytatott küzdelem, hanem olyan szerelem, amely tényleg a kölcsönös tiszteleten, barátságon, egymás szabadságának építésén alapul. Ez egy olyan kapcsolat, mit is mondjak, amelynek intimitása és intenzitása messze nagyobb a szokásos házasságokénál…

Hogy mi lesz, ha beleszeretek valakibe? Azt hiszi, most megfogott, ugye? Pedig csak azt mutatja a kérdése, hogy mégse érti, amit magyaráztam. Én szerelmes vagyok Kittybe. És két szerelem nem fér meg együtt. Tudja, azok a kiátkozott házassági félrelépések éppen azért ölthetik a szerelem maszkját, mert a tiltás romantikája megemeli őket. Tegye szabaddá, sőt kötelezővé, és a deresedő fejű Don Juan ész nélkül visszamenekül a házasságba…

Igen, mi gyakran külön-külön járunk szórakozni is. De mindig tudjuk egymásról, hol van, mit csinál a másik…

Hogy hol van most Kitty? A Szőke Zoltán temetésén. Ott a helye. Elvégre a főnöke volt. Meg az öreg Kárász mondja a búcsúztatót. Ott kell lennie. Ez kötelező pofavizit. Világos?...

Hogy mivel ment? A kis Volkswagenjével. Azzal szokott közlekedni. Van egy öreg Trabantunk is, de azzal inkább én járok. Persze, ha valahol reprezentálni kell, akkor én viszem a bogarat…

Hogy mit csináltam azon a pénteken? A főnökömet vártam vacsorára. Illetve hát, mondhatnám úgy is, a barátomat. Tudja, együtt húztuk az igát valamikor, aztán két másik haverral együtt hoztuk össze ezt a kis céget, aminél most dolgozom. Szóval vendéget vártam. Úgyhogy innen egyenesen haza mentem…

Nem, Kitty csak később jött meg. Olyan fél hat tájt…

Nem, nem voltam dühös. Tudja, én szeretek sütni, főzni, Kitty meg majdnem teljes antitálentum az ilyesmiben. Ha csak megjelenik, a lé már ki is fut a fazékból. Úgyhogy vendégség alkalmából az én dolgom, hogy legyen valami jó étel-ital. Kitty éppen időre érkezett, hogy átöltözzön, hogy kikészítse magát. Mire Feriék megjöttek, olyan volt, mint egy hercegnő. És én büszke voltam rá…

Igen. Tudja, a legtöbb feleség a férje számára csak háztartási robot, ráadásul gondozatlan, rosszul öltözött. Hát nálunk ez is egészen másképpen van. Erről jut eszembe. Nincs kedve holnap beugrani hozzánk, úgy hét körül? Lesz egy kis társaság. Olyan magunkfélék. beszélgetünk, iszogatunk…

Gondolja meg! A meghívás érvényes!...

PÁSZTI ANDRÁSNÉ (SZÜLETETT FRANCIA ILONA)

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 8.

Szerzett fényszórót a kocsinkba? Jaj, nagyon kedves! Bandi mondta?...

Nem? Tudja, itt egyáltalán nem lehet hozzájutni. Már próbáltam a szervizben, az autósboltban, mindenütt…

Egyenesen Pestről? Ezért felment? Most délben járt fönt? Hát maga egy igazi gavallér. Köszönöm, nagyon köszönöm…

Hogy hosszú napja van? Elhiszem. Kér egy kávét?...

Persze a Volvóval gyorsan megy, ugye?...

Igen, jobban vagyok valamivel. Bár a gyógyszer most is bennem van. Csak elmúlik ez is. Nagyon sajnálom, hogy vasárnap annyira ki voltam még borulva. Pedig hát azóta nem javultak, inkább romlottak a dolgok. Tulajdonképpen most nagyon rémültnek és idegesnek kellene lennem. Már csak az illendőség kedvéért is, igaz? Meg elkeseredettnek. Hát persze az is vagyok, még ha nem látszik is rajtam. De igyekszem fegyelmezni magamat. Meg hát a gyógyszer is. Vasárnap talán mégis hazajön Vera. Fel kell készülnöm rá, hogy nehéz beszélgetésünk lesz…

Még szerencse, hogy ez a temetés valamelyest megnyugtatott. És ami Bandit illeti, tudja, engem nem is lepett meg igazán…

Nem, nem, mondtam is a rendőröknek, hogy nem gyilkos természet a Bandi. Az nem. De azért azt magának is tudnia kell, hogy gyilkos indulatok élnek benne. És hát, az az igazság, ezért is nyugszom meg ilyen nehezen, van egy kis bűntudatom. Mert lehet, hogy éppen énmiattam. De hogy mondtam volna ezt a Bandi előtt? Pedig lehet, hogy én vagyok az oka az egésznek. Látja, mégis sírok…

Pedig nem akartam sírni…

Igen, igen, okosan fogok viselkedni. Bandinak is az a legjobb. De annyira össze vagyok zavarodva. Tudja, borzasztó, hogy lehet, hogy Bandi azért csinálta az egészet, mert megtudta, hogy Zoli meg én…

Csodálkozik? Igen. Én meg Zoli. Szóval…

Köszönöm. Ez az ital most igazán jót tesz…

Ne haragudjon már. Rögtön megfegyelmezem magam…

Emlékszik? Mesélte Bandi azt a pornófilmes estét. Azt hiszem, akkor történt. Hogy észrevettük egymást Zolival. Pár héttel később felhívott. Hogy nincs-e kedvem egyet lovagolni a Hortobágyon. Bandinak azt mondtam, hogy a hét végét az unokahúgoméknál töltöm. Tudja, Debrecenbe ment férjhez. Tudomásul vette. Még tán küldött is, amilyen megértő általában. Legközelebb Kecskemétre vitt Zoli…

Igen, szerzett szobát az Aranyhomokban…

Hogy mikor lett rendszeres? Talán december elején. Azóta találkozgattunk…

A Mátrában? Nem, ott nem. De Pesten többször is. Persze képzelheti, mennyire titkoltuk mind a ketten! Még csak az hiányzott volna, hogy valaki megtudja! Hogy botrány legyen belőle!...

De igen. Már hetek óta volt egy olyan érzésem, hogy Bandi mégis sejt valamit. Mondtam is a nyomozóknak, hogy úgy látszik, kifigyelt minket. Nem tudom, mikor. Talán utánunk jött egyszer? Sejtelmem sincs…

Nem, nem akartam én ezt elmondani a nyomozóknak. Tudom, hogy csak még rosszabb ettől Bandi helyzete. De valahonnan ők már megtudták. Nem tagadhattam tovább. Igaz?...

Szóval valahogy rájött. Aztán a múltkor óriási patáliát csapott. Nem, nem ezért. Hanem, mert…

Hogy is mondjam. Szóval nem akartam lefeküdni vele. Maga nem is tudja elképzelni, milyenek a férfiak. Elvárják, hogy egy héten kétszer-háromszor. Hát nemet mondtam. Mindjárt fenn volt a magas c-n. Én is földühödtem persze, és megmondtam neki, hogy Zoli meg én. Hogy viszonyunk van. Na, ettől még jobban elkezdett üvöltözni, fenyegetőzni, hogy eltesz láb alól. Meg miket mondott nekem! Nem is akarom megismételni. Képzelje el, késsel hadonászott!...

Igen, késsel. Mondtam is a nyomozóknak, hogy ez egészen más, az ilyen ember nem méreggel csinálná. De azért talán most már megérti, hogy miért nem vagyok annyira meglepődve. Az is lehet, ha le nem csukják, hát engem is megölt volna…

Most azért, még ha netán én volnék is részben az oda a dolognak, mégsem kell egy rettegésben, egy gyilkossal együtt élnem…

Én is ezt mondtam a nyomozóknak. Hogy azért, mert valakinek a féltékenység elönti az agyát, még nem bizonyítja, hogy gyilkos. De azt mondták, vannak más, közvetett bizonyítékaik is. Azt mondták, nem igaz, hogy Bandi horgászni volt. Ha jól értettem, beszéltek a társaság tagjaival. És azok azt mondták, hogy tán velük indult, de hogy előbb leszállt. És egész este nem látták. Így aztán persze mindjárt rá terelődött a gyanú. Ráadásul valaki látta, hogy a gyilkosság időpontja körül megérkezett Zoliékhoz. Nem tudta?...

A Ladával. Úgyhogy most nem áll valami fényesen, ugye? De hát legyünk őszinték, nem is tudom, mire számított. Tudja, sosem értettem, a bűnözők mire számítanak. Hiszen úgyis lefülelik őket előbb-utóbb…

Maga hisz a tökéletes bűntényben?...

Sokat gondolkoztam rajta én is. Hogy nyilván meg lehet csinálni. A legtöbb bűnöző ott hibázza el, hogy arra számít, a rendőrség nem tudja majd felderíteni az ügyet. Ez pedig tévedés. Mert a rendőrség addig meg nem áll, amíg eredményt nem produkál…

Hogy értem? A tökéletes bűntény része, hogy a rendőrség megtalálja a gyilkost. Illetve, hogy találjon valakit, akiről elhiheti, hogy bűnös. És akkor a gépezet leáll. Kész…

Értem. Maga azért megpróbál segíteni Bandin. Elvállalná a védelmét?...

Meg kell mondanom, én jobb szeretnék egy idevalósi ügyvédet. Ne haragudjon meg, de az mégiscsak jobban ismeri az itteni bírák szája ízét. Meg a rendőrséggel is nyilván könnyebben teremt kapcsolatot. Magának ez csak afféle vidéki kiruccanás. Bandinak meg nem mindegy, mennyi enyhítő körülményt találnak majd...

Hogy maga most már mindenképpen befejezi, amit elkezdett? Értem. Nagyon kedves, tulajdonképpen. Csak hát a költségeit nem is tudom, hogy miből fogom kifizetni…

Ugyan, kérem, ne szerénykedjen, gondolom, ingyen maga sem dolgozik. Tényleg, a fényszóróért mennyivel tartozom?...

Csak a régi ismeretségre való tekintettel fogadom el. Köszönöm. És mondja, maga szerint mennyit kaphat? Már úgy értem, ha rábizonyítják, hogy ő volt…

Hogy akár tizenöt évet is? Mert előre megfontolt szándékkal. Értem. Borzasztó. És az a nő? Gondolom, hallotta, hogy azt a nőt is őrizetbe vették. Az Anettet. Mert hogy nyilván együtt tervelték ki. És talán együtt is hajtották végre…

Hogy ezt még bizonyítani kell? Persze…

Kérdezzen csak tőlem, ha akar, ne zavartassa magát. Már kezdem megszokni. Én igazán mindenre képes vagyok, csakhogy Bandi ne kapjon olyan nagyon sokat…

Anettről? Mit tudhatok én róla? Nem találkozott még vele?...

Hogy az én véleményemre kíváncsi? Hát, elég jelentéktelen kis nő. Nálam alacsonyabb, nem mondom, elég jó alakja van. Persze fiatalabb is nálam valamivel. Harmincnégy-harminchat éves lehet. És kedves, amennyire az ilyenektől telik. Én mindig nagyon figyelmes és udvarias voltam vele. Tudja, Bandi meg Zoli mindig nagy barátságban voltak, azelőtt. És hát az ember igyekezett ehhez alkalmazkodni…

Igen, azt hiszem, közgázt végzett. Pesten. Nekem csak érettségim van, de hát az intelligenciát nem az iskolában osztogatják, ha érti, mire gondolok. Az vagy együtt születik az emberrel, vagy sem. Hát vele, azt hiszem, nem sok született. És hogy festette magát az utóbbi időben! Mint valami szerelmes bakfis. Hát most majd egy ideig nem fogja festeni magát. Igaz? Már úgy értem, ha bebizonyosodik, hogy ő is benne volt…

A Virágné? A Jolánka? Persze, hogy ismerem. Itt lakik szemközt…

Mennyire megbízható? Nem tudom. Gondolom, ő mindig azt hiszi, az igazságot mondja. Tudja, ő valami szektának vagy minek a tagja. És azok nagyon szigorúan veszik az ilyesmit. Már az erkölcsöket…

Igen? A Jolánka tud valamit, ami esetleg segíthet Bandin? Ne mondja! És micsodát? Jolánka bizonyosan nagy meggyőző erővel adja elő majd a bíróságon is. Valami enyhítő körülmény?...

Értem. Ha ő nem lenne, akkor sokkal nehezebb volna Bandit védeni. De hát mit tud az a nő? Hogy nem Bandi, hanem valaki más volt a gyilkos?...

Hogy a Ladában nem Bandi ült? De hát honnan veszi? Hiszen van, aki látta, nem?...

Én? Hogy én használtam a Ladát délután? A Jolánka nyilván összezavar valamit…

Igen, összetörtem a fényszórót. Igaz. De az nem akkor pénteken történt. Hanem szombaton. Másnap. Mert annyira ideges voltam. Még bennem volt az előző este. És idegességemben rosszul támasztottam ki a kaput. Pont nekicsapódott a kocsinak…

Igaza van. Nekünk mindegy, hogy így volt-e vagy sem. A fontos, hogy a bíróság elhiggye, és akkor esetleg Bandit felmentik…

Hogy még egyszer akar beszélni Arankával? Mert az is itt járt azon a délutánon? A Koltayné is? Na szép, mondhatom. Mi volt itt? Május elseje?

Úgy van, ahogy mondja. Minden szálat ki kell bogozni… Hogy szerintem ki volt?... Inkább nem mondok semmit.

Dehogy, nagyon is nyugodt vagyok…