Hét nap
Egy másfél decis műanyag pohárkában, potom négyszáz forintért adták. Soha jobb utolsó pillanatos ajándékötlet. Félarasznyi sem volt a hajtás, de tele bimbóval. Olyan színű lesz a virágja, mint a pohár színe – magyarázta a néni, mert én virágot csak nénitől veszek, ha egyáltalán veszek –, és választhattam a lila meg a rózsaszín poharú közül. Ez tetszett. El is felejtettem megkérdezni a nénitől, honnan tudja előre. Biztosan csak vevőcsábítás.
Elfelejtettem a nevét is, mire hazaértem. Növénytanból gyatra voltam mindig, ahogy növénygondozásból is. Jázmin, ez motoszkált a fejemben, vagy nárcisz? Valami férfinév. Oly mindegy, akinek továbbadom, úgyis tudni fogja. Az alacsonyabb könyvespolcra tettem, és mellé állítottam egy vizesflakont, hogy legalább locsolni ne felejtsem el, amíg átadom a két ünnep között az új gazdájának.
Szenteste vettük észre először. Te, ez nőtt – mondtam a fiamnak, akit jó ideje egészen más jelenségek bűvölnek el. De azért ez látványos volt. Emellett nem lehetett elmenni. Egy kis állott víztől egy centit egy nap? Át kell ültetni, az már biztos. A szögletes pohárformához idomult földcsomót az üvegesen áttetsző gyökerek úgy fonták-szőtték körbe, hogy a föld nem is látszott, csak a sűrű szövevény, mintha egy apró medúza összegabalyodott fonálerdejét szorították volna gúzsba. Szegény öregem, hát így nem sokra vitted volna. Egyetlen ócska cserepet találtam a pincében, vagy ötszörösét a jónak látszó méretnek. Ebben legalább dorbézolhat, gondoltam, aztán hoztam be egy kis földet kintről, a radiátoron felmelegítettem, és karácsony első napjára stabilan állt az új otthona.
26-án még vagy két centit nyúlt, de volt az tán három is. Mintha húznák. Néztük a fiammal. A csoportosult zöld bimbók már pattanásig feszültek. Mi a neve? – kérdezte a fiam, kétéves kora óta talán először firtatva ilyesmit. Nem is tudom, méláztam el, jázmin vagy nárcisz vagy jácint. Vagy kála? A második betű á volt, ez szinte biztos. Keressünk rá. A jácint harmadikra ugrott fel. Hagymás növény, hajtatáshoz föld vagy hajtatópohárka a megfelelő... hűvös helyen, kevés locsolással… a hagyma ne állon a vízben… ha meggyökeresedett, egy kicsit nedves földbe… A mindenit, teljesen jól csináltuk!
27-ére egy bő arasz volt. A tövében, egészen az alján, a levelek között új bimbók jelentek meg. Nem vagy te hétköznapi virág, barátom, talán valami botanikai fenomén. Ajándékba mindenesetre jó lesz inkább egy könyv. Maradjon csak itt még egy darabig a kispajtás. Az állott víz a legjobb a locsoláshoz, mert nem túl hideg, így aztán a palackot szemmel tartottam, hogy mindig után legyen töltve. Megkértem a fiam, amíg húzta a cipőjét, hozzon már egy kis virágföldet hazafelé. Neki viszont esze ágában sem volt hazajönni a két ünnep között, nem is érti, hogy gondoltam, hogy majd itthon malmozik vagy pláne mosogat, egyik barátjánál alszanak páran és majd… hát, lehet, hogy majd csak jövőre látjuk egymást. De szilveszterkor telefonáljunk.
Azt írja a honlap, hajtatáshoz papírsüveget kell használni. Fogalmam sincs, mi az, de ezen már úgyis túl vagyok. Ez már a virágzás előtti periódus, édes mindegy, volt-e süveg vagy sem. Gyorsan nő, no igen, ha elvirágzott, a tokocsányokat metszegessük le. Tokocsány, hm…
30-ára a cserépben egy jó tizenöt centis száron duzzadozó bimbóerdő feszült, mellette feltört a kis kezdemény is, mint egy kisebb testvér, buzgón pipiskedett fel a nagyobbhoz. Körülöttük íves, elegáns levelek nyújtóztak a fény felé.
Szilveszterre csak hazajött a tékozló fiú, inkább az itthoni társaság mellett döntött, de feltűnően búbánatosan, valami szívügyi kalamajka, nyilván, megint történt valami, amit nem szabad firtatni egy fél szóval sem. Elsején, amikor olyan elnehezült ájulatban alszik a város, azért kettesben is koccintottunk, elvégre új év van, ráadásul… „Idén már hivatalosan engem is kiszolgálnak – húzta meg a pezsgőt nagyképűen, ahogyan azt ilyen nagy vízválasztó küszöbén kell –, te meg, hoppá, hiszen te…” Nem akarom hallani, ráztam a fejem, hogy a pezsgő is kilötyögött. A rám vonatkozó részt nem is akarom hallani.
Ekkor láttuk meg, szinte egyszerre. A bimbóknak vagy a fele kipattant, és a virágkezdemények rózsaszínre festették a bimbólabda felszínét. A kinőtt pohara is rózsaszín volt, hát nem tévedett a néni. Egy feszes arasznyira nyúlt már a kis vacak, és lám, virágba borult, de még hogy! Áttettem az íróasztalomra, most már látni akartam minden pillanatban. Ilyen biztos nem létezik, lássuk, mit mond a honlap. Nem szobanövény, áprilisban célszerű kiültetni… Erről nem volt szó, várjunk csak… Pár év után a kertben sarjadni kezd, a sarjhagymákat válasszuk le, így szaporíthatjuk. De addig… Elég is a tájékozódás. Addig jó lesz neki itt a cserépben mellettem. Most tart az utolsó virágjánál, bámulatos, sudár növény lett belőle. Egy hónapja már, hogy kivirágzott.
