Hol nyaral, és mit olvas az író? (4. rész)

Merre nyaralsz idén? Miért éppen ott?

Bálint Tamás: Már nem is emlékszem, mikor nyaraltam egy igazit utoljára, de ha sikerül, idén két hét Toszkána bőségesen kárpótolna minden munkáért. Menet Szlovéniában a Postojna-barlangrendszert és környékét ejtenénk útba, majd Firenze, Pisa, Cinque Terre mellett a kis falvak ételeit és borait fedeznénk fel, úgy a partszakaszon, mint a beljebb eső, távolabbi vidékeken. Egy rövid római kitérő után San Marino és Velence is tervben van még, de persze a pontos útvonal majd csak menet közben alakul ki. A kulturális oldal mellett főleg a helyi ízekre vagyok kíváncsi, és Toszkána mindenféle szempontból színes hely, ezért is esett erre a régióra a választás. Mivel még sosem voltam Olaszországban, ezzel az úttal igyekszem minél többet megragadni belőle, hogy majd a következő alkalommal célzottan mehessek vissza.

Dobai Bálint: Ha összejön, a Balatonra megyünk a családommal. Azért éppen oda, mert az van ott, ahova menni szoktunk.

Géczi János: Számomra a nyár, mivel ha nem is szűnik meg, de csökken a munkahelyi teher, a regény ideje.  Annak a szövegét tervezem, nem a napjaimét. Ilyenkor, ha utazom, akkor olyan helyre, ahol támogatást kaphatok a mondatokhoz. Jó lenne Tisnóba menni, a Murter-szigetre, vagy a sziget római halászfalura települt városába, Murterra, minél többet, s minél kevesebb turistát látni. Ahová azonban biztosan elutazom egy hétre, az Izland lesz. Éppenséggel nem én választottam ki az úticélt, hívtak, ezzel szemben azokkal, akikkel együtt leszek, jó lesz terepet járni. Madarakat, gejzíreket látok majd, sokat gyalogolok és mindenféle apró múzeumot meglátogatok.

Háy János: Van egy szokásos nyaralásunk évek óta, csak ezt olyan hülyén hangzik leírni, hogy Szigliget, Alkotóház, mert olyan érzése van annak, aki hallja, hogy ott alkotók gyűlnek össze, s hol magukba mélyedve, hol kisebb csoportokba verődve közösen alkotnak. Az alkotás szüneteiben meg lemennek a Balcsira, és belemerítkeznek a hűsítő vízbe, hogy kicsit enyhítsék az alkotás lázát. Holott egészen másról van szó, legalábbis részemről. Nem a felnőtt társaság miatt szerveződött oda évről évre a nyarunk, hanem mert a gyerekeink összebarátkoztak más beutaltak gyerekeivel. Ezért aztán hajlandóak voltak felnőttként is eljönni velünk, s így önmagunkat, mint szülők abban az illúzióban ringathattuk, hogy velük együtt töltjük a vakációt. Pedig az igazság kicsit más volt, hisz „az apu tudnál adni egy kis pénzt” kérdés röpke pillanatain túl alig látjuk őket. De mégiscsak ott vannak, ha nem is karnyújtásnyira, de üvöltésnyi távolságon belül. Szóval épp ez lesz idén is. Amúgy egy írónak nyaralni, ez olyan furcsa felvetés. Valahogy írót nyaralni, ahogyan az ember a nyaralásra gondol, hogy szórakoztató, önfeledt napok, jókedvű olvasások, vidám tétnélküliség, szóval így nem tudok egy írót elképzelni. Legalábbis magamat biztosan nem. Nem tudom, hogy milyen az, amikor megáll a belső mozi, amikor nem pörög ott folyamatosan a film, hanem csak vannak afféle önkéntelen örömérzetek, hiszen épp nyaral az ember, s mi volna ennél jobb, jutalma ez az éves sok-sok munkának... De a film soha nem áll meg, s ha elakad, akkor sem az öröm jelenik meg, hanem a pánik, hogy mi lesz, ha ez az elakadás immáron a végső lesz, ha nem működik az a belső világépítési erő, ami alapja minden leendő munkának.

Hegedűs Gyöngyi (Bora): Nem szoktam Magyarországon lenni már ilyenkor. Minden nap eszembe juttatja ezt a Nap, amelyik éppen a Bank utcán süt szembe, ahogy sietek a rendelőbe. Nem szoktam ennyire direkten szembegyalogolni a felkelő nappal. Nehezebb elviselni, mint a déli hőséget. Évek óta a júliust Heidelbergben töltöttem a családommal. Idén csak három nap jutott belőle kora nyáron, a Neckar völgyében késő őszi időjárással. Ugyanígy, még nyárelőn voltam Hollandiában. Talán jobb is, hogy most a jól ismert Balaton déli partja lesz röpke megmaradt szabadságom üdülőhelye, mert mostanság minden külföldi úton magasra szökik a lázam. Mintha túl sok lenne a zuhogó képek befogadása állandó maghőmérséklet mellett. A családom éppen Skóciában van két hétre. Négyből két gyermekünk ott született, ismerkednek szülőföldjükkel. Közben én időutazó vagyok. Naponta megyek vissza a hatvanas-hetvenes évekbe, ahogy belépek a lepukkant szakrendelőbe. Aztán a rendeléssel megjelenik a középkor is. Van olyan nyomor, ami másik igeidőbe helyez. Nemcsak Shakespeare világára igaz, hogy belép egy ember, belép egy világ. Így van ez a rendelésen is. S ha már Shakespeare, akkor Gyula: hétvégén megyek a Shakespeare-fesztiválra.

Bálint Tamás, Géczi János, Háy János, Hegedűs Gyöngyi és Dobai Bálint

Milyen olvasmányokat tettél félre a forró nyári napokra? 

Bálint Tamás: A nyaralás annyira aktív lesz, hogy a nyár hátralevő részére összeválogatott olvasnivalók itthon fognak megvárni. A listán van olyan tétel, amit már réges-rég el kellett volna olvasnom, de valahogy mindig kimaradt. Hirtelen ezek közül Maupassant Egy asszony élete című könyve jut eszembe, de olyan is akad, amit még be sem szereztem, de nagyon érdekel, mint például Potozky László új kötete, a Nappá lett lámpafény. Újra kell olvasnom sokadszorra Puskin Anyeginjét, majd utána készülök Darvasi László Virágzabálók című könyvén is átrágni magam, mert már régóta az éjjeliszekrényen van, és nem érdemli meg, hogy ennyit halogassam. Ha pedig tényleg nagyon meleg lesz, akkor Bukowski és fröccs.

Dobai Bálint: Minden olvasmányt félreteszek ilyenkor.

Géczi János: A folyóiratokat ismét jobban kedvelem a könyveknél. Vannak könyvkiadók, amelyek könyvei, legyenek bár neves szerzőké, olvashatatlannak bizonyulnak ilyenkor: nincsenek megfelelően gondozva. A folyóiratokkal ilyesmi nem nagyon fordul elő, úgyhogy már előszedtem az el nem olvasott Műhelyeket, Alföldeket, Tiszatájokat, Forrásokat. Azért regények is akadnak: újra fogom olvasni Csányi Vilmos Avillai Terézről szóló kötetét, befejezem Barnás Ferenc Másik halálát, és harmadjára is nekiugrok A patkány évének, Bartók Imrétől. S ha hozzájutok, nem hagyom ki Csapody Kinga és Borbély Szilárd könyvét sem.

Háy János: Persze ahogyan nyaralni, úgy írót önfeledten olvasni is nehéz elképzelni. Az író valójában soha nem tud naiv olvasó lenni, örökösen vizsgálja a szöveg működését, vagy épp olyan könyveket forgat, amire szüksége van a készülő írásokhoz. Ekként én is munkaolvasó leszek ez alatt a két hét alatt. Az Ördögkatlan Fesztiválon vezetek beszélgetést Erdős Virággal és Szálinger Balázzsal, őket fogom újraolvasni (ez most könnyebb, mint amikor pl. ugyanazt Spiróval csináltam), aztán egy Móricz-novellát fogok szétszálazni (Egyszer jóllakni), s aztán a szétmorzsolt anyagot elkezdem újra összerakni, csak immáron drámaként Horváth Csabának.

Hegedűs Gyöngyi (Bora): Arról, hogy nyári olvasmány, nekem az általános iskolai fiú osztálytársaim jutnak eszembe, akik egész nyáron semmit nem olvastak, aztán az utolsó nap jöttek hozzám, hogy gyorsan adjak nekik egy nagybetűs könyvet, mert egy könyvet kötelező volt kiolvasni. Nem tudom, milyen évszak van, amikor olvasok. Úgy is mondhatnám, hogy aki úgy olvas, hogy tudja, milyen évszak van éppen, az valójában nem olvas. Úgy gyanítom, az olvasás maga egyszerre az összes évszak. Nincsenek félretett olvasmányaim. A szükségletek halasztásának képessége ilyen téren nálam nem működik. Úgyhogy egyszerre olvasok több könyvet. Verset mindig olvasok. Versmély nélkül nem tudok meglenni. Az éppen olvasott verseskötetek: Térey János: Moll (s hiába moll, ez sem az „ah lágyabb ének kell nekünk” uralkodói önkényének kedvez), Dylan Thomas: Jegyzetfüzetversek (emlékeztet engem arra a szándékra, amivel annak idején Mányoki Endre a Verstörténést elindította), Zalán Tibor Holdfénytől megvakult kutya. A Mesternek csillagászati évszakai vannak, Nyárban is hirtelen jött havazással, felmerül bennem: lehet, hogy Isten önpusztítása az ember? De éppen olvasom még Jónás Tamás Lassuló zuhanását (zuhantató élmény, mennyi törvény a szabadesésben!) és Takács Zsuzsa Tiltott nyelvét (már csak Dosztojevszkij miatt is).

Verseskötetet nem lehet amúgy sem befejezni, kiolvasni. Újra és újra előveszem őket. Ugyanilyen gyakran veszem elő Gerd Theissen heidelbergi Újszövetség professzor könyvét, melyet a Heidelbergi Káté születésének évfordulójára írt. Meditációk vannak benne. A versformátum sem egyszerűen tördelési elv: költőibb katekizmust nem tudnék elképzelni. Sajnos magyar fordítása még nincs. Ahogy írja, a legtöbb hitvallás azoknak íródott, akik hisznek. Keresőket, kérdezőket nem szólítanak meg. Ebben is jelentősen különbözik Theissen műve az eddigiektől. „Gott ist singulär, / weil er der Gott/ singulärer, freier Menschen ist”.

(Összeállításunkat hamarosan folytatjuk.)