Másak idén a szép versek

A Szép versek a Körkép és a Rivalda mellett a Magvető Kiadó legnagyobb hagyománnyal bíró antológiasorozata. 1964-től kezdve jelenik meg, első kötete a Szép versek 1963 volt, tehát tulajdonképpen idén ötvenéves. A maga nemében páratlan könyvfolyamról van szó, amelyet ma is évről évre megtalálunk az Ünnepi Könyvhét kínálatában. Jelentősége vitatható, szükségessége megkérdőjelezhető, az viszont, hogy folyamatosan változik: tény.

A jelenkori válogató felelőssége, úgy gondolom, nem túl nagy. Az antológiasorozat a kezdetektől sem tudta tartani azt a célt, amit maga elé tűzött; azt, hogy évről-évre átfogó körképet adjon „jelenlegi líránk helyzetéről”. Ennek akkor jobbára (irodalom)politikai okai voltak (elég csak Petri mellőzését említeni, amikor is 1976-os beválogatása után majd csak 1988-ban „tér vissza” a szerzők közé; vagy az ún. neoavantgárd teljes ignorálását). Ezek az okok ma is fellelhetők, már nem annyira átpolitizáltan, de ez az egykor olyan szépen deklarált cél már rég elfelejtődött, illetve sohasem valósult meg. A jelenkori Szép versek az utóbbi években kis túlzással szinte olyan érzetet keltett, mint a '80-as évek végén négy kötetet megélt Költői jelenlét című sorozat, amelyet szintén a Magvető adott ki, Parancs János szerkesztett, és a kiadó saját, azon évben megjelentetett versesköteteiből nyújtott szemelvényeket.

A teljes magyar irodalmi folyóiratpiacot eddig az antológia történetében két összeállító látta át, illetve vette a fáradságot, hogy áttekintse. Az egyik Ilia Mihály volt, aki az 1986-os antológiát szerkesztette, a másik Háy János, aki 2006-tól 2008-ig válogatott, tehát pont Péczely Dóra előtt (ha nagyon akarom, háromra bővíthető a kör Keresztury Tiborral). Ha megnézzük a jelenlegi kötetek elején lévő felsorolást arról, hogy mely folyóiratokból szemezgettek a szerkesztők, azonnal feltűnik, hogy honnan nem. Ez vagy azt jelenti, hogy azok a folyóiratok az adott időszakban nem közöltek egy, a Szép versek „nívóját” megütő verset sem, vagy valamilyen más okból voltak nemkívánatosak. Esetleg a szerkesztő egyszerűen nem nézte meg az adott folyóiratot tüzetesebben. Lehet találgatni.

Visszatérve Háy Jánosra: az ő válogatásainál (csakúgy, mint Ilia Mihály egyetlen szerkesztésénél) rendkívül széles volt a paletta. Ha megnézzük, nem látni kirívó felülreprezentáltságot sem (értem ez alatt azt, hogy valaki kap húsz oldalt egy vagy két szöveggel, a többiek pedig átlagban kettőt két-három rövid verssel). Péczely Dóránál egy eddig talán csak Bán Zoltán András idején tapasztalható látószögszűkülés ment végbe, mégpedig a Magvető-Holmi homloktér felé. Az ugyanakkor nem vitatható, hogy minden addiginál több fiatal szerzőt vonultatott fel az antológia, gondolva itt például a Körhinta Kör szerzőire és még jó pár fiatal költőre.

2009 és 2012 között Oravecz Imre egyszer sem szerepelt a Szép versekben, bár tény, hogy ekkor jobbára a nemrég megjelent regényét írta, tehát nem nagyon publikált verset. Szegő egyébként érezhetően nyit a Péczely-féle időszakhoz képest. Ezt mutatják a cikkben (Boldog Zoltán jegyzete) kigyűjtött új vagy visszakerülő szerzői nevek is. Ez mindenképpen örömteli bizonyos esetekben, pl. Ágh István, Gergely Ágnes, Imre Flóra, a már említett Oravecz, illetve Kerber Balázs is most szerepel először, más esetekben pedig igencsak meglepő pl. Hevesi Judit, akinek eddig összesen három, a szerkesztési időszakba eső publikációjáról tudok, (ÉS, Műút és Kalligram). Ez minden idők legerőteljesebb indulását sejteti. Sok szempontból pedig Szegő János továbbviszi a Péczelytől „öröklött kánont”, a körhintásokat, a mostanság jakos, libris, praes szerzők többségét. Számomra ez is egy igen ellentmondásos kötet, a névsort szemlélve.

Több ponton lehetne még vitázni Boldog Zoltán jegyzetével, de úgy érzem (vagy legalábbis remélem), alapvetően ironikusan kell érteni számos kijelentést. Például azt, hogy „Szegő János jóvoltából azonban megindult visszacsempészésük a kortárs irodalmi gépezetbe”. Merthogy egyértelmű: eddig is ott voltak, publikáltak, és eleven részei a kortárs irodalmi gépezetnek az említett „régóta pályán lévő” szerzők, csak Péczely Dóra valamiért ezt nem kommunikálta a Szép versek olvasói felé. A névsor szembesíthető Az év verseiben találhatóval, ami az elmúlt években egy teljesen más látókörről tett tanúbizonyságot. Az átfedés a két antológia évről évre megjelenő kötetei között nem túl nagy, de akad. Na, igen, éljenek az ellenkánonok!

Mindent összevetve, a Szép versek ma már nem sok mindent mutat, maximum azt, hogy az egyik vezető magyar kiadó miként képzeli el manapság a kortárs költészetet. Sokan, véleményem szerint eléggé elhibázottan még napjainkban is valamiféle referenciaként tekintenek a Szép versekre, holott egy patinás, de nagyon ellentmondásos és már évtizedek óta kiüresedett hagyomány továbbrugdosásáról van szó.