A hónap költője – Vörös István: Keresztelő Szent János evangéliuma
Vörös Istvánköltő, író, egyetemi oktató
Budapest, 1964. szeptember 20.
Legújabb kötetei:
Keresztelés özönvízzel, regény, Noran Könyvesház, 2011.
A Kant utca végén, versek, Parnasszus Kiadó, 2011.
Fénylovasok, verses meseregény, Noran Könyvesház, 2012.
Gagarin, regény, Jelenkor Kiadó, 2013.
Aki nevetve született, drámák, Napkút Kiadó, 2013.
KERESZTELŐ JÁNOS EVANGÉLIUMA
ÉN, JÁNOS
1 Könnyű gyerekkorom volt.
És a fiatalkorom is! Római
nők szerelme. Meglehetős
jómód.
2 Aztán egyszer csak szédülés.
Azt hittem, beteg vagyok.
Ki a sivatagba az emberek elől!
3 Teveszőr ruha, bőröv.
Negyven nap éhezés a csupasz
sziklák között. Vagy több.
A szélsikálta tetőről
beláttam Júdea városait.
4 Láttam, ami még nincs, de lesz.
5 És elkezdeni prédikálni
a pusztában. Nyolc napig teljesen
magam. Már lebegtem a táj
fölött, mint fejem
fölött, egész alacsonyan,
a keselyűk.
7 És ez csalta oda ez első karavánt.
Ajándékokat hoztak, meghallgattak,
sátort vertek, sírtak.
8 Az volt a jó, hogy valaki másról
kellett beszélnem. Aki majd jön.
Nem én. Én senki, én csak előszél
vagyok, ébredés előtti motyogás.
9 Nem értem, mért hallgattak
olyan sokan. Vásár szerveződött körém.
10 Vezeklőruhát lehetett venni.
Furcsa szobrokat. Kis fakereszteket.
Szétzavartam őket.
11 Itt minden ingyen van,
különben megfizetni úgyse lehetne,
ahogy a nap se gyűjt be fényadót!
ÉN, A KERESZTELŐ
1 Ne irigyeljetek! Nem könnyű
látni és beszélni. Nem könnyű
prédikálni, az emberek lelkére hatni.
2 Nem könnyű Júdea vad bogáncsos
pusztáit járni, mezítláb, mikor a szemed
vérzik az egyiptomi napisten szúrásától,
talpad a vándortüskétől,
a hasadról a bőrt lekoptatta
a daróc és bentről az éhezés.
3 Nem könnyű lesoványodva
szerelmes nők áldásért tapogató
kezét érezni a combodon,
és berángatni őket a Jordán
sekély, de jegesen hideg vizébe,
hogy új életre ébreszd őket.
ÉN, AZ Ő
1 Az nem számít, hogy én
ki vagyok. Azt szeretném tudni,
ki ő. Mért várom?
Hogyan fogom megismerni?
2 Király lesz vagy koldus?
Lázadást hoz vagy megváltást?
3 Hatalmat vagy szeretetet?
Időt vagy öröklétet?
Fölemel vagy nekem kell fölemelni?
A FARIZEUSOKHOZ
1 Mérges kígyók fajzatai!
Viperanép! Kaméleonbanda!
Azt hiszitek, kikerülhetitek
Isten tekintetét? Hiszen be
van csukva a szeme. Ő nem néz,
hanem tud.
2 Az a fa, amelyik
nem ágának és levelének
megfelelő gyümölcsöt hoz,
kivágatik és elégettetik.
Jó is lesz, mert nagy
hideg van éjjelente itt
a sivatagban.
3 Tessék, járjatok a befagyott
Jordán jegén meztelen talppal!
4 Én ugyan vízzel
keresztelek,
de majd jön, akinek
az árnyékába
húzódni se vagyok méltó.
5 Neki nem is lesz árnyéka,
mert maga lesz a tűz.
Tűz, ami nem benne ég,
hanem tibennetek
fogja kigyújtani egy pillantása,
az, ha megérintitek
a vállát, vagy ha csak
hallotok is cselekedeteiről.
AZ APA
1 Jézus, zaklatott kiskori
élmények után, melyeket
azonban elfelejtett, és
gondosan vigyáztak,
hogy ne is meséljék el neki
a királyok érkezését,
a gyerekgyilkosságokat,
az egyiptomi éveket,
meglehetősen
nyugodtan nőtt föl,
sem őt nem keresték
messzeföldi idegenek
vagy helybéli bérgyilkosok,
sem ő nem tett zavart keltő csodákat.
2 Nem tartotta magát
se egészen zsidónak,
se egészen rómainak,
de lélek és test urait
egyformán tisztelte.
3 Nem hódított meg
a pillantásával nőket,
sem ügyes ácsmunkájával
birodalmi nagyvállalkozókat,
és József már kezdett
megkönnyebbülni,
hogy ez a középszerű
gyerek mégiscsak tőle van.
4 Aztán évek teltek el,
de nem nősült, nem alapított
családot, nem próbált
önálló üzletbe kezdeni.
Akkor az apja megértette,
hogy el kell engednie
a maga útjára.
5 Egy este, mikor kifizette
a többi segédet,
a fiát magához rendelte,
és azt mondta neki:
Te nem kapsz egy fillért se.
6 Jézus belevörösödött,
nem értette az apját.
7 Neked nem itt van a helyed,
nem az anyád szoknyáján,
az apád kisszerű vállalkozásában!
8 Teérted követeket küldött az ég
és a pokol kisgyerek korodban.
Szabad vagy. Nem állok tovább
az utadba.
9 De mit csináljak most, apám?
10 Menj a Jordánhoz,
ott egy kispróféta, egy őrjöngő
tisztasághívő már hetek, hónapok,
talán évek óta hívogat és vár valakit.
11Attól tartok, te vagy az.
AZ ÚT
1 Hosszú az út Galileából a sivatagba.
Még hosszabb az út a tudatlanságtól
a mindentudásig. A leghosszabb
a békés közepességtől az idegesítő, zseniális,
sírnivaló, csodálatos megváltásig.
A sivatagból le a Jordánhoz.
2 Elmaradnak az olajfák. Az évek óta
nem látott Jeruzsálem sárgán világító
falai mint egy fáklya kilobbannak
mögötted. A vaksötét sivatagi
éjszakában egy oroszlán puha
bundája ér a lábadhoz.
3 Ott kell megértened, hogy te nem
az vagy, akinek hitted magad,
hanem az, akinek majd: most hamarosan
és évekkel, évszázadokkal
halálod után hisznek téged.
4 Lefelé a sziklák között, mintha zuhannál
a víznyelőkön keresztül, mintha
még a hiénák villogó szeme
is védene, talán épp az emberekétől.
5 Aztán reggel megérkezni abba
a zavaros táborba. Micsoda nyomor.
Micsoda nyomorult alakok.
Ez lesz az én országom.
6 Akarom ezt? Nem.
Ők akarnak engem.
7 És még valaki, akinek
most érzem meg a jelenlétét.
Már megint nem vagyok
egyedül. Apám helyett
atyám lesz. Nem hittem
soha, hogy ilyen mély a világ.
A KERESZTELŐ
1 Szemtől szemben a két nagy.
János meglátja őt, összerándul,
térdre rogy a vízben, egymaga
eltorlaszolja a folyót, úgyhogy
egy kisebb tó kezd felgyűlni
mögötte, a tóban sohase látott
halak nyüzsögnek.
2 Cethal uszonya int,
mintha már a túlvilágra hívna,
ahová mindkettőjüknek
elég hamar belépése lesz.
3 A fák között szélroham,
érett olajbogyó és füge potyog,
sőt datolya is, pedig még
nincs itt az ideje.
3 A táborban riadalom,
szenzáció csap föl.
A sátrakból az árvíz mindenféle
szennyet mos ki.
Italostömlők úsznak, injekciós tűk,
öngyújtók, kamerák, óvszerek.
4 Az idő itt és most beomlik,
mint az évtizedek óta
elhagyott istálló teteje Betlehem
határában. Éppen most
a jászol mellett zokogó
gondnok csontvázára
potyog a korhadt gerenda,
nádtető, cseréptető,
parabolaantenna,
még nem érvényes naptár,
amit a szénapadláson rejtegetett
a múlt elől.
5 Római katonák találnak rá a táborra,
pajzzsal, páncélban közelednek.
6 Csináld már, nincs sok időnk! –
ordít Jézus.
7 A Keresztelő felkapja ezt a megáradt
vizet, ezt a kisebb tavat, a jövőnek
ezt a fölhabzó sejtelmét, mint egy
borostömlőt, Jézus feje fölé emeli,
és pár cseppet kifacsar belőle,
Jézust és az eljövendő kétezer évet
megkereszteli.
AZ ÖRÖKBEFOGADÁS
1 Te jössz énhozzám? – kérdi
János. – Én. Az apám
küldött.
2 Te jössz énhozzám? – kérdi. –
Én. Nem én.
3 Te jössz? – kér.
Ez az én
fiam. – ad az Atya
egy-két szót. –
Gyönyörködöm!
4 Az ott állók
a fülükhöz kaptak.
Te jössz?
5Ekkor vette Jézust
végleg a nevére az Úr.
