Helye a hallgatásnak – Stiller Kriszta versei
STILLER KRISZTA
HELYE A HALLGATÁSNAK
versek
Sirató
Egy kislányt cipelek,
meglapult itt bennem,
nem zavar, hogy gyáva,
sem hogy nincs mit ennem.
Tüskefán egy varjú,
ritmikusan károg,
nem tudom, hogy mire,
órák óta várok.
Kétnapos a pulcsim,
körmök lakkruhában,
táncolnak a széken,
keresztben a lábam.
Odalépek hozzád,
rádömlik egy árnyék.
elfordulhatsz már, de
hazudd azt, hogy fáj még.
Reggeli
Teát iszom. Másfél csésze.
Isten vagyok. Isten része.
Volt valakim. Rendes ember.
Most az élet csendesen ver.
Kőkemény vaj. Száraz zsemlék.
Lassan fakul minden emlék.
Függönyt húzok. Napfény robban.
Zokogok egy kis sarokban.
angolkór
túl vagyok pár munkán, öt megnyitott fájlon
egy kiflit eszem, hogy kibírjam ebédig
hozzám már nem fog verset írni Byron
meg elkerülnek a lordok és a ladyk
nem nyitok én ajtót, csak egy jó barátnak
ne járkáljon ide mindenféle isten
a sarki boltban is csak néha – néha látnak
amikor pár sör kell, csak hogy szívderítsen
nem tudom, mit főzzek harminc deka húsból
már egy kicsit állott, így adta a hentes
eljöhet a világvége három óra húszkor
remélem, enyhe lesz, vagy tuti szénsavmentes
megnyitom a gmailt, a csetablak zárva
egy angyalt kaptam, ki mindenben gátol
kezdő vagyok nőnek, de gyakorlott árva
angyalom, segíts, hogy legyek így bátor?
Para
Akárhová lépek, minden zöld penész.
Nem lát el az égig, ki mindig földre néz.
Szakítani veled mindig túl nehéz.
Ha nem élek sokat, könnyű a halál.
Én sosem kerestem, de ő megtalál.
Fennt meg az Úristen könnyet inhalál.
Sötét van és hideg, most jönnek azok
mikor tőlük félek, mindig rábaszok
a kertemben vörös, elszáradt gazok.
Őszök jönnek, nyarak, csonthideg telek
mindörökké kéz a kézben, örökké veled.
Így foglak szeretni, és így szerettelek.
Csendélet sörrel, ágival
elsuhan felettünk egy fényszárnyú gyerek
szőkébb lett a nap, mint a lengyel nyuggerek
elhagytam a tengert, olyan ősörök
asztalon napoznak az akciós sörök
lépcsőháznyi zaj van, húzós macskaszag
üres a lakásom, a lépcső gazdagabb
ági szendvics-angyal, szel rá sajtokat
amíg az Úristen felhőt hajtogat
ajtó, fényhuzatban, vegyünk még cigit
indulnék, de nem megy a ctrl+alt+delete
rosszul indult reklám, elbaszott piár
tükörben két démon piál, csak piál
elindulni kéne, az utolsó fizet
a vállaidra kentem némi sós vizet
felvett már valami öregszínt a nap
nem akartam, baszdki, úgy lett színdarab
olyan jó vagy hozzám, én meg egy barom
de megbocsátok neked, mint a szánalom
a nefelejcs utcán lassan lépkedek
rád hagytam magam, itt egy üres képkeret
Templom-villanella
Megízlellek, mint templomban a bort.
Már helye van minden hallgatásnak.
Kopasz fejére felhőt ránt a hold.
Szívet cipelget, mit bezárva hord.
Nem érdekel, hogy mi fájhat másnap.
Megízlellek, mint templomban a bort.
Az égre szórva millió kobold.
Lámpásukkal háztetőkre másznak.
Kopasz fejére felhőt ránt a hold.
Az arcod nonstop fénylik, mint a bolt.
Van hely rajta minden hallgatásnak.
Megízlellek, mint templomban a bort.
Valaki sárga csillagot sodort.
Veled szívok, nem adjuk át másnak.
Kopasz fejére felhőt ránt a hold.
Nem jut már hely annak, ami volt.
Ideje van most a hallgatásnak.
Kopasz fejére felhőt ránt a hold.
Kiköplek, mint templomban a bort.
Kis, szakítós vers
Más napot szeretnék, egész másmilyet,
engem most az élet fojtogat.
Van, aki egy kósza árnyéktól ijed,
rám a nap vet sötét foltokat.
A legtöbb házra nem jutott redőny,
függöny libeg minden ablakon.
Jobb életbe lesni nem túl nagy előny,
de mit csináljak: én sehol sem lakom.
Vacsora és fénykör mások asztalán,
ujjaimon bilincs, mint egy rézveret.
Egyszer volt, hol meg nincs, ez igaz talán,
égtél már eleget, így hát ég veled.
