Adventi körkérdés 2.
Tettek-e már jót önnel ismeretlenül?
Géczi János:
Sok ilyen apróbb tettre emlékszem, s ebből arra is következtetek, hogy még számosabban voltak, amelyek megtörténtek ugyan, de elfelejtettem. S így nemcsak a felejtés kútjába taszítottam őket, hanem magamat is bűnbe vittem. Amúgy alig van az életemnek olyan eseménye, amiért ne lennék hálás.
Térey János:
Amikor a nagyobbik fiam született, fönt laktunk a hegyen, kis túlzással földrajzi és logisztikai elszigeteltségben. Azok az akkor először látott asszonyok, akik azt a bizonyos "komatálat" hozták naponta a feleségemnek és néha nekem, bizony nagyon jót tettek velünk, nem tudom, győztük-e viszonozni.
Viola Szandra:
Ismeretlenül jót tenni talán megfelel Kant kategorikus imperatívuszának, ugyanis pont az ő elmélkedését olvastam arról, hogy jót tenni önzetlenül szinte alig lehetséges, hiszen elégedettséget okoz. Pont ezért szeretném megtanulni, hogy hogyan adjak úgy, hogy minél kevésbé mások vagy saját magam elismerése érdekében tegyem. Azt hiszem, ez lenne a tiszta, morális kötelesség.
Igen, tettek velem, például, amikor stoppoltam, sokszor, saját útvonaluktól eltérve tovább vittek oda, ahova siettem, hogy el ne késsek. Nemrég volt ilyen eset, útközben, beszélgetésünk során kiderült többek között az is, hogy költő vagyok… Az út végén megköszöntem a sofőr szívességét, s megkérdeztem, tudom-e valamikor, valahogy viszonozni? S erre az illető azt felelte: Igen, írjon sok jó verset!
Pár évvel ezelőtt pedig utcazenélésből kellett fenntartanom magam, s közben felvételire készültem, s igen nagy problémát jelentett a szakonként 8 ezer Ft befizetése. Fogalmam sem volt, hogy fogom a felvételi eljárási díjakat befizetni, kiálltam hát zenélni, s a kalapomba, a szokásos apró mellé egy ismeretlen járókelő egy tízezrest is bedobott. Tulajdonképpen pár óra alatt összegyűlt még több is, mint ami a felvételi befizetéséhez szükséges volt!
Mi volt élete legfontosabb ajándéka, amit kapott vagy adott?
Géczi János:
Sok ajándékot kaptam, s remélem, magam is adtam azoknak, akiket szerettem vagy becsültem. Minden kapott ajándék fontos, könyv, használati tárgy, dísztárgy, műtárgy, szó, vers és egyebek: ezek teremtették meg s képezik a mindennapi tereimet.
Térey János:
Életem legfurább ajándéka egy Fejfák (vagy Kálváriák?) című album volt születésnapomra egy régi barátnőmtől, aki, ugye ebből is látható, értette a humort. De mivel te komolyan kérdezed: a legfontosabb, amit kaptam, a családom.
Viola Szandra:
Ez ügyben heideggeriánus gondolkodású vagyok, nála jobban talán senki sem tárta fel a lét ajándék jellegét. Nagyon szép, ahogy a német nyelv rejtett logikájában ez a szemlélet megtalálható: „Es gibt…” Mindezt egyik tanárom így emlegette mindig: „jól jegyezzék meg: semmi sem jár, minden ajándék!” S a heideggeri életfilozófia folytatója e tekintetben Pilinszky János is: „A jó ajándék önmagunk egy darabja. A legjelentéktelenebb ajándék is test a testünkből, lélek a lelkünkből. Példa arra, hogy életünk nemcsak szükségletek láncolata, s hogy életünk legvégső alapja mégse valamiféle elemi és kikerülhetetlen önzés. Bizonyítéka annak, hogy létünk végül is ajándék, amiből futja az ajándékozásra.”
Az említetteken kívül életem legfontosabb ajándékának tartom még anyanyelvemet.
De kimondhatatlan boldogságot éreztem akkor is, amikor a szerelmem ajándékként definiálta egész jelenlétemet az életében.
Szeretnék adni, egyre többet, egyrészt a környezetemben élőknek, jó szót, figyelmességet, kedvességet stb., másrészt pedig a költészettel és a költészetért. Úgy érzem, a verskarácsonyfa nagyon jól sikerült, hiszen minden szerző örömmel fogadta az ötletet, s az idézetek közös válogatása is segítette az elmélyülést, a díszek elkészítése remek délutáni program volt egyik legjobb barátnőmmel egy csésze tea mellett, és szerintem jó ezeket a lélekemelő idézeteket olvasgatni a díszeken, miközben a fára aggatjuk őket.
