Távolodó világok – Sós Dóra versei és képei
SÓS DÓRA
TÁVOLODÓ VILÁGOK
SKARABEUSZ
Halványkék boltozat
alatt hevül
zsírkőn a máz –
durva munka.
Fényfekete hátú bogár a homoksivatag
hűvös üregébe
galacsint görget.
Dűnék múlnak lábai alatt.
Alatta a fáraó szarkofág-álmában
amulettjére réved.
TAGALOA
Moraj. Tér. Eljövendő emberek.
Történéssel viselős az ég.
Felhőrés, tölcséres szél.
Tagaloa a lebegő égbolt alá tevetövist támaszt.
Szigetek nőnek: Tutuila, Szavai és Upolu,
Oloszenga, Ofu, Manua és Rosa –
belőlük sarjadnak az első polinéz embermagvak,
hogy napéjegyenlőségkor az örökforgó
megcibálja gyökerük.
ÉJ
? hol látsz engem
vagy magad másban
hiszel-e a várakozásban
mit hoz neked/m
HOZ?
(...) nem vár.ni.semmi másra
főleg nem a
folytatásra-b vagy
ok-kal vagy anélkül
éj-ben-ned élek (...)
a vég-ér-e ér?nem
nem lát->ok
RÁ módot
várok
a folytatásra
érted(?)
TÁVOLODÓ VILÁGOK
idegenedő látások –
újra & újra másabbá válunk,
ismerősből üressé.
ez egy soha-nem-volt
közös, osztott csoda
fakó felidézése,
a „mi” kámfora.
tűnő, üreges hiány.
a vasalt ruha múló melege;
a hűlő idő.
egyikőnk elengedte
egy tüdő kiáramló levegőjét,
benne a sóhajt, ami száll,
színes hártyaként az égbe.
az új lélegzet szabad,
múlttalan. enyhül a függés,
új végződések ereje tölt,
köztük önálló, kopár zátonyok –
és a tengernek nincs neve.
ÖRÖK KÉRDÉS
"nem" vár(-e) jobb
másabb szerethe-t-Őbb
"eshet"őség is van?
"örökké"rdésünk EZ –
