Csángó dráma

Iancu Laura moldvai csángó származású, ezért érezte szívügyének, hogy az éppen kétszáz éve született magyar minorita szerzetes pap és folklorista alakját megörökítse egy szépirodalmi alkotásban. A kötet címszereplője, Petrás atya sokáig Egerben szolgált, majd a moldvai magyarok megtartásának, pasztorálásának szentelte életét. A néprajzi tanulmányokat is folytató Iancu Laura számára fontos a moldvai magyarság vallásosságának, identitásának kutatása.

A szerző a hangulatos kis könyvszalonban

Petrás Incze Jánosnál emblematikusabb alakot aligha találhatott volna drámája megírásához: a minorita szerzetes ugyanis a moldvaiak nemzeti és katolikus önazonosságának megerősítése érdekében vállalta a kemény munkát, holott sem a helyi egyház, sem az akkori román állam nem támogatta a törekvéseit. (Akárcsak a mai.) Ismerős helyzet, pedig a mű az 1800-as években játszódik, mégis sok áthallás olvasható ki belőle a későbbi történelmi korok helyzeteiről, egészen mostanáig. Petrás atyát megfigyelték, a kor lehetőségei szerint lehallgatták, bántalmazták, és minden lehetséges módon akadályozták a munkájában.

Tragikus sorsát remekül érzékelteti Iancu Laura drámája, amelynek  néhány részletét Lázár Balázs és Tallián Mariann felolvasásából ismerhettük meg a beszélgetés kezdete előtt. A bevezetőként elhangzott részlet Petrás és a Magyarországról érkezett Ürmösi úr párbeszédét mutatja be, melyből kiderül, hogy a román papság és román állam hogyan szorítja vissza a csángó magyar katolikusok identitását, vallásgyakorlását. "Aki pedig a száját magyarul tátja fel, az éhen marad" – hangzik a szöveg egy mondata, és a mű minden szava hasonlóan koncentrált és szabatos. A felolvasott részletből az is kiderül, hogy a moldvai magyar katolikusok már ortodox módon vetik a keresztet, és a templomokban is csak román papokat hallanak prédikálni.

Tóth Sándor laudációjában leszögezte, hogy a „csángó kérdés magyar kérdés, és nem más”. Kiemelte, hogy Iancu Laura már most egy életművet mutathat föl, lelkisége, spiritualitása, intellektusa nagyszerű módon ötvöződik alkotásaiban. Ennek érzékeltetésére felolvasta a szerző Este a faluban című versét, mely a Vigília című folyóiratban jelent meg a télen. Iancu lírájában is hiteles, a csángó közösség spirituális kohézióját jeleníti meg. Ahogy a csipke csupa hiányból áll – fogalmazott Tóth Sándor –, és ezek a „hiányok” összekötve szép egészet alkotnak, úgy a moldvai költőnő művei közül is azok a legszebbek, amelyek a hiányról szólnak.

Tóth Sándor, a Lítea emblematikus, gyönyörű cserépkályhája mellett

A drámakötetre visszatérve Tóth Sándor Eliot műveivel rokonította a mű modernitását. Az időszemlélet zsenialitása abban áll, ahogy időn kívülivé válik a szöveg, mert üzenete örökérvényű, Petrás korán jóval túlmutat. A divatokat és áramlatokat legyőzve a darab a hazaszeretet és felelősség drámája, hangsúlyozta Tóth.

Iancu Laura elmondta, hogy Petrás alakja nehezen volt megragadható ilyen történelmi távlatból, de műve megírásában erősen motiválta az, hogy a kétszáz éve született minorita pap emléke előtt tiszteleghessen. Komoly és alapos kutatómunkát végzett a témában, a műfajt pedig szinte kínálta Petrás egész életének drámaisága. Iancu minden elérhető forrást elolvasott a pappal kapcsolatban, a történelmi tényekre épített, így fikcióhoz csak nagyon kis mértékben kellett folyamodnia.

Lázár Balázs, Tallián Mariann, Iancu Laura és Tóth Sándor

A szerző rövid beszéde után Petrás Mária, a szintén csángó magyar, Prima Primissima-díjas népdalénekes adta elő a liturgia Uram irgalmazz kezdetű misetételét, majd a csángó himnuszt hallgathattuk meg tőle.

Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva