Egy levéltárost naphosszat iratok között böngészve képzelünk el, Neked azonban rendszeresen jelennek meg köteteid, virtuális és valós kiállításokat szervezel, interaktív honlapot szerkesztesz, publikálsz, folyton új ötletekkel állsz elő, és ha kell, harcolsz a kiadókkal az összegyűjtött anyagok sértetlensége érdekében. Egyszóval fáradhatatlanul „pörögsz”. Mondhatjuk, hogy egy renitens levéltáros vagy?

Egy tévképzetet szeretnék itt eloszlatni a levéltáros szakmával kapcsolatban. Sokan azt hiszik, hogy a levéltáros amolyan csudabogár, aki igazából nem a valós életben él, sokkal inkább a régi iratok világában. De ez nem így van, ha valakinek van szeme vagy füle rá, kihallhatja, kiolvashatja ezekből a dokumentumokból az elmúlt korok nyüzsgő, forrongó életét. Amikor belelapozok egy régi iratba, rögtön megszólal bennem egy hang, amely mesélni kezd a múltról. Közel harminc éve vagyok ebben a szakmában, de ez a varázslat sosem szűnt meg. Minden egyes kis feljegyzés, hivatalos levél, anyakönyvi bejegyzés árulkodó lehet, s önkéntelenül is elgondolkodom azon, hogy vajon ki állhat mögötte, kinek az életéről súg nekem. S akkor elkap valami szenvedély, hogy végigjárjam, végigkutassam egy-egy számomra érdekes ember életét a születésétől egészen a haláláig. Mert ezek az iratok életünk lenyomatai, mindaz, amit magunk után hagyunk a kezdetektől a végig. S van bennem valami kényszer, hogy ezt a sok csodát jó lenne megosztani mindenkivel, hogy okuljanak belőle, vagy egyszerűen csak gondolkodjanak el rajta. Hogy milyen formában adom a világ tudtára? Nyomtatott vagy virtuális formában, rádióinterjúban vagy kiállításon? A lényeg, hogy ismerjék meg minél többen.

Emlékszem, amikor először hallottam Rólad és a munkáidról a rádióban, épp a Régi magyar fürdővilág című kötetedről beszélgettek. Hogy kerül egy levéltáros „asztalára” a fürdővilág?

Mindig is érdekelt úgymond a „hétköznapi” történelem. Hogyan élték meg mindennapjaikat az elmúlt korok emberei? Mit ettek, milyen bútorok és tárgyak vették őket körül, milyen ruhákban jártak, milyen szokásoknak hódoltak, mit tartottak fontosnak az életükben, és hát természetesen hogyan tisztálkodtak? Ezek az információk sokat elárulnak egy korról. Ezért is igazi kincsestár számomra mondjuk egy önéletrajz, egy végrendelet vagy különösen egy hagyatéki leltár, ahol pontos képet kapunk arról, hogy a hagyatékozó személyt milyen tárgyak vették körül, amik nemcsak funkciójukban szolgálták őt, hanem kedvesek voltak számára.

A Régi magyar fürdővilág című kötet valójában egy kiállítás anyagából született meg, melyet a Parragh Galériában rendeztünk meg 2001 márciusában. Szerettük volna röviden, dióhéjban elmesélni az érdeklődőknek, hogy hogyan változott évszázadok alatt a fürdőkultúránk. S bizony beleszerelmesedtem a témába, amikor végigböngésztem a legkorábbi forrásoktól napjainkig azokat a naplókat, levelezéseket, útleírásokat, emlékiratokat, melyekben egy-két intim elszólásból megtudhatjuk, hogyan is tisztálkodtak eleink. Számtalan izgalmas forrás súg nekünk a múltból, csak meg kell találni, és megszólaltatni őket. Ibn Fâdhlan, a 10. századi arab utazó-író a feljegyzéseiben, Mátyás király itáliai történetírójának, Bonfininek Magyarország történetéről írt művében, Bethlen Miklós erdélyi kancellár és Rákóczi Ferenc emlékirataiban, vagy Evliya Çelebi magyarországi utazása során papírra vetett visszaemlékezéseiben sok-sok érdekes információt találunk erre a témára vonatkozóan. Rendkívül izgalmasnak tartom, ahogy ezeken a forrásokon keresztül lassan-lassan kirajzolódott a régmúlt emberének arca.

Több sorozatban is feldolgoztad írók, színészek, képzőművészek, tudósok és politikusok önéletrajzait, végrendeleteit és búcsúszavait. Szolgált-e ez valamilyen érdekes tanulsággal a művész- és a tudósemberek, valamint a politikusok összehasonlítása tekintetében?

 

Nem akarom olyan lapos közhelyekkel untatni az olvasót, hogy minden egyes önéletrajz vagy levél mennyire izgalmas, mert sok-sok tanulságot tartalmaz, pedig hát ez az igazság! Igen, a pár szavas önéletrajz vagy az érzelemtől mentes CV-k is, ahogy mostanság nevezik, nagyon sok mindent elárulnak az írójukról, hát még a híres emberek írásai, legyenek azok magánjellegűek vagy hivatalosak. Amikor 1999-ben megjelent az első önálló kötetem, a Születtem… Magyar írók önéletrajzai, nem is tudtam, milyen érdekes kísérletnek leszek tanúja. Szinte évenként követték egymást az önéletrajzi kötetek, egyik indukálta a másikat. A híres színészek, képzőművészek, politikusok és tudósok önéletrajzai egy olyan színes világot tárnak elénk, ami, mint a kaleidoszkóp, ha elforgatják, újabb és újabb nézőpont szerint láttatja velünk a múltat. Nagyon izgalmas játék például azt megvizsgálni, hogy ugyanazt az eseményt hogyan élte meg egy színész vagy egy tudós. Külön kis blokkokat gyűjtöttem ki arra vonatkozóan, hogy mondjuk az 1848-49-es események milyen hatással volt Barabás Miklós, Egressy Gábor, Madarász Viktor, Jókai Mór vagy Szarvas Gábor életére. Ez egy igen érdekes játék, de nagyon komoly játék. De kiolvasható ezekből a karriertörténetekből, hogy különböző korokban ki számított sikeresnek, és azt minek köszönhette. Ki volt az élet kegyeltje, vagy ki volt amolyan „magafaragta” mostoha sorsú ember? S ha valaki sikeres és híres lett, vajon tudott-e élni vele, megtilolta-e a hírnév vagy szárnyaira kapta? Vagy hogyan élték meg a kudarcot? Milyen volt egy művész vagy egy író élete a különböző korokban, hogyan viszonyult a társadalom hozzájuk? Számtalan kérdés merült fel bennem, amikre, úgy érzem választ kaptam vagy kaphatnak az olvasók ezekből az írásokból. Megoldásokat kínálnak a saját élettörténetükkel, gyöngyök, igazgyöngyök gurulnak ki ezekből a kötetekből, csak észre kell venni őket. Életrecept-könyveknek hívom magamban őket.

Az egyik legizgalmasabb vállalkozásod a Rejtett arcok. Ebben a kötetben híres magyarokat mutatsz be alig ismert oldalukról. Felidéznél belőle néhány meglepő „esetet”? Az írók különösen érdekelnének.

Ezt a kötetet nagyon szeretem, s naphosszat mesélnék róla, mert ez is egy igen érdekes kísérlet volt. Ezer és ezer kérdés merült fel bennem a pályaválasztásukat illetően. Azt próbáltam kideríteni, hogy valójában milyen pályá(ko)n indultak útnak az életük során, s vajon milyen lehetőségek maradtak bennük. Saját akaratukból választották-e a pályájukat, vagy kényszer hatására cselekedtek? Mennyire játszott közre életükben, mai divatos szóval, az életpálya-tervezés és mennyire a véletlen? Az öröklött genetikai tényezők, melyek a karakterüket, a habitusukat befolyásolták, döntő szerepet játszottak-e az életükben? Mindenesetre akár a véletlen, akár a tudatos döntés irányította őket, bizonyos, hogy addigi tapasztalataik és tudásanyaguk beépült későbbi életükbe. Mint ahogy Kossuth Lajos életében és döntéseiben is szerepet játszott az „ügyvédi múltja”, úgy Kazinczy Ferenc irodalmi szervezőmunkájára is nagy hatással lehetett a hosszú-hosszú évekre kiterjedő levéltárosi tevékenysége. Medgyessy Ferenc művészi pályájához elengedhetetlen segítséget nyújtottak az orvosi egyetemen elsajátított anatómiai ismeretei. Vörösmarty Mihály pedig nemcsak költészetében, hanem például képviselői tevékenységében is hasznosította filozófiai és jogi ismereteit.

S ha már az írókat említetted, számomra meglepő volt, hogy Berzsenyi Dániel és Kisfaludy Sándor gazdaként is mennyire két lábon állt a földön. A gazdasági szerződések és feljegyzések arra bizonyítékok, hogy nemcsak jó költők, hanem kiváló és lelkiismeretes gazdálkodók is voltak egykoron. De Móra Ferenc régészeti, Hajnóczy Péter kazánfűtői, Hamvas Béla raktárosi, Örkény István műszaki ügyintézői és Illyés Gyula sajtóreferensi tevékenységére vonatkozóan eddig soha nem látott dokumentumok is elgondolkodtatják az embert, és önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy mi lett volna, milyen emberré vált volna Kölcsey Ferenc, Arany János vagy Ady Endre, ha a jogi pályát, Görgey Artúr és Martinovics Ignác pedig a tudósi pályát választotta volna. Vajon hogyan alakult volna a történelmünk, mit veszítettünk vagy nyertünk volna?

S hogy csavarjunk még egyet a dolgon, azokat a több talentumú embereket is megpróbáltam bemutatni, persze csak érintőlegesen, akikben egyszerre több tehetség is lakozott. Madách Imrétől, Jászai Maritól és Jókai Mórtól olyan művészi alkotásokat, festményeket és szobrokat ismerhetünk meg, melyekről mindezidáig keveset tudtunk. De olvashatunk olyan szépirodalmi műveket is, melyeket egy-egy jó tollú festőművészünk vetett papírra. Ezek az alkotások arra is bizonyítékok, hogy a tehetség hányféle utat tör magának.

Mondom, izgalmas érdekes kísérlet ez a kötet.

   

A Rejtett arcok után meglepően távoli területre tévedtél a művészetektől – 100 év legnagyobb magyar olimpikonjaiból és világbajnokaiból állítottál össze emlékkönyvet. Személyes vonzalom köt a sporthoz?

Személyes vonzalom? Igen, olyan szempontból kötődöm a sporthoz, hogy hiszek a gyógyító hatásában. Számtalanszor tapasztaltam én is, hogyha valami baj ért vagy válságba kerültem, a sport segített nekem. A legjobb gyógyszer számomra. De mi is volt a valódi indítékom, hogy egy ilyen jellegű könyvet készítsek?

Több oka is van ennek. Egyrészt valahogy csonkának éreztem nélkülük azt az önéletrajzi sorozatot, amelyet anno elkezdtem. Igenis ott a helyük ezeknek a kiváló sportolóknak a neves íróink, költőink vagy művészeink mellett.

Volt nekem egy másik indítékom is, hogy belekezdtem ebben a vállalkozásba. Azt a mélységes tiszteletet, amit az olimpikonjaink és világbajnokaink iránt érzek, így szerettem volna kifejezni. Hatalmas áldozatokat hoztak, hogy elérhessenek oda, ahova jutottak. Több interjút is készítettem neves sportolóinkkal, olyan legendákkal, mint a nemrég elhunyt Grosics Gyulával, akit én nagyon szeretek, vagy Buzánszky Jenővel, Albert Flóriánnal, Egerszegi Krisztinával, Hegedűs Csabával, Kőbán Ritával, Gyarmati Dezsővel, Kárpáti Györggyel vagy a Wichmann Tamással. A problémamegoldásuk, a kitartásuk, a lemondásuk, a talpon maradásuk példaértékű lehet számunkra.

A vizualitás is hangsúlyosan jelenik meg a munkásságodban. Beavatnál, mi az a virtuális kiállítás?

Érdekes és nagyon izgalmas műfaj a „virtuális” kiállítás, mert vizuálisan kell megfogalmaznod, megformálnod a mondandódat. Én akárhányszor belekezdek egy kutatásba vagy egy kötet összeállításába, rögtön lefordítom azt képi nyelvre. Mintha kamera vagy fényképezőgép lenne a kezemben! Ez nemcsak a vizuális látásmódom miatt van, hanem mert észreveszem, hogy egy dokumentum, még ha az első látszatra semmitmondónak is látszik, több nyelven szól hozzám. Szinte kínálja magát, hogy más formában is megszólaljon. Az első virtuális kiállításom is, a Corvin mozi története, melyet Kalcsú Évával együtt készítettem, valahogy így született meg, levéltári dokumentumok és korabeli újságcikkek, fotók és aprónyomtatványok segítségével. Ez a kiállítás, mely mind a mai napig elérhető a mozi honlapján, ennek a műfajnak szinte minden gyermekbetegségét magán hordozza, de sokat tanultam belőle. A második kiállításon egy kiváló szobrász, a szászvári születésű Kiss György életét, művészi pályáját és alkotásait dolgoztam fel virtuálisan. Ezeket követte az ’56-os eseményeket bemutató virtuális tárlat, mely levéltárunk honlapján érhető el. Meg kell jegyeznem, hogy ugyanekkor jelent meg az ’56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából az a képes album is, mely Budapest Főváros Levéltárának irat- és fotóanyagából készítettem. Amire talán legbüszkébb vagyok, az az utolsó virtuális kiállításom, mely József Attila pereinek dokumentumait és történetét adja közre. Ezekben a kiállításokban az az érdekes, hogy képi formában, rendszerezve, megszerkesztve, de mégis élvezhető formában adjuk közre a kutatások eredményét. Szükség van erre, mert felnőtt egy olyan nemzedék, amely már csak internetről tájékozódik, s úgy gondolom, hogy meg kell tenni mindent, hogy a világhálón is minőségileg jó és megbízható szakirodalmat kínáljunk nekik.

Megnéztem: közel ötezer-háromszáz fotót publikáltál már az interneten, és egymillió feletti a megtekintések száma. Hobbi, vagy ezt is a munkád részének tekinted?

Hobbi is meg szenvedély is, valahogy úgy látom a körülöttem lévő világot, mint egy varázslatos meseerdőt. Ezt a csodát szeretném másokkal is megosztani. A képeim látogatottsága is bizonyítja, hogy talán nem is eredménytelenül. Mindemellett fontosnak tartom, hogy múltunk értékeit, emlékeit a fotóimon is megörökítsem. Ha csak egy épület, tárgy vagy egy rég letűnt kor apró emlékét megmentettem ilyetén az utókornak, akkor már tettem valamit a múltunkért.

És hogyan viszonyul egy dokumentumokkal dolgozó levéltáros a fikcióhoz? A prózaírás soha nem csábított?

Igen, már próbálkoztam a szépírással, s talán nem is eredménytelenül. De annyi mondanivalóm van még a magam szakterületén, hogy nem lesz elég egy élet sem ahhoz, hogy akár csak a felét beváltsam a terveimnek. De kit tudja, mit hoz a sors?

Úgy tudom, már előkészületben van az emigráns magyarokról, pontosabban magyar ősökkel rendelkező 20. századi hírességekről készülő köteted. Elárulhatsz-e erről közelebbi részleteket?

Igen, ez egy nagyon izgalmas kötet lesz, melyben 102 híres magyar származású emigráns író, színész, filmrendező, producer, zeneszerző, fotóművész és tudós életrajzával, életének fontos dokumentumaival és fotóival ismerkedhet meg az olvasó. Olyan nevekkel találkozhatunk a gyűjteményben, mint Tony Curtis, Paul Newmann, Johnny Weismüller, Leslie Howard, Paul Lukas, Max Reinhardt,George Cukor, William Fox, Adolf Zukor, Joe Pasternak, Sir Alexander Korda, Lucien Hervé, Robert Capa, André Kertész és még sokan mások. Ez a lexikon jellegű gyűjteményes kötet a XX. századi magyar értelmiségi emigráció történetét meséli el életsorsokon keresztül. Modellértékűek ezek sorsok, különösen a humán és a reálértelmiségiek eltérő érvényesülési lehetőségeit példázzák. Az idegenbe szakadt írók és művészek, akiknek a nyelv volt a munkaeszközük, más életpályát futottak be, mint a reáltudomány képviselői. A humán értelmiségre kevésbé szerencsés sors várt, mivel szembesülniük kellett azzal az identitásukat fenyegető veszéllyel, hogy képesek-e folytatni egy idegen szellemi közegben az addigi életüket, képesek-e önmaguk maradni. Azt hiszem, hogy ez volt eddig a legtöbb kutatást igénylő munkám. A kötetben szereplő levéltári dokumentumok és az életrajzok összeállítása, az eddigi adatok pontosítása és ellenőrzése több mint négyévnyi munkámba került. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy az eddig megjelent életrajzok adatai hibásak vagy hiányosak. De maguk a szereplők vallomásai is sok olyan téves adatot tartalmaznak, melyek kiegészítésre vagy korrigálásra szorulnak. A több mint negyven közgyűjteményből előkerült dokumentum segített tisztázni az életrajzi adatok javarészét. Már sokan várják ezt a művet, mely, remélem, hogy a téma iránt érdeklődő olvasók mellett segíti majd a szakmát és az oktatást is.

Könyveid hősei kivétel nélkül valós személyek, a magyarság legnagyobb alakjai. Válogató-szerkesztőként nyilván egyszerre kell szem előtt tartani a kegyeleti szempontokat, a szerzői jogot, az olvasói érdeklődést, az anyag sértetlenségét, és akkor még ott van a szelekció, a névsorok összeállításának a problematikája. Hogyan lehetséges ezt összehangolni?

Azt hiszem, kényes témához érkeztünk most. Én elsősorban holt lelkeket gyűjtök, már a személyiségi jogok miatt is. Többek között ez is egy válogatási szempont. A névsorok összeállításnál elsősorban arra figyelek, hogy közismert személyek szerepeljenek a kötetekben, híres írók, tudósok, művészek stb., akiket általában mindenki ismer. Ezekben a kötetekben maguk mesélik el, hogy valójában kik ők, hol születtek, kik a szüleik, milyen iskolába jártak, hogyan alakult a karrierjük és a magánéletük. Tudom és hiszem, hogy valakit igazából a saját írásából és vallomásából ismerhetünk meg. Mert hírértéke van annak, hogy mit mond, vagy mit hallgat el magáról. Meg kell jegyeznem, hogy megfelelő forráskritikával kell kezelni ezeket az írásokat!

És itt jön egy nagyon nehéz probléma: hogy mit tehetek közzé róluk? Ez többek között, persze, etikai kérdés, ahol a kegyeleti szempontokat is figyelembe kell venni. Nézd, mint kutató, az a dolgom, hogy a múltat a rendelkezésre álló források segítségével próbáljam rekonstruálni, hisz ez a történész feladata. Nem ferdítve, hanem korrekten elmondani a tényeket. Tekintetbe kell venni azonban a személyes adatok védelmét, hogy amit közreadok, az az adatvédelmi törvény értelmében valóban a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeit gazdagítsa. Ez az én felelősségem. Egy biztos, sohasem törekedtem a rossz értelemben vett szenzációra.

Találtál-e segítőkre, támogatókra ebben a munkában, vannak-e emlékezetes történeteid?

Jó, hogy érintjük ezt a témát. Ezek a könyvek sohasem készültek volna el a közgyűjteményekben dolgozó, s különösen a levéltáros kollégák segítsége nélkül. Nagyon hálás vagyok nekik, mert önzetlenül segítettek nekem, bármit is kértem tőlük. Nem akarok itt most neveket felsorolni, hogy kiktől, milyen segítséget kaptam, mert sosem érnénk a végére, és talán megsérteném azokat a kollégákat, akiknek a nevét nem említettem. Főhajtás előttük!

Adódott-e ennyiféle kutatás közben olyan téma, amely leginkább a szívedhez nőtt, és akár folytatnád is?

Igen, szeretném folytatni a hírességek rejtett talentumainak, tevékenységének, hobbijának, szenvedélyének stb. a feltárását. Azért is érdekel, mert gyakran többet árulnak el a személyiségükről, mint amit eddig megismertünk róluk. Szeretném a híres magyar zenészek és zeneszerzők önéletrajzait tartalmazó kötetet is összeállítani, mert ez nagy hiányossága az önéletrajzi sorozatomnak.

Mindemellett rengeteg feladat vár még rám, mert, gyakran magam is tapasztaltam az egyes kötetek összeállításánál, nagyon sok a hiányosság, a zavar, pontatlanság és a legenda a hírességek életrajzaiban, ami tovább hagyományozódik. Ha lenne két életem, talán elég lenne mindezek elvégzésére!

Ahogy ismerlek, az emigráns magyarok témáján kívül szinte biztos, hogy dolgozol még valami máson is…

Természetesen, én mindig dolgozom valamin, mert örömmel tölt el, és hiszek abban, hogy ezekkel a kötetekkel segíthetek másoknak is. Egy újabb kötet van születőben, mely ismert írók, színészek, zenészek és művészek iskolai kudarcaival ismerteti meg az olvasót, akik a lázadó és eleven természetük miatt már gyermekkoruktól fogva szembekerültek a szigorú iskolai regulákkal. Nem tudtak, és nem is akartak megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Alkotó és eredeti gondolkodásuk miatt azonban sorozatos kudarcok érték őket a tanulmányaik során, melyek inkább akadályozták, mintsem segítették szófogadó és eminens diákká válásukat. A kreatív tanulókra jellemzően számos megrovásban részesültek. Oktatóik nehezen tűrték eredeti gondolataikat, ennek megfelelően iskolai teljesítményük is alacsony volt. Az iskola később is teher volt számukra, ezért az útkeresésük során szinte kivétel nélkül úgy döntöttek, hogy elhagyják. Voltak, akik már a középiskolától megváltak, de voltak, akik csak később döntöttek úgy, hogy félbehagyva tanulmányaikat, a saját útjukra lépnek. Fontosabb volt számukra, hogy megtalálják a saját hangjukat és a természetüknek megfelelő pályát. Vallomásaikból megtudhatjuk, hogy miért nem tudtak megfelelni koruk iskolai elvárásainak, s miért választották inkább a sokkal bizonytalanabb életet, mely azonban az ő választásuk volt.

Én nagyon izgalmasnak tartom ezt a témát is.

 

Laik Eszter

 

 

***

Csiffáry Gabriella 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát. Ugyanebben az évben a Magyar Országos Levéltár Polgári-kori Osztályán kezdett dolgozni. Jelenlegi munkahelyén, a Budapest Főváros Levéltárában 1985-től dolgozik mint levéltáros, 1997-től főlevéltáros.

Honlapján többek között kiállítások, neves személyek önéletrajzi adatbázisa, híres magyarok kézírásai is böngészhetők.

 

Főbb kötetei:

„Születtem”-sorozat:

            Magyar írók önéletrajzai. 

            Magyar színészek önéletrajzai. 

            Magyar képzőművészek önéletrajzai. 

            Magyar tudósok önéletrajzai.

            Magyar politikusok önéletrajzai. 

„Tisztelt Uram!” Nyílt levelek gyűjteménye

Régi magyar fürdővilág. 

Testamentum. Magyar végrendeletek gyűjteménye.

Búcsúszavak. Magyar írók, költők és színészek utolsó szavai, búcsúlevelei és gyászbeszédei.

 „56 izzó ősze volt…" Pillanatképek a forradalom napjairól.

„Talán eltűnök hirtelen...” Magyar politikusok, művészek, tudósok búcsúszavai.

Rejtett arcok. Híres magyarok más oldalról. 

Az aranyérem másik oldala. 100 év legnagyobb magyar olimpikonjai és világbajnokai. 

 

Megjelenés előtt: 

Szétrajzás. XX. századi hírességek magyar ősökkel.

 

Előkészületben: 

Az én utam... Hírességeink iskolai lázadásai.