A hónap írója – Faludi Ádám – Állandó párlat minden örökzöld kékmadárnak

 

 

 

föld körüli pályára juttatott költeményben
néhány kiemelkedő szó füzére

üzenet elküldve
diólikőr színű asztal egy kieszelt estében

azt nézem hogyan kering

 

 

 

ne bízz meg bennem
ugyanazon a bolygón élek ahol te
egész nap ihletetten a létezéstől sörtől sétától
egy idejétmúlt rimbaud-gesztus jeszenyin-sállal
mert hát megint nyár van
és jól bírom
mintha ez lenne az első
amelyiket elkereszteltem szabadságnak
nem baj hogy köze nem volt hozzá
az volt aminek láttam

a reménytelenség állomásán vettem jegyet
ezt a címet adva meg
jöttem megnézni a fecskéket
hogy tudják-e még ugyanazt
és ugyanazt visszafelé
a pad barnáján bogár
megy a saját feje után
hátán fénylik az élet
nincsen nála semmiféle menetjegy
se kalauz se ellenőr se a teremtő
és az elveszejtő se
büntetheti meg

 

 

 

 

Egy németországi útról hazafelé robogó gyorsvonaton ül, valahol a hegyek között, vállán az örökzöld kékmadár tollászkodik. Még a váratlanul mindent sötétbe borító alagút előtt – lehet, hogy ez az Arlberg az Alpokban, ezt már nem tudni – rég eljegyezte az átellenben ülő ismeretlent, lassan, szándékosan és véletlenül összekoccanó térdkalácsokkal. Hormon Welles kéri a jegyeket. Átellenben, valójában vele szemben egy nyári lány, nyári szemek, nyári blúz. A nyári blúz gombjait nézegeti, már a látvány így magában is erotikus, de a folytatása, az a gondolatban egyre növekvő területű folytatás, nem is mérhető hozzá. Nagyságrendi különbségek. Elszabadult szerelmeskedés, lovak sörénye csapódik a felhőkhöz, hempergő legelőkön gurulnak összegabalyodva ketten egyben. A lány mindezt az ablak tükrében figyelve nem veszi észre. Folytatják tovább, űzik, tépik, ölelik egymást, vonatzaj párnája köröttük. Menetiránynak háttal ül – általában így szokott –, nézi a távolodást, nem vágyva tudni, hogy a hazafelé vezető útból mennyi fogyott. Szép lány, megfelelően fiatal és szép lány.

És akkor jön a váratlan az alagútban, az alagúti éjszakában. Valódi váratlan, nem tudta volna megtenni ugyanezt saját elhatározásból, hiába vágyott rá. A lány az épphogy beálló sötétségben hirtelen ráveti magát, átöleli, átkulcsolja a nyakát, szorítja testéhez a testét. Félelem, rémület, vesztés és a kétségbeesettség morzejeleit remegi. A kékmadár a kupé mennyezetéhez csapódik riadalmában. Nyelv a nyelvhez, arc az arcban, kéz a blúzban, kezek minden pillanatot vadul marokra fogva mindaddig, amíg mindketten a pirkadat jeleit feltűnni nem vélik. A kékmadár visszatelepszik tollászkodni, az egynyári szemek újra az ablak tükrében. A billenő szemétgyűjtő feletti műanyag asztalkán ott a celofánba burkolt jámborzászló.

Külképviselet lehet, gondolja a jegyvizsgáló.

Ajánlás
Minden hétköznap és minden vasárnap ablakán benéztek. Soha el nem váltak, és meg nem haltak, amíg éltek. 

 

 

 

 

 

 

Akkoriban még hittünk az atomháborúban. Lehetséges. Elképzelhető elképzelhetetlennek gondolhattuk. – Korpánk már van. Arra az időszakra utalok, amikor ez a nevezetes mondat elhangzott egy fekete-fehér sajtótájékoztatón.
Ma már nem hiszünk az atomháborúban sem.
Nem és nem. Nem hiszünk benne.

Nehéz eső jön. Nem jön nehéz eső, az ostobaság jön. Porcukros bácsi porcukros borítékkal. Semmi nem tudható, nem adhatunk neked egy fix pontot, hogy kifordítsd ezt az egész izét.

 

Repül a nehéz kő. Szikla az űr csúzlijából, egy aszteroida pörög felénk, állítólag telibe talál. Élőben közvetíti a legtöbb csatorna a világvégét. Fotel, sonkás csipsz, üdítők. Majd meglátjuk, mi lesz. Ki sem mozdulunk innen, megnézzük az egészet élőben. Két film addig még belefér; a postás kétszer csenget, a kacsa fél nyolckor. Régi, könnyű filmek, már csak hozzávetőlegesen emlékezünk, haloványan emlékezünk rájuk. Igyekezzünk, lehet, hogy villany sem lesz utána.

 

 

 

 

 

 

 

én ha újra költő lennék
inkább művészettörténész szeretnék lenni
ha újra költő lennék
bölcsészkart végzett lenni szeretnék
vagy filosznak lenne jó légitestnek
papírdarát csíraszín ujjak közt pergetőnek
és kimondani mindig a mindenségit neki
hibátlan ítélet semmit nem fellebbezni
ha újra költő lennék
irodalomtörténész volnék inkább összefüggők átfogója
és ha újra költő lennék
olyan sok papír végzettség akár lakásban a tapéta
és ha újra költő lennék
tudnám a szarva közt a hogy s mit
tudnám én hogy hol mikor miként is a tőgyit
ha újra költő lennék
akkor elcserélném magam egy
hasznot hajtó lélekbe merülő valakire
felkapott pszichopatás jó nagy név
előjegyzéssel teleírt naptári év
ha újra költő lennék
halom díj meg plecsni és ünnepség
mennék vacsorázni hígnyakút fogni
amikor megint költő lennék
tudnám hogy sokkal jobb egy
bíró ügyvéd szakértő
tőzsdecápa elemző magyarázó minősítő
vagy valaminológus köpönyegébe bújni lazán & könnyedén
mennék a stúdiókba ellepném az otthonokat és tudnék
elsöprő fölénnyel tudnék ám módfelett és nagyon
én ha újra költő lennék
nem szarnám le az értelmesnek álcázott hulladékot
tákolt irodalmat önmeddőt és műveltségit
ki nem ejteném elődök nevét semmiért se
mert én találnék ki elsőként mindent személyesen
a nincs lenne nekem a nem ismerem
és soha többé nem dolgoznék semmi pénzért ingyen
harsányfürdőben tízes körben középen vinném a prím 
a szabad úszással összeporzandó a nagy halak
feledve szabad fuldoklást végleges szilárd alap
én ha újra költő lennék
nem köszönnék nem engednélek mögém
és erre jócskán rájátszanék
ha újra költő lennék
kötvényeket adnék ki költemények helyett
lenne rajtam jókora terebély vagy egészségtelenséget szereznék
egyéni ízfokozók új tulajdonságok mintha rám öntötték volna mind
és a dologra azt mondanám nem értek ehhez én
és dolgozna akkor vele valaki más
én meg híres fövenyen süttetném a magam hasát

ha újra költő lennék újra és megint
mégis csak ugyanúgy ugyanoda mutatnék
szép ez a patak a hogyishívják út partján
mutatnám élhetetlen elvek szerint

semmiben senkihez soha nem igazodva
a hogyishívják út mindegyik partján
az álmokat tolva bicikli módra