Egy vadnyugati szekéren

A kortárs magyar lírában viszonylag ritka, hogy valakinél az irónia és az önirónia helyett az érzelem, sőt a pátosz domináljon úgy, hogy azok is elismerjék a költészetét, akik nem feltétlenül rajongói az érzelmes és patetikus hangvételű verseknek. Már ha ezek egyáltalán ideillő szavak. Bajtai András harmadik, Kerekebb napok című kötetének bemutatóján elhangzanak többször is, és elhangzik több szellemi előd neve. Tarján Tamás irodalomtörténész például rögtön Radnótira asszociál, illetve egy részletet felolvasva Pilinszkyre. Az utóbbi esetében azzal árnyalja a képet, hogy hiába juthat eszünkbe a fiatal költő verseit olvasva, nem biztos, hogy írás közben neki is éppen az ő poétikája lebegett a szemei előtt.

Tarján Tamás, Bajtai András, Mészáros Sándor (Fotó: Szarka Károly)

A Nyitott Műhelyben rendezett, jó hangulatú esten a költő másik beszélgetőtársa a Kalligram főszerkesztője, Mészáros Sándor, aki szintén érzi a költői előképek erős jelenlétét, de azt is, hogy a Kerekebb napok írója egyikükhöz sem ragaszkodik feltétel nélkül. A főszerkesztő kijelenti, hogy Bajtai a szerelem nagymestere, de mielőtt zavarba hozná az immár háromkötetes szerzőt, hozzáteszi, hogy költőként az. Ez a trubadúrság pedig ma már nehezen vállalható a költészetben. Ha viszont elfogadjuk az állítást, miszerint a költő az érzelmek szakembere, és azt kell megírnia, amire valójában nincs nyelv, akkor a verseknek mégiscsak az érzelmekről kell szólniuk, illetve azokról is, bár Mészáros szerint az „érzelmes” szó nem hangzik túl jól.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Tarján a versek kép- és történetszerűségét emeli ki, nem ért egyet Mészárossal, aki úgy gondolja, a kötet nem narratív. Bajtai mindenesetre elismeri, hogy a filmek szeretetéből fakadóan látásmódja tényleg filmszerű. Tarján szerint a költemények alapvető szólama a birtoklás hiánya: a költői én csak a leírás által birtokol, valójában semmi sem az övé. Szóba jön a rímtelenség is, mint a Bajtai-versek másik fontos jellemzője. A rímekhez való viszonyáról a szerző elmondja, hogy azok kihívást és kényszert jelentenek számára, a kötött forma egyáltalán nem otthonos közege, holott nagy kedvence például Áprily Lajos, és irigyli Tóth Krisztina rímes verseit is.

A belső ritmust azonban a maga esetében is fontosnak tartja, és szereti a véletlen összecsengéseket, a költemények ezekből adódó zeneiségét. Mészáros szerint az úgynevezett mesterségbeli tudás, a rímképletek, jambusok ismerete hagyományos elvárás ugyan, a radikálisabb költői lépéseket azonban inkább visszatartja. Bajtai amúgy ebben a tekintetben nem is lóg ki a kortársak közül, a különállást inkább a humor és az önirónia háttérbe szorulása jelenti nála. Mészáros megállapításával, miszerint patetikusak lennének ezek a versek, Tarján nem ért egyet. Neki nem tűnt fel a pátosz, vagy inkább nem ezt a kifejezést tartja a legszerencsésebbnek, de elismeri, hogy éppen azért szeret könyvbemutatókra járni, mert mindig megtudhat valami újat…

A szerelmi költészet nehézségeiről korábban Petri írt verset, amelyet elolvasva Bajtai úgy érezte, 2000 után nem érdemes ebben a témában megszólalni, és sokáig tartotta is magát ehhez. A Sirokai Mátyással közösen szerkesztett, Lelkigyakorlatok című világirodalmi blog azonban új távlatokat nyitott meg előtte. Bár szereti a magyar költőket, és hogy egy újabb név hangozzék el, Oravecz Imrét is megemlíti, de az olasz, spanyol, francia verseket olvasva feltűnt neki, hogy más helyeken a miénktől egészen eltérő utakon jár a költészet, kevésbé földhözragadt és kevésbé ironikus. Garcia Lorca és társai mertek érzelemdús húrokat pengetni, hittek a saját vízióikban, ezért próbál meg Bajtai is a költői mágiára alapozva írni. Tarján egy kicsit furcsának találja, hogy a nyolcvan éve halott Lorcát kortársként emlegeti a költő, de Bajtainak nem jelent gondot, hogy már nem élő szerzőkre is, így például Orbán Ottóra vagy Weöres Sándorra úgy tekintsen, mintha a saját kortársai lennének.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Ismét hazai vizekre evezünk tehát, majd a jelenhez is közelebb kerülünk: a szűkebb értelemben vett nemzedék kerül szóba, azon belül is a néhány éve megszűnt Telep csoport, amelynek a fiatal költő is oszlopos tagja volt. A főszerkesztő és az irodalomtörténész az egykori társuláshoz való viszonyáról faggatja Bajtait, aki úgy fogalmaz, hogy a régi telepesek ma már önálló bolygóként keringenek – a barátság megmaradt, de mindenki a maga útját járja. Ő úgy érzi, a groteszk lett sokkal kevésbé fontos a számára, mint korábban a csoport tagjaként volt. Első kötete, Az átlátszó város megjelenése óta is sok idő telt el, de már a második kötet, a Betűember útjáról is letért.

A filmszerűség újra előkerül, újabb költői előképek felvonultatásával: a szerző elárulja, ha a Vadnyugaton egy szekéren ülve utazhatna, örülne, ha Schein Gábor és Takács Zsuzsa ülne mellette. Előbbi régóta hatással van rá, utóbbit viszont nemrég fedezte fel magának. A kötetben egyébként mások mellett Kassák Lajostól és Szőcs Gézától is idéz, csak hogy még színesebb legyen a kép. A kötet összeállításáról elárulja, hogy a koncepcióban nem hisz, a verseket inkább önálló darabokként kezeli, amelyekre külön-külön lehet majd emlékezni. A lényeget összefoglalva három szóval jellemzi saját verseit: intim, meghitt és lázas versek. Ezekből áll tehát össze a Kerekebb napok.

Szarka Károly