Méhes György öröksége

A Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-terme a rendezvény 13 órai kezdete ellenére igazi estély hangulatát árasztotta. A Méhes család tagjai és prominens személyek mellett – díszvendégként jelen volt Latorcai János, az Országgyűlés elnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter, L. Simon László kormánybiztos, valamint az Osztrák Tisztek Egyesülete és az Osztrák Intézet több képviselője – számos érdeklődő vett részt az ünnepségen, mivel a szokásos elismerések mellett most maga Méhes György is posztumusz Ritterkreuz/Lovagkereszt-kitüntetésben részesült.

Az asztalnál balról jobbra: Szentmártoni János, Szőcs Géza, Hende Csaba, Latorcai János, L. Simon László

A rendezvény fényét emelte, hogy épp az Európa Nappal esett egybe, de néhány nap választotta el csupán május 14-étől, amikor is Méhes György 98 éves lenne. Dr. Rüdiger Stix, az osztrák hadügyminisztérium kabinetjének tagja köszöntő beszédében mindkét évforduló jelentőségére kitért. Rüdiger Stix a közös osztrák–magyar tradíciókra hívta fel a figyelmet, a közösen megvívott harcokra, és a közös uralkodónőre, Mária Teréziára. Az osztrák politikus többször is hangsúlyozta: „végtelen hálásával tartozunk Önöknek a vasfüggöny leomlásáért”. Magyarország példaértékű szerepet játszott a jelentős történelmi fordulatban, és mint Stix fogalmazott, az osztrák tisztek álmodni sem mertek volna arról, hogy egyszer szovjet jelképek nélkül vehetnék részt egy ilyen ünnepségen.

Méhes György megtestesíti a régi Magyarország nagy szellemét, ami egyben a mi közös kultúránk – mutatott rá a politikus. Méhes György Magyarország történelmi magjából származik, a Trianon előtti és utáni erdélyi társadalmat bemutató regényei pedig a régi közép-európai kultúra egyetemes értékű művei. Szereplői magyarok, románok, németek, zsidók, de csupán emberi vonásokban különböznek egymástól, semmi jelentősége nincs annak, hogy ki milyen nemzetiségű. Mindig az ember volt fontos számára – jellemezte dr. Stix Méhes Györgyöt, majd Csoóri Sándort idézte, aki „nagy mesélőnek” nevezte az írót. A politikus megosztotta: alkalma volt személyesen is megismerni Méhest Budapesten, és elszégyellte magát mellette, mert az író olyan igényes, irodalmi német nyelvet beszélt, amelyet még maga Stix sem.

Dr. Rüdiger Stix

Beszéde végén az osztrák politikus felidézte Méhes György egy 1944-es cikkét, mellyel magára vonta a hatalom haragját, és bujdosásra kényszerült. Ebben az írásban az író azt fejtegette, hogy magyarok és románok évszázadok óta élnek együtt, s ennek így is kell maradnia, mindegy, ki van hatalmon. A kommunizmus alatt ugyanezt vallotta – hangsúlyozta Rüdiger Stix –, mert szerette a nemzetét, de a többi népben sem ellenséget látott. A politikus beszéde zárásaképp újra köszönetét hangsúlyozta a magyaroknak, nemcsak az osztrák nép, de az egész világ nevében.

Dr. Rüdiger Stix politikus beszéde után L. Simon László, valamint osztrák munkatársai és tolmácsa társaságában

Szőcs Géza laudációja szorosan kapcsolódott osztrák kollégája méltató szavaihoz, hiszen a romániai diktatúra ötvenes-hatvanas évekbeli brutalitását emelte ki, amely súlyosabb volt más kelet-európai rezsimekéhez képest. Az akkor kétmilliósnál is nagyobb lélekszámú erdélyi magyar közösségnek még a nyelve is gyanúsnak számított – hangsúlyozta a kormánybiztos –, s e közösség üldözendőnek, száműzendőnek minősült Romániában. „Ekkor vált az erdélyiek szeretett írójává az álruhába bújt szerző, Méhes György” – fogalmazott Szőcs, az álruhával a felvett névre is utalva, hiszen Méhest eredetileg Nagy Eleknek hívták, de kénytelen volt egyik őse nevét használni. „Az ellenállás, a szabadság, a remény így költöztek be meseformákba, allegóriákba, parabolákba.”

Szőcs Géza beszédében Méhes György emberi és írói erényeit egyszerre emelte ki

Ám ami igazán jelentős íróvá teszi Méhest, az a veleszületett epikai készsége. Szőcs ezt úgy jellemezte: ha Méhes György történeteit valaki más mesélné el, még ha szinte azonos szavakkal is, nem tudna ugyanúgy hatni. Ráadásul olyan közegben sikerült neki újra és újra beszippantani olvasóit, amikor a proletkultos, Zsdanov-elvtárs féle elvárások mellett a sznobizmus is tombolt: ne írjon az író proletárirodalmat, hanem írjon úgy, mint Proust, Joyce, vagy Updike. Ahhoz, hogy erre nemet mondjon az alkotó, épp olyan nagy bátorság és szellemi autonómia szükségeltetett, mint a hivatalos politika diktátuma elleni. Méhes György ezt is meg tudta tenni. Őrá és az ő történeteire emlékezünk ma, 98. születésnapja küszöbén – zárta szavait Szőcs Géza.

A laudációk után dr. Rüdiger Stix átadta Nagy Eleknek, Méhes György fiának az író számára posztumusz odaítélt Lovagkereszt kitüntetést. Nagy Elek megköszönte maga és családja nevében az Osztrák Tisztek Egyesületének, valamint minden érintettnek az elismerést.

Nagy Elek átveszi édesapja posztumusz díját

Ezt követően került sor az idei Méhes György-díj átadására. Az elismerés története 2002-ig nyúlik vissza, amikor is az írót Kossuth-díjjal tüntették ki. Ő az ezzel járó összeget díjalapként az erdélyi magyar irodalom rangos műveinek jutalmazására, valamint tehetségkutatásra ajánlotta fel. A kitüntetettek személyéről a jogörökösök döntenek az Erdélyi Magyar Írók Ligája ajánlása alapján. Évente két kategóriában adják át az elismerést: a Méhes György-nagydíjjal életművet jutalmaznak, a debüt-díjjal a legtehetségesebbnek ítélt elsőkötetes alkotót.

Költők hivatali minőségben: Szentmártoni János és Szőcs Géza Hende Csaba mellett

Az idei nagydíj nyertese György Attila, akit Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke laudált. Az elnök mosolyogva megosztotta, felvetődött benne, hogy a György Attila esküvőjére tervezett köszöntőt mondja el, de erről többen lebeszélték, mondván, nem lenne épp szalonképes. Így aztán egy minden szempontból „szalonképes” beszédben emelte ki Szentmártoni: „György Attila csupán alakjait változtatja, belső lényegét sohasem”. Mindegy, hogy történeteiben a középkor bugyraiban, az ókori Rómában vagy a jelen székely kocsmáinak világában merítkezik meg, mert az a fontos, amit ebből a felszínre hoz, és az a szerelmetes anyanyelv, amelyen ezt megírja.

Szentmártoni György Attilát méltatta

„Annyira imádom ezt a nyelvet, hogy az már szinte bűn” – idézte Szentmártoni György Attila szavait egy interjúból, s valóban ez sugárzik mágikus töltésű, lírai sűrítettségű szövegeiből. Prózája a mágikus realistákkal mutat rokonságot, valamint olyan nagy elődökkel, mint Krúdy, Tamási Áron, Lázár Ervin. Írói erényei mellett György Attila emberi vonásait is dicsérte Szentmártoni: „egy modernkori lovag vagy keleti harcos”, aki még hisz a becsületben, az önmagunkhoz és elveinkhez való hűségben.

...és barátjaként is kezet szorított vele

Híres humora mellett György bevallottan „hedonista és egoista” természetét is kiemelte beszédében barátja és kollégája, „de mind a kettő jól áll neki”, tette hozzá. Zárásképp György Attila Harminchárom című regényéből idézett Szentmártoni: „Hiszen mi úgyis elmúlunk – kési utódainkban azonban hitünktől függetlenül ott ketyeg az Örökkévalóság órája.” Az Írószövetség elnöke ezt követően átnyújtotta a jutalmazottnak az elismerést, amit György Attila hálásan köszönt meg a Méhes családnak, és az EMÍL vezetőségének, akik a díjra javasolták. Az emlegetett humorérzékét sem hagyta otthon, amikor búcsúzóul hozzátette: az alkotó egyetlen öröme a kortársak irigysége.

György Attila röviden és csattanósan köszönte meg az elismerést

Nem maradt más hátra, mint a debüt-díj átadása, melyet idén Varga Edgár László kapott meg Király Zoltán, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökétől, a méltató szavak után. „Költő számára az első verseskötet olyan, mint az első szerelem. Soha nem tudja majd elfelejteni” – fogalmazott az EMÍL elnöke az 1985-ös, margittai születésű alkotó Cseréptavasz című kötetére utalva. A debütáló kötet közel ötven darabja hat év alatt született, de hát „verset amúgy sem lehet bármikor írni” – mondta a fiatal költő egy interjújában. Ami igaz, mert a „bármikor” írt vers könnyen „bármilyenre” sikeredhet – fogalmazott Király Zoltán.

Király Zoltán szerint az első kötet felér az első szerelemmel

Igazán ritka elsőkötetes / elsőszerelmes költő esetében, hogy kérdéseket is tesz fel saját alkotói mivoltával kapcsolatban – mondta Király Zoltán –, mint ahogy Varga Előd teszi a Robert Capa londoni nőjére gondol című versében: „három napja lőnek masinám kattog / a pusztulás precízen dokumentált / sikerem vagy halálom ad ma mattot?” Varga Edgár teljes jogú költőként debütált a magyar irodalomban – hangsúlyozta búcsúzásképp az EMÍL elnöke, s azzal nyújtotta át az elismerést az ifjú szerzőnek, legyen ez biztatás számára, és reméljük, mai sikere nem ad majd mattot neki.

Varga Edgár László, a debüt-díj ifjú birtokosa

A rendezvényt lezáró fénypontként Murányi Sándor Olivér lépett a mikrofonhoz, ám ezúttal nem íróként, hanem hogy felkonferálja a táncos műsorszámot, melyet Mihu Attila prímás élőzenés kíséretével adott elő. A kalotaszegi legényes a második legnehezebb legényes tánc Európában – vezette fel Murányi Sándor a produkciót, s mint megtudtuk, eredetileg György Attila lagziján adta volna elő, ám mivel nem tudott ott lenni, elhozta helyette Budapestre. A zeneszóra Murányi meggyőzte a közönséget, hogy nem csak a tollat tudja sebesen forgatni, de ha kell, a lábát is. A keményen odatett legényest követően a díszvendégek, a kitüntetettek, a Méhes család tagjai és valamennyi jelenlévő pezsgővel koccintott az idei díjátadó örömére.

Murányi Sándor Olivér a levegőben

 Szöveg és fotók: Laik Eszter

***

Méhes György (Székelyudvarhely, 1916 – Budapest, 2007).

Mese-, regény- és drámaíró, műfordító. 1938 és 44 között a Pásztortűz, majd a Keleti Újság színházi rovatának vezetője. A háború után több lapnál dolgozott szerkesztőként, rövid ideig a Napsugár című gyereklap főszerkesztő-helyettese volt.

Miután megszégyenítő módon elbocsátották, a romániai viszonylatban egyedülállóan ritka szabadúszó életmódot választotta.

Egyik tudós őse nevét vette fel, és súlyos üzeneteket hordozó „álmeseregényeket” kezdett írni (Gyöngyharmat Palkó, Rapsonné vára, Szikra Ferkó stb.)

Színdarabjait a hatvanas évektől játsszák az erdélyi színházak. Egyaránt otthonosan mozgott a vígjátékok és a történelmi groteszk világában.

A hetvenes évektől jelennek meg felnőtt regényei, melyekben a Trianon előtti és utáni társadalmat örökíti meg emberi sorsokon keresztül.