Az emlék evolúciója – Böszörményi Zoltán versei
AZ EMLÉK EVOLÚCIÓJABÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI
ONTOLÓGIA
polcainkon könyvek sorakoznak
a könyveknek
melyeket elégettek
külön polcot építtettünk
a könyvvel teli polcok
szorongva tekintenek
az üresen maradottakra
félnek tőlük
mint ahogyan mi
a nemléttől
MAGÁNY
mint egzotikus ősállat
hámlik a tér
kévében a fény
díszes semmit áltat
az érzet elemeire bontva
lehet benyomás
de az űrnyi csillagtalanság
még nem magány
a látvány hazugság
a bipoláris egzisztencia
kiáltványa
TITOK
minden piramis
egy uralom vége
lételemek összessége
a felfokozott szellem
tekintete
(belső szükségszerűségre hallgatva?)
a kőhegyek egyetlen
pontjára esik
arra a helyre
ahol a sírkamra
a hatalom titkát őrzi
TALMI HAJÓKAT
Megfeszülök, mint a lánc,
ha szakadni készül,
feltépett sejtelmeim kapuit átlépem,
állapotom barométere:
meszelt űr.
A pillanatot elkobzom,
messze száll vélem.
Lépteim résein
a táj sóhajtása lebben,
kivetett hálómban
az idő hala moccan,
alhatnék a mára,
még sincs hozzá csendem,
talmi hajókat
sebes felhők hada vontat.
MÉG VANNAK REGGELEK
elzsibbadunk
valamitől egyszer csak elegünk lesz,
a félbolond fákat már észre sem vesszük
azt sem
ha lángba borul a vágy
s a teremtés kényszere
is elmenekül
bennünk egyre mélyebbre ás
holttestünkön nem látható
az idegenkezűség jele
s ha mégis matatnak rajtunk
csupa kíváncsiságból teszik
hasonló okból
mely a mi eszméletünket is felébreszti
ha tűzpiros arccal
eltrappol a reggel a házunk előtt
LESBEN
menthető a múlt minden múltba
csepeg a vérünk idegen folyóba
azért vagyunk ott szívünk etessük
ott még egyszer ne lehessünk
párbajra hív ki tévelyeg
a metafizika is jó verem
együtt vagyunk mégis egyedül
a lélek ma untan hegedül
fekszik a csend kicsontozva
jövő oson a kies falra
és míg lesed ki jön feléd
tányérodban hűl az ebéd
AZ EMLÉK EVOLÚCIÓJA
lásd be
ha felhívlak nem zaklatni akarlak
és nem szeretnélek emlékeztetni arra
amit ketten toltunk el
a jelentéssel zsúfolt életpályánk
egy bizonyos szakaszán
makacssággal
értelmetlen civakodással
túlfűtött haraggal
(a szállodaszoba napfürdette pamlagán
vagy abban az ágyban
ahol ököllel rontottál rám
s követelted
mondjam meg
ki vagyok)
most úgy tűnik
(az utóbbi időben egyre gyakrabban)
mintha a múlt
a kisiklott szándék
a szentimentális útvesztő
célkitűzéseink közé tartozott volna
és nem csak
van aki emlékezni sem akar
van aki mindentől visszahátrál
(kigyullad körötte a világ
nem tudja a tüzet eloltani
de ha tudná sem tenné
jobb felégetni mindent
amiről nem akar többé tudomást szerezni)
egymás foglyai lettünk
egymás lelkét vettük
