Ugrás a tartalomra

Verstest

Az emberi test, a költészet és a fotóművészet találkozása a Testreszabás, mind a kötet, mind a kiállítás. Csak a befogadón, a műértelmezőkön múlik, hogy melyik aspektus kerül előtérbe. A kiállítást színvonalas performansz nyitotta meg, mely elegyítette a táncot, a gimnasztikát és a színészi játékot. Hivatásos táncművészek adták elő, s maga a szerző, Viola Szandra is szerepelt benne.

Petőcz András költő a kiállítást megnyitó beszédében rámutatott, hogy Nyugaton az avantgárd művészek hatására igen régi hagyománya van a költészet, a vers és az emberi test művészi színvonalú ötvözésének. A költő megosztotta, régebben mekkora feltűnést keltett ő is azzal, hogy egy meztelen nő testére írt verseiről készült fotók kerültek az egyik kötetébe.

„A meztelen test mindig botrány” – fogalmazott Petőcz. Viszont hisz az emberi test fölemelésében, sőt, abban, hogy az emberi test már önmagában művészet. Botrány, szépség és művészet egyben. A költő, amikor verset ír, akkor is „levetkőzik”: lélekben védtelenné, csupasszá válik. Petőcz idézte Pilinszky János vallomását is: „Van, aki inkább a szívével, van, aki inkább az értelmével ír, én valamiképpen a testemmel.

 Viola Szandra elmondta, fontos számára a táncművészet, melyben az ember a testével jelenít meg érzéseket, gondolatokat, ám az irodalom mégis közelebb állt hozzá, nem véletlenül ezen a vonalon képezte tovább magát.

Az esten jelen volt Könyv Kata Barcsay-díjas festőművész is, mivel ő írta fel Viola Szandra testére a verseket a fotózás előtt. Kihívásnak és érdekes feladatnak érezte a rendhagyó „festővásznon” való munkát. „Kedvelem a testfestészetet is, mint műfajt, amikor egy ember válik vászonná.”

Nánási Pál, az ország egyik legismertebb és legkeresettebb fotósa bevallotta, nagyon élvezte a munka során, hogy ezúttal nem kellett megfelelnie semelyik magazinnak, és elengedhette magát. A koncepció, az alapötlet Viola Szandrától származik, ő csak a már elkészült képek közül válogatott.

Maga a szerző azt tartotta nagy ajándéknak, hogy a könyv elkészülése és a fotózás során közös cél mozgatott meg embereket, és nagyszerű barátságok alakultak ki.

A rövid beszélgetést követően meg lehetett tekinteni a kiállítást, és a Testreszabás című kötetből is vásárolhattak az érdeklődők.  A tárlat december 7-ig látogatható.

 

Csepcsányi Éva

A fotókért Viola Szandrát illeti köszönet

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.