Megismerni egy írót
Milyenek lehetnek egy író hétköznapjai? Hogyan kerülhetünk közelebb hozzá? Csősz Géza fotókiállítása és Boldog Zoltán megnyitóra készült tárcája ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Ha meg akar ismerni egy írót, eszébe ne jusson, hogy elolvassa valamelyik regényét! Színtiszta időpazarlás az egész. A regény legtöbbször nem is az íróról szól, hanem teljesen másról. Általában a regény egy vagy több szereplőjéről. Ők pedig nem tesznek mást, csak folyton konfliktusokba keverednek. De képzeljen el egy írót, aki nap mint nap megoldhatatlan problémákba ütközik! Akkor mikor és hogyan írna ő? Mikor tudna elszívni egy szál cigarettát, hogy közben eszébe jussanak a legjobb fordulatok? Mikor adna gólpasszt csapattársának, hogy nyeregben érezze magát, és örömében kitaláljon egy hatalmas csavart regénye végére? Tehát ha egy írót szeretne megismerni, először tartsa távol magát a műveitől, majd pedig magától az írótól is.
Az író ugyanis gyakran hallgatag ember, aki még akkor sem tudja a megoldást a világ problémáira, ha történetesen hajlandó nikotin nyugtatta ajkaival kimondani néhány szót. Akkor is ilyeneket szokott beszélni, hogy „meglehet”, és „talán igazad van”. Azt is gyakran hallani tőle, hogy „nem tudom”. Önnek pedig ezek haszontalan mondatfoszlányok, hiszen Ön a megoldásra kíváncsi. Arra az életvezetési tanácsra, hogy miként oldja meg a saját gondjait, melyik iskolába járassa a gyerekeit, hogyan találjon jó munkát, jó szeretőt, jó indítékot egy gyilkossághoz, és főként, miképpen váljon olyan okossá és kiegyensúlyozottá, mint egy író.
Az írónak ezen kívül más hibái is vannak. Néha megiszik pár békési szilvapálinkát, és Coelho-tól lopott életbölcsességeket sugdos rajongói fülébe egy Kárász utcai könyves kávéház zárásra készülő teraszán. Tehát ha mégis íróval szeretne találkozni, tartson magánál pálinkát. De semmiképpen se beszéltesse az írót, mert, ne feledje, ő éppen abból él, hogy egy íróasztalnál ülve leírja a gondolatait, nem pedig kocsmai asztaloknál tékozolja el tehetségét. Lehet, hogy Önnek stand up comedyt kellene hallgatnia, és nem egy írót üldöznie a kérdéseivel, aki soha nem lesz olyan jópofa, mint ahogy regényeiből tűnik. Abban ugyanis nem övé a megnyerő, szimpatikus hang, hanem a kigyúrt, kopasz, mogorva biztonsági őré, aki az olvasó és az író közé áll. Úgy szokták őt hívni, hogy narrátor. Ő az, aki megvédi az írót a bíróságtól. Ő az, aki a 18-as karikával ellátott jeleneteket mit sem sejtve elmeséli Önnek, ő az, aki politizál, és esküvői meghívókba illő életbölcsességeket szór szét a kamaszok fájdalomra vágyó lelke előtt. Ő az, akire mindent rá lehet kenni. Biztos Ön is szembesült már azzal, amikor valaki kioktatta: azt nem is a szerző mondja, hanem az elbeszélő. Látja, erről beszélek! Soha nem tudhatja, mikor dolgozik az író, mikor pedig a csicskása, a kigyúrt, kopasz, mogorva alak, aki mögé nehéz időkben a szerző húzódik. Persze az író dedikálásokon és bemutatókon büszkén kihúzza magát a közönség előtt, öltönyben és nyakkendőben feszít, akár egy jól fésült maffiózó, és azt mondja: ezt mind én írtam. Ezt merészeli mondani. Csak utána ott a szögletes zárójel, hogy nem vállalok belőle semmit, az a figura, az a hang nem én vagyok. S amikor ezért a hárításért felelősségre vonják, az író ismét csak annyit mond: meglehet, talán igazad van, nem tudom.
Egy írót tulajdonképpen nem érdemes kérdeznie semmiről. Legjobb, ha bejelöli őt a Facebookon, bár újabban ott is sokat pofázik. De így legalább megvan a lehetősége annak, hogy az író úgy szóljon Önhöz, ahogy az hozzá illik. Írásban, megfontoltan, az íróasztala fölé görnyedve, ahogy regényei is születni szoktak. Még egy lájkot is kaphat tőle, ha a közösségi oldalon történt megnyilatkozása meghaladja az átlagolvasótól elvárt megszólalás minőségét. De ha akarja, nyugodtan kihozhatja a sodrából is Nem Tudhatom Uraságot. Akkor nem áll ott előtte verőlegénye, a narrátor, hogy azt mondhassa: ez nem is az én gondolatom, hanem megalkottam egy figurát, aki jól elküld a fenébe. Szóval a közösségi oldal ideális arra, hogy szóra bírja és a lehetőségekhez képest viszonylag jól megismerje az írót.
De ha azt az írót szeretné megismerni, aki nem hozza zavarba Önt bizonytalanságával, akkor legjobb, ha csak magát az írót nézegeti. Őt és a hétköznapjait. Vegyen ki egy kis szabadságot, kövesse egy héten keresztül mindenhová, és ne kérdezzen tőle semmit. Legyen a sarkában, amikor a téren sétál, amikor a kávézóban írogat, amikor a focipályán melegít, amikor előadást tart az egyetemen, vagy amikor ablakából pillant ki, hogy megpihenjen egy kicsit. Ha pedig mindezt nem teheti, mert munkáltatója nem engedélyezi a szabadságát, vagy mert az író távoltartási végzést kért Ön ellen, sőt még a Facebook-profiljától is eltiltotta, akkor egyszerűen lopódzzék be egy fotókiállításra, amely magáról az íróról, az ő véget nem érő hétköznapjairól szól. Ha pedig ez sem menne, még mindig ott a verőlegény, a narrátor, aki a legtöbbet tud segíteni Önnek. Persze, ahhoz olvasnia is kell. Ez pedig nem kis feladat.
Csősz Géza Egy író hétköznapjai című fotókiállítása 2014. november 5-ig látogatható a szegedi Grimm Galériában, 10.00 és 20.00 óra között. A kiállított képek megvásárolhatók. A szerző a bevételből a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot támogatja.
