Üdvözlet Éhesnek

Hőse saját alteregójából kelt életre, és neki köszönheti, hogy huszonnyolc évesen nyert meg egy legfeljebb huszonnégy éveseknek kiírt pályázatot. Toroczkay Andrással és Éhes Miklóssal ismerkedtünk meg a Nyitott Műhely estjén, egy felszabadult könyvbemutatón.

Toroczkay András egykedvű szófukarsággal vegyes fanyar humora „élőben” is remekül működött – ő az a flegmatikus írótípus, aki csak felhúzza fél szemöldökét egy kérdésre, és a teremben máris végigfut a nevetés. A Nyitott Műhelyben is úgy jött poén poén hátán, hogy semmi „direkt” humorizálás nem volt abban, amit a költő-író válaszolgatott Király Levente és Horváth László Imre kérdéseire – jól összeszokott, egy húron pendülő baráti társaság benyomását keltette az egész Nyitott Műhely, még ha nem is ismert mindenki mindenkit. De Toroczkay valahogy ezt generálja. Egyébként valóságos húrok is pendültek az esten, mint András felkonferálta: a Mandarin Brothers nevű formáció felét hallhattuk – merthogy a kétfős csapat másik fele maga Toroczkay, szintén zenész.

Középen a szerző, Toroczkay András

Amikor Király Levente, a kötetet megjelentető Magvető szerkesztője felkonferálta a szerzőt és címet (Búcsú Éhestől) egy pillanatra mindenkinek búcsúztató-érzete támadt. Holott éppen a fiatal szerző első novelláskötetét üdvözölhetjük. Éhes Miklós alakját Esti Kornél ihlette, mesélte András, de Pessoa alteregói is megmozgatták a fantáziáját. Éhes – aki először majdnem Rémes lett – eredetileg azért született, mert kritikák írójaként Toroczkay tartott tőle, hogy a szerkesztőként is működő szerzők, akiknek olykor elhúzta a nótáját műbírálataiban, nem fogják közölni verseit. A költő azonban kénytelen volt levedleni álruháját, amikor honoráriumfizetésre került sor, és a szerkesztőségi könyvelőknek valós névre volt szükségük. Egyébként Éhes Miklósként sikerült megnyernie a 28 éves Toroczkaynak egy 24-es korhatárral kiírt pályázatot; elvégre Éhes kortalan.

„Szeretsz indulatokat gerjeszteni” – vetette közbe Király Levente, még ha nem is a fenti pimasz húzásra gondolt, hanem arra: András sokszor, sokféle fórumon „oszt ki” másokat, és mond őszinte véleményt művekről. Az író úgy látja, egy személytelen közegben felesleges az udvariaskodás, könnyebb egyenesnek lenni, még ha százszázalékos őszinteség nem is létezik. „Egyszer le is akartak szúrni miatta” – vallotta be Toroczkay, és ezt, igen, szó szerint kell érteni. (A gyilkosság szerencsére elmaradt.)

Horváth László Imre, aki nemcsak kollégaként vett részt a beszélgetésben, de mint régi barát is, személyesen kísérte figyelemmel, ahogy Toroczkay egyre inkább eltávolítja magától Éhes alakját, és a művészi álnévből önálló figura válik. Horváth azt firtatta, nem félt-e András a következményeitől, hogy saját szülővárosát, ismerőseit, barátait írta meg, akik könnyen ráismerhetnek magukra. „Valójában senki nem ismerhet magára, hiszen ha akarnám, sem tudnám megírni, ki milyen. Csak azt, hogy én hogyan látok egy embert, egy helyszínt” – terelte filozofikusabb útra a választ az író, aki szerint inkább az általános igazságokat fontos felismerni. 

Horváth László Imre felolvasott egy részletet

Ráadásul a kötetbeli Kotortpata (ne keressük a Google-térképen, igazított el Király Levente) nem is szülővárosa, hiszen budapesti. A megmintázott helyszínt illetően Horváth László Imre viszonylag hamar elszólta magát: Kisújszálláshoz sok közös élmény köti őket. Az Alföld sajátos aurája nagyon erősen átüt a történeteken, jegyezte meg Király Levente, s ennek egyik szép példája a mondat: „Ha igazság lenne, itt lenne egy tenger”. Toroczkay elmondta, több városból gyúrta össze a helyszínt, melyhez bizonyára irodalmi előképei is voltak más jeles alföldi magyar szerzők közül. De a novellafüzér legtöbb mozzanata, helyszíne, szereplője mögött ott van egy-egy személyes élmény, csak épp bizarr, ki-be forgatott, elcsűrt-csavart neveken jelennek meg. A Welttraum mozi például az író Puskin moziban eltöltött dolgos éveire emlékeztet – leplezte le az egyik „mintát” Horváth László Imre, de ők ketten együtt voltak a Hegesztett Vízió nevű zenekar koncertjén is.

A mozi említése kapcsán Király Levente megpróbálta rávenni Toroczkayt, meséljen néhány élményt „extrém” munkahelyei sorából, de András hárította a kérést, mondván, nem érdemes egyszerű sztorizgatásba bocsátkozni úgy, hogy abból nem születik valami örökérvényűbb, maradandó történet. Horváth László Imre felolvasott egy részletet is – a Szotyiárus monológját –, amelyet akár Hrabal Pepin bácsija is mesélhetett volna, vont párhuzamot az irodalmár. Más hatások is fellelhetők a szövegekben, Hamvas Karneváljától kezdve a Bovarynéig, de épp ilyen meghatározók a popkultúra-párhuzamok. Az utalások között a figyelmes olvasó megtalálhatja a Harcosok klubját, vagy David Bowie-t is, bár ez utóbbi rejtettebben bújik meg a szövegben. (A felolvasott részlet elbeszélőjének fantáziálását a delfinúszásról Bowie „Heroes” című száma ihlette, árulta el András, és a hasonló hangulatot idéző gitárjátéknak köszönhetően még mi is elandalodtunk.) A Harcosok klubja-párhuzam sem véletlen: „Egy időben folyton verekedni akartam, belekeveredni valamibe, de sosem sikerült” – avatott be titkos vágyaiba az egyébként szelíd küllemű író, aki egyszer öt perccel maradt le egy jó kis kocsmai tömegbunyóról. 

Király Levente az erős atmoszférát emelte ki

A mű tehát igen összetett, ravaszul szerkesztett, sokszólamú alkotás, állapították meg a beszélgetők, amelyben a szociográfiától kezdve a filmes-zenei utalásokon át a líra is nagyon erősen jelen van. A roppant egyszerű embereket, a sivárságot a karakterek páratlanul gazdag fantáziavilága ellensúlyozza: még a legegyügyűbb, hóbortos szereplőknek is csodálatos a képzeletük. És miért is ne lehetne bárkinek szárnyaló fantáziája? – jegyezte meg Toroczkay. Hasonlóan fantáziadúsak a poros falusi kiskocsmák, üzletek tréfásan mitikus elnevezései: az Atlantisz vagy az Oázis. Egyébként is sokat emlegetik a novellákban, mintha ez egy víz alatti város lenne – emlékeztetett az Atlantisz-metaforára Király Levente. A valóság szürrealitásához András annyit fűzött hozzá: ugyan ki hinné el például azt, hogy él ma Magyarországon egy Hitler-hasonmás bakter, aki a gyerekét Adolfnak nevezte el?

„Végül is a sötétebb, szókimondó, kötözködős, verekedős éned bújik meg Éhes Miklósban?” – szegezte a kérdést az írónak búcsúzóul Király Levente. Toroczkay komoly feleletet sejtető hosszabb tanakodás után végül annyit mondott: erre a válasz benne van az Esti Kornélban, csak ott jobban meg van írva.

Szöveg és fotók: Laik Eszter