Sárközi Mátyás: Mi van a halál után? – Gondolatok Kabdebó Tamás könyve kapcsán

Körülbelül egy időben jutott el hozzám a katolikus körökben terjesztett kis szöveg, és Kabdebó Tamás új, angol nyelvű könyve. A magyar tanmese két embrióról szól, aki az anyaméhben arról beszélget, hogy vajon mi következhet a megszületés után.  Az egyik embrió váltig állítja, hogy a születés utáni állapot rejtély, ha nincs köldökzsinór, talán majd táplálkozni sem lehet, a másik reménykedik az állapotváltozás pozitív kimenetelében, és bizakodását arra alapozza, hogy Anya fog gondoskodni róluk. „Anya? Hát van olyan? Még sohasem láttam” – érvel a pesszimista.

Ez hát a keresztény túlvilág-elgondolás és Isten-hit szimplifikált parabolája, s erről szó van az After-Life című Kabdebó-könyvben is, amely egyrészt a vallások túlvilág-elgondolásait sorolja fel ábécé-rendben, másrészt vonatkozó gondolatokat és beszélgetéseket idéz. A hetvenkét oldalas füzet, amelynek az utolsó lapján csak egy nagy kérdőjel díszeleg, azért több mint lexikális kompiláció, mert a szerző, a maga közismert eklektikus modorában, hozzátesz extra szövegrészeket, reflexiókat, asszociációkat.

A felsorolás a ghánai Akan és Ga törzs, vagy az amis kultúra népének a halálra vonatkozó elképzeléseitől a perzsa zoroasztrianizmusig terjed, mely utóbbinak bizonyos alapelveivel – a néhai Határ Győzővel együtt – magam is rokonszenvezek.

Kabdebó Tamás, frissen túl a nyolcvanon, úgy látszik, egyre intenzívebben foglalkozik a „mi van a halál után” kérdésével. Vajon egyszerűen belehullunk az elmúlásba? Ennyi az egész?

Hol szikár, hol gondolati vagy éppenséggel költői megfogalmazásokat találunk a kötetben. Élménybeszámolókat is. Az amisokkal például 1971 augusztusában találkozott először, amikor Ford-ösztöndíjas volt Amerikában. Washingtonban szembe jött vele egy kis csoportjuk, ódivatú, rusztikus öltözékben: a férfiak széles karimájú, fekete kalapban, lábukon bakanccsal, a nők főkötőben, hosszú szoknyában, kötényben. Vagy százezren élnek Amerikában. Miben hisznek? Mivel hitüket Jézus akaratának a követése határozza meg: pokolban meg mennyországban. Hasonlóan gondolkoznak a lazább életformát követő anabaptisták. Mint olvasom: az ortodox baptista egyház nőtagjainak tilos beszéd közben szembenézni a férfiakkal  (kivéve a férjüket). Tamás első házasságából származó két lánya közül a másodszülött, akit bakfis korában Panda becenéven ismertem, anglikán. Ötven éve katolikusnak keresztelték, két magyar katolikus szülő gyermeke. De az anglikán egyházat toleránsabbnak találja.

Lapról lapra haladva ismerkedhetünk a vallások létfilozófiai különbözőségével, ám egyszercsak egy olasz hölgybe ütközünk. Szerzőnk bármiféle környezetben a gyors, teketória nélküli kapcsolatteremtés mestere. Nem részletezi, pontosan hogyan botlott tizenöt évvel ezelőtt, a jeruzsálemi örmény székesegyház falai között a Via Crucison a római egyetem tudós munkatársnőjébe, de Barbara Baldi doktorral magvas eszmecserét folytatott. A hölgy – mint olvashatjuk – sem hívőnek, sem ateistának nem bizonyult, Isten szerinte az emberi agy szüleménye, Jézus rokonszenves történelmi alak, nem Isten fia. Barbara lehetségesnek, bár valószínűtlennek véli a túlvilágot. Megjegyezte: mivel az idő fogalma is a mi csinálmányunk, tehát ki tudja, miféle jelenség az, amit esetleg az idő utáni idő jelenthet.

A több mint százmillió lelket, főleg amerikaiakat számláló baptista egyház szerint van mennyország, és az jut be oda, aki elkötelezi magát Krisztus mellett. Ennek hiányában még az sem elegendő, ha különben egész életünkben jók vagyunk. A judaizmus vonatkozó tétele szerint sem ér véget az emberi lét a halállal. Az ortodox zsidók hiszik, hogy van a keresztény mennyországhoz hasonló túlvilág, ahová bejuthatnak az arra érdemesek. Aztán eljön a Messiás, bekövetkezik a feltámadás, végbemegy az utolsó ítélet, a jók találkozhatnak elhunyt szeretteikkel, a rosszak a saját démonaik foglyai lesznek.

Ez elgondolkoztatta a túlvilágra lelkileg gondosan felkészülő szerzőnket, akit Francis Bacon biztatott Isten létével, majd Teilhard de Chardinnél talált jó választ a kérdéseire: az evolúció és a teológia bölcs ötvözője ugyanis azt fejtette ki néhány évtizede nagy feltűnést keltett alapművében, hogy az anyagi és szellemi jelenségek annyira összefüggenek a világmindenségen belül, hogy nem múlhatunk el minden nyom nélkül. Ilyesmiről Londonban együtt elmélkedhettek Határ Győzővel, aki olyan megátalkodott ateista volt, hogy nem győzte hangoztatni, mennyire nem lakozik benne a hitnek még csak egy parányi szikrája sem, de hosszú élete végén mégis felbukkant költeményeiben a jó és a rossz ellentétének egzisztenciális összevetése, hogy ne távozzon a nagy semmibe olyan keserű lemondással, mint az élet abszurditását hirdető Camus.

Ami persze Bertrand Russell agnosztikus filozófiáját juttatja eszünkbe. S nem lennék hű komolytalan önmagamhoz, ha nem ugrana be itt a régi Russell-anekdota, a maga szociálantropológiai tanulságával. A nemes lord, mint meggyőződéses pacifista, megtagadta a katonai szolgálatot az első világháború kirobbanása idején. A toleráns brit törvénykezés figyelembe vette a pacifisták álláspontját, felmentette őket a harctéri öldökléstől, jótékonysági munkát végezhettek, ám előbb fogházbüntetést kaptak a szolgálatmegtagadásért. Amikor Bertrand Russell bevonult a börtönbe, a smasszer felvette az adatait.

–  Mylord, a nevét meg a születési évét már tudjuk, de be kell ide írnom, hogy milyen vallású. Megmondaná?  – Agnosztikus vagyok – válaszolta Russell. A börtönhivatalnok arcára kiült némi zavar, majd udvariasan jegyezte meg: – Semmi baj, Mylord. Az a lényeg, hogy ugyanazt az Istent imádjuk… 

Az Isten-tagadóknál engem jobban érdekelnek a buddhisták. (Több mint 300 millióan vannak.) Fantáziámat ugyanis megragadja a lélekvándorlás lehetősége. Igen. Érdemes lenne újraszületni. A buddhisták szerint, sajnos, ugyanannak nem születhetünk újjá. Kár. Az lenne az igazi.  Kabdebó Tamás élt Guyanában is, ahol a szomszédjában egy buddhista család lakott. A kilencéves kislány látta, amint egy nála nem sokkal idősebb fiú ütötte a lovát. Dühösen szólt rá: „Remélem, a következő életedben ló leszel!”

Sárközi Mátyás

Dr. Thomas Kabdebo: After-Life. Impression Ltd, Dublin, 2015.