Botránynak is kevés

„Gyere, legyünk botrány!”

(Dékány Dávid)

Szemtelen, túlkoros kamasz, aki egy amerikai filmből szökött meg, és fegyverével a magyar irodalom felé tart – kis túlzással így körvonalazható a Dékány Dávid kötetében kirajzolódó figura. A Darwin Motel már címével is azt sugallja, hogy a szerző és az olvasó úton van, hiszen motelben főként ekkor száll meg az ember. Az 1988-as születésű költő igen komoly támogatással indult neki az útnak, ugyanis a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretében a Libri Kiadónál debütálhatott, és ennek köszönhetően óriásplakátok jelezték a metróaluljárók tünékeny közönségének a könyv boltokba kerülését. Az olvasók sem lépnek be fogódzók nélkül a kötetbe, hiszen a borítón található, kihajtva kecskekoponyává formálható pisztolyoknak és a részletes fülszövegnek köszönhetően sejthetik, hogy hová érkeznek: egy megjátszott vagánysággal teli világba.

A kötet kétharmadában ez a vonal háttérbe szorul, és átadja a helyét a poétikává emelt bulvár természettudománynak, amelynek keretei között a versek megszólalója megpróbálja érzéseit összekötni a fizikából, biológiából, matematikából, informatikából és csillagászatból származó ismereteivel. Az antilopból megtudhatjuk, hogy „[ö]sszemegy minden a hidegben, / a villanyvezetékek feszesebbek, / kisebb az emberi test is”. Mindez felébreszti bennünk a gyanút, hogy a lírai én szándékosan törekszik-e fizikából elégtelenre (ti. a víz nem megy össze a hidegben, így az emberi test sem, amelynek jelentős része víz), és egyáltalán szándékában áll-e a komolyan vehető beszéd. A Hale-Bopp egy üstökössel kapcsolatban próbál lírai következtetést kicsiholni magából, de csak az öniróniával tudomásul vett, zavart semmitmondásig jut el: „A Hale-Bopp most egy fagyott szikla / valahol a Naprendszer külső részén. / Sosem fogod látni. / Legközelebb 4380-ban jön vissza. / Ez valamelyikünkre nézve / biztosan jelent valamit. / Tényleg nem tudom.”  A kötet ezen rétegét tovább boncolva kiderül, hogy „állítólag egy csók után is négy évig / kimutatható az emberben a másik DNS-e” (Noktürn), valamint megtudhatjuk: „Szökőár előtt az óceán / több száz méter húzódik vissza. / Látni az algákkal benőtt sziklákat, / a sziklákra tekeredett halászhálót, / ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken a víz felé sétál…” (A víz felé). A Darwin Motelben a kortárs költészetbe szivárognak a tanórákon szerzett valamint a Spektrum és a National Geographic műsoraiból származó ismeretek, de ezek a villanások körülbelül olyan hatásúak, mint a reklámspotok a fő műsorszámok között. A Darwin Motelből kiszűrődő hangot az ezekhez hasonló tömeges megnyilatkozások inkább tudálékossá teszik, mintsem okossá.

Következetesen használja a kötet az informatikához kapcsolódó fogalmakat, szóképeket is az érintőképernyőtől a hangulatjeleken át az USB-kábelig. A technikából származó fogalmak a természettudományos jelenségekkel együtt az érzelmek körülírásához nyújtanak segítséget, és bizonyítják az olvasó előtt, hogy végtelenül naprakész költészetről van szó: „nekem már egy chatelés utolsó néhány / hangulatjele is nehéz” (Dal az A-húrhoz), „ez az utolsó, aztán nem lesz hova menni, / mint egy honlapról, / amin már egy hiperhivatkozás sem működik” (Százhuszonhat).

A versek soraik közé csempészik a szociális problémákat (munkanélküliség, hitel, terrortámadás), de úgy nyitják meg ezeket a szálakat, hogy semmit sem tesznek hozzájuk. Ezek az utalások könnyen utat találhatnak azokhoz olvasókhoz, akik azt várják a költészettől, hogy legalább néhány nyomorult sort szenteljen a jelen égető problémáinak. Ráadásul a közéleti költészet lecsengőben lévő reneszánsza után marketingfogásnak sem utolsók.

Dékány Dávid egyetlen dolgot művel szinte következetesen a Darwin Motelben: a rosszfiú imázsának kialakítását. Ez egyébként meglepően egybevág a szerzőnek a legnépszerűbb közösségi oldalon olvasható megnyilatkozásaival, ahol szintén sok hasonló, másokat sértő, a normális emberi érintkezés határait messze áthágó mondatokkal találkozhatunk – még akkor is, ha a költő nem ismerősünk. A nagyképű, cinikus és önhitt hang többször felerősödik a versekben is. „[A]lapvetően nincs igazad, de nem szólok közbe” – olvashatjuk a Banánzöldben. „Neked nagyjából idáig fog tetszeni ez a vers” – áll a Holtágban. Ez a tónus a szövegekben körvonalazódó kamasz identitással is magyarázható, azaz a szerepverseknek a tartozéka, amelyekből egy fiatal gengszter figurája rajzolódik ki. Őt aztán lehet szánni, gyűlölni, de akár felfedezhetjük megjátszott keménysége mögötti érzékenységét is. 

Szerencsére a rosszfiús stílus olykor háttérbe szorul, és a kötet ilyenkor válik igazán hatásossá, például Az asztronauta című verssel, amely a leukémiában szenvedő öcs haláláról és annak következményeiről vall. Ugyanilyen átgondolt, szerkezetileg is tökéletesen megalkotott írás a Jetlag, amely a korábban említett technicizmust meglepő profizmussal teszi szervezőelvvé. A színvonalbeli ingadozás ellenére a Darwin Motel a végéhez közeledve látványosan felerősödik, és megpróbálja levetkezni az amerikai filmeken felnőtt kamasz botránykényszerét. Az élőbeszédszerűségre, a gondolatritmusra és a meghökkentőnek szánt szóképekre épülő szabad versek végig uralják a kötetet, és ez a következetesen végigvitt formátlanság illik az érzékenységet néhol elfedni szándékozó, megjátszott vagánysághoz.

A költő talán sejti, hogy az irodalomtörténetben azoknak van biztos helye, akiknek valamilyen esztétikai minőséggel összekapcsolódó normaszegés (értsd: botrány) fűződik a nevéhez. Elég Charles Baudelaire-től Csáth Gézán át Faludy Györgyig végigtekinteni. Hozzájuk képest Dékány Dávid pályakezdő, kisstílű bűnöző, akinek a kötetén csak azok rökönyödhetnek meg, akik az érettségi óta nem olvastak kortárs magyar költészetet. Ők pedig jó sokan vannak. Nekik ajánlható jó szívvel a Darwin Motel, amely hatásos pozőrködésével elhiteti: érdemes verseket olvasni. És ezzel tulajdonképpen jót tesz a magyar irodalomnak.

Dékány Dávid: Darwin Motel. Libri, 2015.