Kimonótlan a mennyei múzsa – Eszteró István évszakversei
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
Kimonótlan a mennyei múzsa
Eszteró István évszakversei
TAVASZ
1.
bomlik a fákon
a rügybe takart Vigasz
éteri zöldje
2.
múltad a kezdet,
örök mosolyod, Tavasz,
épp kivirágzott
3.
hajnali fénynek
ezüst sorokat hagy a
csöpp csiga: késtél
4.
angyali fát a
fehér toalettje se
menti nyüvétől
5.
hanga harangja
terelhet imára ma
fűt, bogarat, fát
NYÁR
1.
nap keletére
a fészke vakítva süt:
ég a madárfütty
2.
tó vize ringat,
az arcod egén töri
pillanatokra
3.
épp kivirult a
pipacs, heve máris a
semmibe lobban
4.
gomba kalapja
se billen, a mérgese
mért szalutálna
5.
röppen a cinke
a semmi vizébe, a
fodra picinyke
6.
fénybe szerelmes
a lepke halálosan,
élve a vége
ŐSZ
1.
felleg alól ki-
kacsint, kimonótlan a
mennyei Múzsa
2.
színözön őszi
világa vakít, csak a
szürkületig még
3.
színvakok estje:
pirost leli sárga, hol
egyik a másik
4.
tócsatükörben
egekre kapatva me-
rülsz pocsolyába
5.
növöd, hacukád deres
éj karomága
TÉL
1.
vágy hava hull a
fenyőre, menyasszonyi
szíve de boldog
2.
sárba tiporva
erény, üde hópehely,
ó, makulátlan
3.
hópihe, szépe
egeknek, az arcodat
illeti csókkal
4.
messzire ment, hú-
zatos csigaháznak a
sóhaja tenger
5.
árny a patakban,
a lélek is így merül
égi mederbe
6.
szó kanyarítja
utad, halihó, hova
halkul a visszhang
