Ugrás a tartalomra

 

Márton László: Műfordítói levelek Schilling Árpádhoz, 6.

 
Fotó: Nagy Zágon / Katona József Színház
 
Mintha Goethe megsejtette volna a 20. századi haditechnikát, az egyik jelenetben az ördögök lángszóróval támadnak az angyalhadsereg szeretetrózsáira, mire azok afféle napalmlövedékekként beleégetik magukat az ördögök bőrébe. – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.
 
 
Márton László
 
Műfordítói levelek Schilling Árpádhoz, 6.
 
 
 
Az 5. felvonás első jeleneteivel még augusztusban, a berlini Wannsee partján elkészültem, de úgy döntöttem, csak akkor továbbítom őket Schillingnek, amikor már biztos lehetek abban, hogy a felvonás végén jelentkező fordítói nehézségeket meg tudom oldani. Ezzel magyarázható, hogy majdnem másfél hónap szünet következett a levelezésben, és hogy aztán a jeleneteket nem sorrendben küldtem. A jelenetek sorrendjét ezúttal a könnyebb követhetőség kedvéért helyreállítottam.
 
(2014. augusztus 28.)
Kedves Árpád,
 
küldöm az 5. felvonás elejét, a Baucis-Philemon epizódot. A két öreg között mintha volna némi feszültség. Úgy rémlik, Philemon elfogadná Faust ajánlatát a birtokcserére, és tulajdonképpen tetszik neki a tenger visszaszorítása, a tranzakció pedig Baucis makacssága miatt hiúsult meg.
Goethének Eckermann mesélt a tenger kiszárításáról, ő tudniillik az Északi-tengernél nevelkedett. Goethét idős korában érdekelték a különböző csatornaépítési tervek (Panama-, Szuezi-) és egyéb nagyszabású földmunkák. Figyelemmel kísérte a gőzgépek terjedését. Baucis szörnyülködésében az ördög munkája összemosódik a kezdődő ipari forradalommal.
Hogy a Vándor miért tér vissza az egykori hajótörés színhelyére, nem világos. Az sem, hogy mi lehetett a 11070. sorban emlegetett „kincs”.  Elképzelhető, hogy Philemon értéktárgyakat mentett ki a vízből, de valószínűbb, hogy a Vándor kedveséről van szó. Ez esetben olyasmi történhetett, hogy a „kincs” (nyilván hosszú, boldog együttélés után) elhunyt, és a Vándor ismét bolyongani kezdett.
 
Barátsággal,
Laci
 
*
A Katona-beli előadás egyik igen erőteljes jelenete. Megfigyeltem, hogy Schilling akkor érzi elemében magát, amikor a színpadon tisztán kirajzolódnak a hatalmi vagy erő szerinti viszonyok.
 
(2014. augusztus 31.)
 
Kedves Árpád,
 
küldöm az 5. felvonás folytatását (5.2), amelyben Faust rábólint az öreg házaspár kitelepítésére, nem látva előre – azaz nem akarva előre látni –, hogy ennek gyilkosság lesz a következménye. Nem egyértelmű, hogy a három Hatalmas Segéd azonos-e az előző felvonásban szerelő három Hatalmassággal, de ez nem is fontos, mert itt nincsenek egyéni vonásaik, egyformán erőszakosak és durvák.
 
Barátsággal,
Laci
 
*
 
Ebben az epizódban Goethe időskori lírájának egyik különösen szép példáját olvashatjuk vagy hallhatjuk. Természetesen a toronyőr hitvallására, a nyitó monológra gondolok. Csakhogy a toronyőr nem is egy költeményt ad elő, hanem az első után mond egy másodikat is, ez a tűzvészről szóló tudósítás, és a kettő között óriási nagy váltás van. Ez felveti azt a kérdést, hogy a lírai részletek milyen dramaturgiai funkciót vehetnek magukra. Az előadás erre a tragikus események énekszólamban és mozgásszínházi elemekben való feloldásával válaszol.
 
(2014. szeptember 5.)
 
Kedves Árpád,
 
küldöm az 5. felvonás következő szakaszát. Kezdődik az észlelés himnuszával, folytatódik a toronyőr humanizmusának kilátástalanságával (amennyiben az kizárólag kilátás, nem pedig cselekvő hozzáférés), és végződik az etnikai tisztogatás cinikus elbeszélésével.
 
Barátsággal,
Laci
 
*
 
Ez a jelenet sokféleképpen értelmezhető. A haladó párti – különösen a marxista – irodalomértők az ember természetátalakító titanizmusát ünneplik benne. Schilling, velem egyetértve, ennek nagyjából az ellenkezőjére gondolt. Nemcsak az emberi törekvések hiábavalóságáról (továbbá oktalanságáról és gonoszságáról) van szó, hanem arról is, hogy az ördög cinikus zárómonológja már a pokoli erők hatalomvesztését is előrevetíti.
(2014. szeptember 17.)
Kedves Árpád,
 
küldöm a katasztrófavédelmi látomást és, ami velejár, Faust halálának pillanatát (amelyről ő azt mondja, hogy „élvezi” – a szakirodalomban van olyan vélemény, hogy ez ténylegesen ejakulációt jelent).
Eckermann mesélt Goethének a tengermelléki gátközösségekről, amelynek tagjai együttesen voltak felelősek a gát karbantartásáért. (A magyar olvasó ezt a világot Theodor Storm  A viharlovas című kisregényéből ismerheti.) Ezzel kapcsolatban „szabad népről” beszélni, ahogy Faust teszi, vagy demagógia, vagy cinizmus, különösen, hogy a képzet egyrészt a hangyaszerű hemzsegéssel társul, másrészt a félig elrothadt, csont és bőr rabszolga-lemúrok szemléltetik.
Azt is Eckermanntól hallotta, hogy a túl gyors ütemben kiszárított talaj rendszerint elmocsarasodik, és használhatatlan lesz, illetve folyamatos küszködést jelent a feltörő vízzel. Ennek fényében persze új jelentést kap az a marxistáktól gyakran idézett követelmény, hogy csak az érdemel életet és szabadságot, aki mindennap kivívja.
Goethe tervezett egy katasztrofista gátszakadás-jelenetet (erre utalnak Mephistopheles szavai, miszerint Faust a vízi ördögkollégának, Neptunusnak készít lakomát az új termőföldekkel), de ezt nem volt ideje megírni.
 
Barátsággal,
Laci
 
*
 
Az utolsó előtti jelenetből az előadásban zárójelenet lett. Schilling a tömény líra és még töményebb metafizika ötvözetéből álló zárlatot elhagyta. Igazából azt vette észre, hogy a nagy műnek egynél több befejezése is van (ahogyan kezdete is legalább három, de inkább négy), és ő azt a végződést részesítette előnyben, ahol az ördög, vagyis Kulka János becsapva, kifosztva egyedül marad a színpadon.
 
(2014. szeptember 24.)
Kedves Árpád,
 
küldöm az 5. felvonás utolsó előtti epizódját. Ebben a jelenetben, amelynek során Mephistopheles látványos kudarcot vall, és eltűnik a színről, Goethét az individualitás és az identitás viszonya foglalkoztatta. 
Az ördög azért szenved vereséget, mert megőrzi önmagával való azonosságát, és megmarad annak, aki mindig is volt; Faust azért menekül meg, mert megszűnik önmagával azonosnak lenni, és „halhatatlan részéről” leszakadnak, letisztulnak a modern értelemben vett jellemvonások, egyéni jellegzetességek.
Egyébként olyasféle vegyi hadviselés zajlik, mintha Goethe megsejtette volna a 20. századi haditechnikát. Az ördögök lángszóróval támadnak az angyalhadsereg szeretetrózsáira, mire azok afféle napalmlövedékekként beleégetik magukat az ördögök bőrébe. Mephistophelesre hatni kezd a szeretet, de ez benne – ördög lévén – csak homoerotikus gerjedelemként tud megnyilvánulni.
Innentől nincs drámai szereplőnk. Mephistopheles megy a francba. Ami azt jelenti, hogy történelmi ténnyé és kordokumentummá válik. A kárhozat archeológiájának egyik (a maga korában hatékony, de idejétmúlt) lelete lesz belőle. Faust pedig nem képes többé cselekvésre, beleolvad a lelkek közösségébe, lényegében a világlélekbe. Ez mellesleg azt jelenti, hogy az az Isten, aki a mű legelején fogadást kötött az ördöggel, szintén eltűnt. Esetleg már a fogadás megkötésekor sem létezett.
 
Barátsággal,
Laci
 
*
 
Fordítás közben már tudtam, hogy a zárójelenet nem fog színpadra kerülni. Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy Schilling elolvassa, és részletekbe menően lássa, miről mond le. Jó megoldás, erős befejezés az előző jelenet vége: Kulka ott áll (azaz levezető szökdécselést folytat) a színpadon, és körülötte, róla tudomást sem véve, bontani kezdik a díszletet.
 
(2014. október 6.)
Kedves Árpád,
 
küldöm az 5. felvonás végét, amely egyszersmind Goethe egész életművének vagy élet-elgondolásainak rövid összefoglalása. Színpadképpel kapcsolatos elképzeléseit egy középkori olasz freskó (illetve a róla készült metszet) befolyásolta, az angyalok és a páterek szájába adott gondolatok részben Órigenészre és Szent Ágostonra, részben későantik gnosztikusokra (például Markiónra), részben Swedenborgra és más újkori misztikusokra vezethetők vissza. Az utolsó sorok azt a gondolatot fejtik ki, hogy a szerves élet (mulandó, tünékeny) fokozatosan hasonul az isteni ősformához, viszont amíg szembe tud ötleni, addig esendő (törékeny), és a Faust-történéssor is valahogy ezt jeleníti meg, noha „még” (ez az én hozzátételem a rím kedvéért, de szerintem ez nem volna Goethe ellenére) ebből sem írható le minden.
 
Barátsággal,
Laci
 
***
 
[5. 5]
A palota előtti nagy udvar.
 
Fáklyák.
 
MEPHISTOPELES (munkafelügyelőként vezényel)
Gyerünk, gyerünk! Nyomás, nyomás,
Ti löttyedék lemúrok!
Fél természet, sok foldozás:
Csont, ízület, ínhúrok.
LEMÚROK (kórusban)
11515        Engedelmeskedni fogunk!
Úgy hallottuk fél füllel,
Hogy lesz majd egy nagy birtokunk,
Mely itt közel terül el.
 
Hegyes karót emel a mancs,
11520        A mérőláncot kézbevettük;
Hogy miért szólít a parancs,
Azt közben elfeledtük.
MEPHISTOPHELES
Itt nem kellenek mérőműszerek;
Ti magatok vagytok a mérték!
11525        Nyúljon ki a leghosszabb köztetek,
A többiek, ha a talajt elérték,
Ahogy apáink esetében,
Téglalap-formát mélyítsenek szépen!
Tág palotából szűkös lyukba:
11530        Ilyen ostobán fut az élet útja.
LEMÚROK (ásás közben bohóckodnak)
Míg ifjú voltam és tüzes,
Úgy rémlik, hogy finom volt;
Ha szólt a zene, ment a tánc,
Lábam ugrált és tombolt.
 
11535        Az öregkor mankót adott,
Bicegni megtanítva.
A sír ajtajához botlottam én;
Mi a francnak volt nyitva?
FAUST (kilépve a palotából, a kapuoszlopok mentén előretapogatózik)
Örülök az ásócsörömpölésnek!
11540        E tömegre szorgos munkája rávall:
A földet megbékítik önmagával,
Határt szabnak hullámverésnek,
A tengert szigorral fegyelmezik.
MEPHISTOPHELES (félre)
Szolgálatukat csak nekünk teszik
11545        Gátjaid, mik a vízbe kúsznak!
Nagy lakomát készítesz Neptunusnak,
Aki, mint tudjuk, vízi ördög.
Így is, úgy is elbuktok és letörtök:
A mi cinkosaink az elemek,
11550        És együtt végzünk veletek.
FAUST
Felügyelő!
MEPHISTOPHELES
                                 Parancs?
FAUST
                                             Az a fontos, hogy
Legyen kéznél minél több munkás!
Toborzás! Kényszer! Semmi nyugvás!
Csábíts! Fizess! Erőszakoskodj!
11555        Friss hír jöjjön nekem mindannyiszor:
Meddig készült el a csatorna-sor?
MEPISTOPHELES (halkan)
Újabban arról jött nekem hír,
Hogy nem sor készül itt, hanem sír.
FAUST
A hegynél egy mocsár a fejét felüti,
11560        Az elnyert tájat rothadásba vetvén.
Árok, mely a fertőt levezeti,
Ez volna a legfőbb eredmény!
Millióknak nyitok térségeket,
11563/A    Hol veszélyek között bár,
11563/B    De ki-ki szabadon jár,
S közös célért tehet-vehet.
11565        Termékeny, zöld a rét: ember és falka
Boldogan özönlik az új talajra.
A szorgos nép, ha felhordta a gátat,
A házépítésnek is nekiláthat.
Gáton belül paradicsomi táj;
11570        A hullám felcsapón lyukat hiába váj,
Hiába próbál dühödten betörni:
Közös erő fog minden rést betömni.
Átjár a felismert adottság,
Mely a bölcsesség legvégső szava:
11575        Csak annak jár élet, szabadság,
Kinek mindennap ki kell vívnia.
Dolgos élet vár, veszélytől övezve,
Gyerekre, felnőttre, öregre.
Szeretném látni ezt a képet:
11580        Szabad földön hemzsegő szabad népet!
Azt mondhatnám a pillanatnak:
Olyan szép vagy! Kérlek, maradj!
Akkor emléknyomaim fennmaradnak,
Évezredek sora is élve hagy!
11585        Ilyen boldogság előérzetében
E nagy pillanatot élvezem éppen.
 
(Faust összerogy. A Lemúrok felnyalábolják, és kiterítik a földön.)
 
MEPHISTOPHELES
Neki kéj és öröm boldogságot nem ad,
Így vadászik változó alakokra;
Jön a végső, rossz, üres pillanat,
11590        Mit a nyomorult visszafogna.
Nekem erősen ellenállt:
Az Időtől nyerte el a halált.
Megáll az óra.
KAR
                                         Nem jár. Néma csend.
Lehull a mutató.
MEPHISTOPHELES
                                            Az lehullt, ez lement.
KAR
11595        Véget ért.
MEPHISTOPHELES
                                „Véget ért”: ostobaság!
Mi az, hogy „véget ért”?
A színtiszta Semmivel egybevág!
Minek ez az örökös teremtősdi?
Minden teremtményt le kell győzni!
11600        Ez a „véget ért” miről szólna?
Annyi, mintha nem is lett volna.
Mégis körben forog, mintha létezne.
Az örök Semmiség nekem szebb eszme.
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.