A Kriterion 45 éve a diktatúrától az állami kitüntetésig

Hogyan kellett átírni Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényének kezdőmondatát, hogy megjelenhessen, milyen szerkesztési elveket követtek, milyen szerepet játszott Domokos Géza – a 45. születésnapját ünneplő Kriterion Könyvkiadó estjén erről is szó esett Kolozsvárott a magyar főkonzulátus nagytermében.

Fennállásának 45. évét ünnepelte a Kriterion Könyvkiadó, amely a rendszerváltás előtti ínséges időkben is megjelentette – hogy csak a legnagyobbakat említsük – Tamási Áron, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Kós Károly, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor műveit, valamint számos műfordításkötetet, amelyek révén megismerhettük a szomszédos irodalmak fontos alkotóit, s ők pedig a magyar költészet és széppróza jelentős képviselőit.

Az esten a kiadó egykori és jelenlegi munkatársai, szerkesztői, szerzői vettek részt, ki a közönség soraiban, ki pedig az est beszélgető vendégeként.

Elsőként a kolozsvári magyar főkonzul, Mile Lajos köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a kiadó szerepét az erdélyi szépirodalom eljuttatásában az anyaországi olvasókhoz a diktatúra éveiben. A kommunizmusban Magyarországon és Erdélyben is szinte több volt a tiltott, mint az engedélyezett olvasmány. Az anyaországból nem lehetett áthozni könyveket, innen viszont lehetett vinni, azt már nem ellenőrizték olyan szigorúan. Annak idején Mile egy csíkszeredai könyvesboltban ritka kincsre lelt: Szabó Dezső Elsodort falujára a Kriterion gondozásában, míg a szerzőnek Magyarországon csupán a Feltámadás Makucskán című elbeszéléskötetét lehetett szabadárusításban beszerezni.

A 1970-es években olyan jelentős kiadványok láttak napvilágot a kiadónál, mint Bálint Tibor Zokogó majom, Pusztai János A sereg, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér, Szilágyi István Kő hull apadó kútba című könyvei, Bajor Andor, Bodor Ádám, Csiki László, Páskándi Géza, Székely János, Vári Attila elbeszéléskötetei, Balla Zsófia, Farkas Árpád, Hervai Gizella, Horváth Imre, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza verseskötetei, Kocsis István, Páskándi Géza, Sütő András drámái, de jelentős a Szabó T. Attila szerkesztette Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár vagy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon is, valamint ritkaságszámba menő művészeti monográfiák, néprajzi és tudományos munkák is jelentek meg itt.

Mile a rendszerváltás utáni tevékenységre is fölhívta a figyelmet, hiszen rögtön a forradalom után Gyimesi Éva, Szilágyi István, Mózes Attila, Pusztai János indexen lévő műveit is közreadta a kiadó.

H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója kitért arra a fontos szerepre, amelyet a magyar és a román irodalom közötti közvetítésben játszott az intézmény, Domokos Géza ugyanis részben politikai, részben szakmai meggondolásból nagy hangsúlyt fektetett a román nyelvű fordításokra, így az elvtársak nehezebben találtak fogást e magyar könyvműhelyen.

Ezután Bartha Katalin Ágnes beszélt interjúsorozatáról, amelyet a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet támogatásával a kiadó tizennégy egykori szerkesztőjével készített Dávid Gyulától Egyed Péteren át Szabó Zsoltig és Szilágyi N. Sándorig. A hamarosan kötetben is megjelenő beszélgetések kitérnek a kiadó irányvonalára és problémáira, Domokos Géza szerepére, a diktatúrára, cenzúrára és ellenállásra, író-olvasó viszonyára. „A Kriteron nem könyvgyár, hanem közösség volt” – hangsúlyozta Bartha.

Mindez az esten jelenlévő egykori munkatársak anekdotáiból is kiviláglik, amelyek közül Egyed Péteréi voltak a legizgalmasabbak. A Forrás-sorozat (1980 –1990) szerkesztőjeként ő találkozhatott a legtöbb fiatal, bohém szerzővel. Egyed Csiki Lászlótól vette át a stafétát, aki nemcsak szerkesztője, de barátja is volt a fiataloknak, hozzá fordulhattak ügyes-bajos dolgaikkal, nála szálltak meg és étkeztek – felesége legnagyobb örömére.

Egyed szerint a jó szerkesztőnek akkoriban a munkakapcsolaton túl támogatónak és barátnak, s nem utolsó sorban ivócimborának is kellett lennie, ami egyáltalán nem volt könnyű, már csak a korabeli szeszes italok minősége miatt sem. Abban az időszakban fiataloknak nehéz helyzetük volt, a Román Írószövetségnek csak két könyv után lehetett valaki a tagja, és oda sem akárkit vettek föl. Kaszált a rendszer, sok volt a véletlen baleset, elég Boér Géza vagy Sütő István nevét említeni. A cenzorokat gyakran „elkapta a költői hevület”, néha annyit kellett húzni a versekből, hogy értelmét vesztette a mű.

Kántor Lajos a Galéria sorozat szerkesztőjeként (1981–85) a képzőművészeti kiadványokról beszélt, megemlítve, hogy Domokos bizonyos kiadványokkal kapcsolatban kételyeket fogalmazott meg, az Erdélyi Szótörténeti Tárról például úgy gondolta, hogy ráfizetéses lesz, de később büszkeséggel beszélt róla.

Szabó Zsolt a néprajzi és nyelvészeti, művelődéstörténeti kiadványok fontosságáról beszélt, olyan anekdotákat is megemlítve, amikor a cenzoroknak szemet szúrt egy-egy pajzán népi szöveg. Fölmerült Beke György szociográfiáinak jelentősége, amellyel egyetemi tanárként Cseke Péter foglalkozott behatóan, diákjait is bevonva.

Dávid Gyula részletesen kitért arra, hogyan esett a cenzúra áldozatául egy-egy könyv, s miként találtak áthidaló megoldást arra, hogy Tamási Ábel a rengetegben kezdőmondatát átírják a rendszer szája íze szerint, ugyanakkor a sorok mögötti tartalmat is érzékeltetve az olvasókkal.

A Trianont megelőző viszonyokról, Magyarországról még röpke utalásokban sem lehetett beszélni, úgy tekintettek az erdélyi magyarokra, mintha sosem lettek volna az anyaország része, a románság viselt dolgairól sem eshetett természetesen szó. Tamási a Szülőföldem című művében egy „kultúrzónás tanárról” ír – így hívták a két háború között az „elszékelyesedett románokat” visszarománosítani hivatott, busás fizetéssel közéjük telepített tanárokat – ezt is ki kellett hagyni. Filológiailag nem lett volna szabad megvágni a műveket, de fontosabb volt, ami megjelent, így Tamási regényei mellett a publicisztikái, drámái is, igaz, csak az író halála után.

Dávid Gyula saját maga számára jegyzeteket készített a kicenzúrázott mondatokból, abban reménykedve, hogy egyszer a helyzet változni fog. A megjelenő interjúkötet mellett remélhetőleg ez is kiadásra kerül egyszer. Tamási Ábel a rengetegben című műve például eredetileg így kezdődik: „Egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, az én életemben is igen nagy fordulat állott bé.” A Kriterion kiadásában viszont csak így szerepelhetett: „Abban a nevezetes ezerkilencszáz és húszadik évben az én életemben is nagy fordulat állott bé.”

Domokos Géza így vall emlékezésében: „Kriterion, szépen hangzó ógörög kifejezés, belőle jön a criteriu, kriterium szavunk. A régi Hellászban azt a pontot jelezte, ahol az érték elválik az értéktelentől. Nemzeti áthangolásban megtalálható minden európai nyelvben.” – A kiadót, amely ma is ezt az elvet vallja, immár a román állam is „lovaggá ütötte”, és reméljük, még számos termékeny évet fog megélni.

Varga Melinda