Látens – Nagy Zopán vers/esszéje II. 3.

 

 

A férfi, a napokban agysebész ismerősének Tekervények, gesztus-labirintusok című kiállítására volt hivatalos. A megnyitón egy filozofikus költő olvasta fel összetett és rezignált „agyalását”, miután óriási fecskendőből vért (vagy vörösbort) spriccelt a padóra hullott írásaira-, fehér ingének szívtájára- és homlokára, majd a bordós-lilásan átitatott, szétkenődött-betűs papírlapokat „műalkotássá” (agyformává) gyűrte és egy-egy szögre felszúrva azokat: kiállította a festmények mellé. A szöveg idézése, utólagos és belső műélvezet gyanánt, most itt olvasható:

 

Az agy formázása (az idén 100 éve született Határ Győző emlékének).

 

„Mint amorf szobor-csoportok, meta-szerkezetek, fiktív lombikok, vagy gondolat-átalakító gyár-romok örökké kíváncsi boncmestere: áttetsző talárban, szakavatottan áll az orvos – és a nézőkkel elnézően (kissé – kissé? – szórakozottan): saját-készítésű, nikkelezetten csillogó, majd opálosan tompuló (ismeretlen) műszert: artistic-mechanistic simogat…” – írtam, illetve gondoltam hasonlóakat egykoron, egy borgesi eszmefuttatás kapcsán Doky, alias Ulumaj-professzor látomásos szerkezeteit elemezve: s mindezt (akkoron) egy önkéntes-vizionárius agy finom-mechanikája szimultán kivetülések által le is exponálta… – Az exponálás, a szimultán boncolgatás, a kivetülés folytatódik!

 

(A bőr alatti fénytől áttetszik, serceg egy koponya,

melyben ott dereng, és már-már fölsejlik az egyed  agya*…

Feslett-foszlott, kérgeire bomlott bőr-lebernyeg,

kőzet-ráncos „Mag”, ökölnyi mag, réteges cafat…) –

 

*Cerebrum – Corpus callosum: az agy két féltekéje közötti csatornában lévő, azokat összekötő masszív fehérállomány, ami több mint 200 millió axon-nyúlvánnyal rendelkező idegnyaláb, mely nyaláboknak egy része – elméleti tükröződések által – a néző szembogarába mászik, részecskéibe hatol, retinájába hág…

 

/Ó, vastag csontréteggel átölelt agy-gerincvelői folyadékban lebegő gondolatok, ó, hártyák mögötti vérkeringések, neurotoxinok: rejtőzködő, de aktív idegmérgek! – Ó, ovális talamusz: agykérgi, érzék-ingerületi szerv-szelet, ó, nyúlt-velő (medulla oblongata) te szívdobogtató-lélegeztető!/ - -

 

Cerebrális parézis és belbecs-csakra kinézis: mászott és furakodott be egy (ezennel levédett)  kifejezés az egyik elme-rekeszbe, mint szú a kérges járatokba, vagy mint írószer az írói vénába, mielőtt egy újabb eszmélet-vesztés bekövetkezett… =

 

A mozgás sebessége függ a stimulus erősségétől… Orthokinézis. „Példa”: a szellem-bogár mozgása függ a hőmérséklettől. Amikor nő a páratartalom, akkor a bogár (a szellem) mozgása lassul, majd egy határnál (a Határnál) mozdulatlan marad… - -

 

A vázlat (mint homályos gőztengerbe merülő, áttetsző váza): egy ismeretlen szoba éj-rétegeiben lebeg, tompán koppan, majd karcosan köhint, mert valaki éppen tapogatja… – E szoba egy óriási, levágott fej, amely bal arcára zuhanva „fekszik”: a lakást szinte teljesen betöltve. A konyha felöl, a dermedt ércsomók, beszáradt, vérmaradványos húsfoszlányok díszítette nyaki ajtó-táto(n)gáson át léphetünk a szoba-fejbe, a fej-szobába, ahol hasított, lógó, lengő bőrcafat-függönyöket félre-hajtva haladhatunk… A heverő az agy helyén található (számítógéppel, könyvespolcokkal összenőve). Az agy tehát ágy. (Képlékenyen étheri, nyugtalanító rémálom-duzzasztó elmélet-halmaz.) A sarokban, a fallal egybe-épülő homlok és beszakadt orr alatt, a félre-nyitott szájon át jár(ul)hatunk be a mellékhelyiségekbe… A bársony-huzattal bevont néhány fog pedig sajátos puffként funkcionál. A profil-fekvésű fej-szobában: az arcüregben egy rozoga csontlétra támaszkodik, azon juthatunk föl az átszakadt füljáratba, ahol (a „plafon” alatt) „fél-spirális” zug, egy fészek-szerű rejtekhely fogad… A belső szemek, mint gumi-állagú, nagy relaxációs labdák: némiképpen nyugalmat árasztanak. A két gömb között zenesugárzó csatorna húzódik, ahonnan gondolat által párolog a különféle hanganyag. Az agy (az ágy) most progresszívan táguló preparált zongora (is). – Jelenleg Stockhausen Oktophonie-részletei szűrődnek át hártyás hangfalakból, s különféle opusokkal keveredve alkotnak sajátos egyveleget: főleg fúga-részletek, oratórium-töredékek, vagy pl. A. Schnittke Piano Quintet-elemei határozzák meg a jelenlegi kipárolgást… - - ”...” - - II - - … - 

 

(Ezt a szoba-fej, fej-szoba hasonlatot, sőt: az egész szöveget már olvastam valahol. Plágium! – Háborodik, motyogva méltatlankodik az egyik hallgató…)

 

Doky képalkotásaiban az áttetszően konstruktív elemeket az expresszív lelkület transzformálja s az egymást egyrészt feloldó, máshol pedig támogató motívumok: önjáró szerkezetekként élnek tovább. – Ekképpen hagyva nyomokat „kibernetikus” terekben, tér-képzetekben: szubjektív idő-préseket idézve meg, a szerves és szervetlen működéseinek bizonyos kereteit is absztrahálva, feszegetve: a „dinamikus rendszerek” vizsgálatának jegyében… - -

 

„Idézőjelekben” időzik a „mindenütt jelenlevés”, az „omniprezenciából” fakadó szédülés… Egzaltált elméletek, speciális attribútumok, kritikai analízisek: át-írás, formázás, át-látás, megérkezés… További (belső-távlati) építkezés… - -

 

A professzor legújabb munkái között kalligrafikus „kódok”, rejtjelek is rezegnek, ám ezen rezignációk egyáltalán nem rokoníthatóak pl. Mirónak és társainak játékosan rajzos, vagy kalligráf jelképekkel teli szürrealizmusával, de a kínai ideogrammákhoz, az ősi, konkrét, kötött - és egyben költői írásjelekhez sem társíthatóak… Mindinkább individualista „influenciáknak” nevezném őket. (Miképpen több alkotását is,

 

a rengeteg közül kiemelve.) - -

 

A „jelen” (megoldásokat nélkülöző) romjai mögött potenciális jelenségek élnek. Szövevényesen, archetípusokkal teli, „valóság” előtti dimenziókból sarjadva: áttételesen, lankadatlanul és módszeresen… Az ősi labirintusból, a mitológiai utalásoktól sem teljesen mentes agytekervények útvesztőiből: a művész elsősorban nem megmenekülni akar, mindinkább felderíteni szeretné azt, újra-alkotni

 

és tovább gondolni…

- -

Mindezek után, a megnyitó társaság tovább-ültetett magja, az Adó–Vevő (inter-face álnevű) csehóban, a csapos költőnőtől – az utolsó utáni rendelésnél – a következő népária szösszenetet hallgatja meg, melynek kilépő-címe a dallamra hajló hang-badar:

 

„Köszönet a boldog holnapért,

köszönet a bordó rollerért,

köszönet a kódolt honlapért,

köszönet, ó, forró rókavér!,

köszönet a holló-oldatért,

köszönet az ondolt kéj-lapért,

köszönet, ez pornó oklevél!,

köszönet az olcsó ötletért,

köszönet: sok zokszó összeért…” –

 

Tömény fejek csapódnak hátra. A nyakak lazasága, képlékeny kilengése, akár egy néma mesejáték abszurd koreográfiája. A kis poharak egymás-közeli vissza-visszakoppanása, az arcokból kiszédülő tekintetek rokon-párolgása: egyetlen mozdulatsorrá, mákonyos gesztus-láncolattá fűződik (fel) a pult előtt… –

 

A költőnő, ezen pillanatokban alámerül, majd a pult alatti vödör fölül csapzottan emelkedik vissza. Megmosdik és ismét kreatív. – Ő, aki saját bevallása szerint Faust és Helena egyik gyermeke, a lángoló szenvedélyben önpusztuló Eufurion… – Ma sem lesz záróra, sóhajtja, ma sem lesz záróra…

- -