Ugrás a tartalomra

 

Hamis rovás?

Az Egyetemi Könyvtár tanácstermében Szögi László nyugalmazott főigazgató köszöntötte a hallgatóságot, beleértve a szép számmal megjelent diákságot, és bemutatta pár mondatban a legrégebbi magyar könyvritkaságokat őrző patinás intézményt. Nem véletlenül itt került sor a Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye című kötet bemutatójára, hiszen ebben a könyvtárban bújt meg az a „papírcsomag”, amelyben később Mandics György felfedezte az úgynevezett Hegyi-Tah-féle kódexet. E 42 darabból álló gyűjteményt névadója, Hegyi Tah György adományozta az Egyetemi Könyvtárnak, és a tépett, vágott, szakított cédulákból összeállított alkalmi csomag ekkor került be a könyvtár számozott iratai közé.

 

Mandics György és Szögi László

A 19. században, az úgynevezett Fadrusz–Tar botrány során mondta ki Sebestyén Gyula az ítéletét: a Hegyi Tah György-féle rovásgyűjtemény hamisítvány. „Gyártója” nem más, mint Somogyi Antal nyelvész (1811–1885), akiről az Akadémiai Értesítőben azt terjesztették, hogy a Hegyi Tah György név épp az ő egyik álneve – magyarázta Mandics György. Sebestyén Gyula rá is pecsételte a gyűjtemény legfelső lapjára: „E rovásírásos szövegek Somogyi Antal kezétől származó hamisítványok”. A fedőlapot meg is nézhettük eredetiben a főigazgató jóvoltából, aki a kódexből származó több más szaggatott, megsárgult kis lapocska társaságában bemutatta.

Mint Mandics György elmesélte, az ő kitartó faggatózásának köszönhető, hogy a könyvtárosok közül végül valaki elétette a fellelhető összes kéziratos mű lajstromát, ő ezeket alaposan végigsillabizálta, s így jutott el a Hegyi Tah György néven bejegyzett rovásos gyűjteményhez. Ez az eredmény bekerült a kutató Róvott múltunk című könyvének harmadik kötetébe, s épp már „csak” annyi feladat maradt, hogy be kellett bizonyítani: a szövegek nem Somogyi Antal hamisítványai. A hamisítás vádja egyébként onnan származik, hogy Somogyi a maga idejében erősen idejétmúltnak nyilvánította a Czuczor–Fogarasi-féle nyelvi gyökök elméletét, s helyette egy saját nyelvészeti rendszert alapozott meg. Úgy vélték, e rovásírások előállításával a saját szisztémáját igazolja. Mint Mandics György elmondta, Somogyinak legfeljebb annyi a „bűne”, hogy ahol nem tudott kiolvasni bizonyos szöveghelyeket, ott a saját fantáziájára támaszkodott. 

Balra Tisza András, a Somogyi-kódex rovásainak egyik megfejtője

Mandics György bemutatta kutató kollégáit is, akiket segítségül hívott a hatalmas munkához, a kódex megfejtéséhez: Tisza Andrást és Friedrich Klárát. Tisza András nemcsak szavakkal, de vetített képekkel is érzékeltette, milyen összetett munka volt az írás feldolgozása. A lapokon ugyanis számos ABC vonult fel, hónapokon át kellett összehasonlítani a sorokat, hogy eljussanak az egyes hangzók megfejtéséig. Kiderült, fűzte hozzá Mandics György, hogy a nevezett írás nem a székely-magyar, hanem az ún. „kúnos” rovásírás. A munkát az is nehezítette, folytatta Tisza András, hogy a lapok többsége megázott, átírt, elhasznált papírlap volt, vagy a tinta ütött át rajtuk. (Mandics György szemléletesen vázolta fel a hallgatóságnak, hogyan mosta el az ár vagy verte sokszor az eső a valószínűsíthetően a Csallóközben élő Hegyi értékes gyűjteményét.) A 21. századi kutatók segítségére volt a digitális technika: beszkennelve és a monitoron felnagyítva már értékelhetőek voltak a kézjegyek. 

Az ABC-k összevetése

Arra is láttunk példákat – és ámulhattunk e tudományterület szépségén –, hogyan lehet a lejegyzett betűk rajzolatából megállapítani, milyen eszközzel vetették papírra a betűket: vágott vagy faragott lúdtollal, modern félhegyű tollal vagy ólompálcával. De az egyes kézírások jegyeinek eltérését is szemléltette Tisza András. A szöveg megfejtése során előkerült az „Ül király árnyéknak alatta” kezdetű, gyönyörű virágének is, melyet a kutató fel is olvasott. 

Az összerovások szabályai

Ahogy az Egyetemi Könyvtár megőrizte ezt a csodát – emlékeztetett az előadás végén Mandics György –, úgy máshonnan is előkerülhetnek még újabb bizonyítékok. Ehhez persze fel kéne kutatni a raktárak mélyén szunnyadó régi iratokat, ahogy Mandics is rátalált a Hegyi Tah-féle gyűjteményre. Mint Szögi László hangsúlyozta: igazságot tenni és végső ítéleteket kimondani ma sem lehet a rovásírásos bejegyzések körüli heves vitákban, ahhoz azonban, hogy egyáltalán érdemben lehessen eszmét cserélni, a forráskiadás a kiindulási pont, és Somogyi Antal rovásos gyűjteménye esetében az emberfeletti munkának köszönhetően most végre elérhető a forrás. 

Tisza András, Mandics György és Szögi László

Friedrich Klára még bemutatott egy adalékot a múltból, milyen méltatlanul bántak Somogyi Antallal, amikor az 1904-es Kincses Kalendáriumban azt közölték: A Tuhutum-emlékműre felvésett rovásos versek „valami Somogyinak otromba hamisítványai”. Azt az embert járatták le így, aki harcolt a ’48-as forradalomban és Kossuth titkára volt, emlékeztetett a kutatónő. Szögi László a diákok kedvéért némi történelmi magyarázatot is fűzött hozzá, miért lángoltak fel a dualizmus korában a hamisításbotrányok. Egyébként Friedrich Klára és férje szervezik évenként a Kárpát-medencei rovásírás versenyt – tette még hozzá a hallgatóságból Csisztay Gizella, emlékeztetve a fiatalságot arra, milyen fontos, hogy e régi kincsünk ismerete fennmaradjon.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.