Zárlatok – Kiss Anna Mária versei
ZÁRLATOK
KISS ANNA MÁRIA VERSEI
Pici kis siralom
messze mentetek
könnyemmel
elkevert édes
tejem csorog
utánatok
Aprócska kisherceges
le kellene engem
a majomkenyérfáról
szedni
halljátok
megszeretni
ölbe venni
egy másik
óceánra tenni
mint csellón
játszani rajtam
hadd örüljek
ha már itt ragadtam
Nem volt nyár
fekete-fehér filmet
vetített a hold
éj lábai kalimpáltak
szürke zongorán
átíveltem
a Duna hídját
vadludak szálltak el
karomban csecsemő
helyett télikabát
szegény ősz volt
homlokán puszi
ágrólszakadt
négy levél
ugattak a kutyák
nem volt nyár
ködben úszott
Egy perc szünet szonett
hamuszürke légy, végtelen mozim,
zord árnyékot úgy se - most akartam.
megnyerte, vigye hát, e léha lutrin,
talizmán vagyok, tégla a nyakban.
s mindhiába szólt fülembe Puskin,
morbid ordítás volt, puhán, halkan.
hó-vászonra festett, bús Harlekin,
törpe-tündér kavics, régi paplan.
végtelenbe, emberségbe húzom
Anna ( máris ) legyen láthatatlan,
titokzatos asszonyként ápolom,
fejbe gyűrve rejtem - fáradhatatlan.
szavak csorognak bohócarcomon,
tegez engem - egy szép mondattalan.
Hieroglifák
képformájú pók
ül a falon
elhiszi Jézus
fut belőle
téli tölgyfa
ráncosra fagyott
hitetlen rigó
hajnal
furulyája
körhinta
négyszögletes
minden sarkán
gyerekek
egyszerűen –
mint a krumpli
kétségbeesett
néma a kép
fura az ember
vágyódik
felkeni a
mindenséget
csak úgy
hányavetin
mázolja el
megalkotja
csak az
ecset végett
A-pa-rák
lábujja rég vágott körme
krizantém Grimm testvérek
anya mesélt húgom a folyosón
melleit számlálgatta
műanyag terítővel bevont
roskatag asztal
démonjaink és a karma
kölcsönhatás
sírtunk nevettünk hallgattuk
üres kórházi ágy
fénypászmák a falon
ahogyan halkan vizet kért
visszhangos kút óceán-ceán-ceán
szemhéjára nyárfa-pihe
lábai között a régi potens
kopottas haján szomorkás
koszorú immáron végképp
nagyapa nélküli világ
százszor ki nem mondott
oldott és kötött
genetikai vaktérkép
göncölszekéren ül
térdén takaró
Találkozás a Télapóval
Sapkasál,
test melegben,
mozdulatlan.
Csengő
szép szavakra –
szépen gondolok.
Rám takaró hever.
Köd van, temető.
Némán esszük,
félmosollyal.
Viszlek.
Hónom alatt
az Isten.
Nálad béke van.
Pattog a tűzben
a tél.
Büfékocsi
nadrágzseb combra szorított
anyai kéz fillérek
magyar vagy román férfi vagy nő
félmilliós árnyjáték
lámpakarika a bogarak körül
kezükben kifordított pohár
még reggel sincs és
eltörik a magyar
honnan - nemzetközi gyors
tilos itt a piros hol a piros
megálmodott háztető
emlékgőzmozdony fütyül
s a bekormozott ablakon
szellemalakként táncolnak
gyerekkoruknak fénylő
patyolattisztaságai
gyorsuló szamárinduló
gyakorlózongorán
felszállni megszállni kiszállni
s az utolsó mozzanatban
ott rikoltozik bennük egy
a tavát vesztett sirály
Asszony-iszony
Tenyerén májjal töltött sült galamb ült,
néha a szájához emelte és beleharapott.
A nőknek számos fajtája van.
Szépen sül a sütemény, élet nélküli
pite lesz belőle, megégett aljú, kemény.
Reggeli után –
nekitámaszkodott a félfának,
a magyar himnuszt
mormolta. Néztek rá a gyerekek,
olyan szépen, ahogy csak egy karéj kenyér
tudja nézni a drága vajat.
Egy ideje elfáradt a keze,
felidézte a
szemhéja alatti mindenséget,
nem karolt bele.
Amit főzött, megették az esték.
A vacsora végét soha nem várta meg.
Fázott éjjelente, reszketve
húzta magára a hideg konyhakövet.
Zárlatok
lábat lógáz
a táj
hinta-palinta
kékfestő
az ég
aztán fű
egészen egyszerű
aludhatnál
de már késő
ébrenléted
kacagó-síró
Janus arc
a hajópadló
ráncain
Teréz anya
utolsó kezét
is eltemette
ha megírnám
a boldogságot
belehalnék
ring a gondok
gondolája
szürkén-szerényen
anyám
sohasem volt szája
Van Goghnak
volt sütnivalója
a fülét vágta
nem a fejét
én rám szavazok
mert a reggel
ad lelkemből
egy darabot
elfogyok
csontom kóbor
kutya rágja
így marad
egy-két atom
felsír
a hátamra
kötözött
csecsemő
mert nincs mit
nincs mit
enni mást
csak magad
az ámuló
cseppeket
figyelem
lágy vihar
a magzatvíz
visszavisz
anyánk
keze
megilletődve
elver apám
te szeretsz
Istenem
talán
akkor
megölelte
annak a
valaminek
az arcát
sós vizet
fecskendezett
a szökőkút
peremére
tenger hömpölygött
addig a semmi
Kissé
mondhatnám klisé
az a kék tenyér
ahogy simogat
de hozzám se ér
nem értem az Eget
mennyet emleget
s a ráfestett fecske
messziről leszar
persze szerencse
hogy a seggében
kissé ott vagyok
