Ugrás a tartalomra

 

A múlt színrebontója

A Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös Termében az ünnepség előtt szétnézve, igazán dúskálhattunk az ismert arcokban, Esterházy Pétertől Gálvölgyi Jánosig nagyon sokan eljöttek gratulálni az írónak. Nyerges elsősorban publicistaként vált ismertté néhány halhatatlan sorozata által – erre a köszöntők kivétel nélkül kitértek. Mint a Fráter Zoltán vezette beszélgetésből kiderült, a megannyi barátságban az is közrejátszik, hogy alig van olyan budapesti szerkesztőség (no meg a Rádió és jónéhány könyvkiadó), ahol Nyerges ne fordult volna meg munkatársként eddigi pályafutása során. 

Az ünnepelt, balról mellette Fráter Zoltán, jobbra Petőcz András

Fotók: Gál Csaba, PIM

A közönséget és az ünnepeltet a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozata nevében Petőcz András elnök üdvözölte, majd Fráter Zoltán kérte fel az írót köszöntő kollégákat, barátokat, hogy mondják el a mikrofonnál születésnapi gondolataikat. A Küklopsz Műhely nevű formáció két színésze, Erős Zoltán és Horkai Tamás részleteket olvastak fel az író műveiből.

Dérczy Péter több évtizedes barátság távlatából szólította meg az ünnepeltet, mégis „szürreális ez a hetvenöt év”, fogalmazott a kritikus. Az író egyik korai elbeszélésciklusát, az ’56 szeptemberében játszódó A kapu című művét felidézve, Dérczy a főhős, Nesztor Gyuri alakjában látja megtestesülni az írót. A kamasz diák felháborodik, amiért iskolájában önkényesen bezárják a kaput, és csak kerülő úton lehet bejutni. Nyerges András a mai napig sikerrel őrzi Nesztor Gyuri naiv kíváncsiságát, a háttérben húzódó összefüggések feltárásának szenvedélyét, a lázadását, legyen szó akár prózáról, esszéről vagy kritikáról. „Ne is szokj le róla” – kérte búcsúzóul és köszöntésképp Dérczy barátját.

„Minden, amit ír, a nem létező magyar emlékezetkultúra színrebontása” – fogalmazott Esterházy Péter, utalva Nyerges legismertebb sajtóbéli sorozatára, a Színrebontás című kisesszékre. „A haza mint szöveg áll előttünk műveiben, Nyerges ebben babrál. Nagy babráló” – így Esterházy, aki a tréfás megfogalmazással érzékeltette a múlt kincseit feltáró Nyerges szenvedélyes adatbányászatának önmagán túlmutató jelentőségét. Esterházy a barátságuk egy történelmi előzményével is előrukkolt: Nyerges édesapja ahhoz a Galilei Körhöz tartozott, melyet Vázsonyi Vilmos betiltott 1918-ban – az a Vázsonyi, aki „az én nagyapám kormányának volt tagja”. Az író felidézte egy számára kedves, ironikus momentumát Nyerges sajtótörténeti felfedezéseinek, tudniillik, hogy a „Nem, nem soha!” jelszó először nem irredenta kontextusban jelent meg a magyar sajtóban, hanem egy korabeli képeslap hirdetésében, mely szerint „nem, nem, soha nem megyünk hangszert venni máshoz!”

 

Esterházy Péter

Murányi Gábor újságíró „élete legrosszabb interjújára” emlékezett vissza, melyet 1988-ban készített Nyerges Andrással. A rendszerváltás hajnalán, a múlt feltárásának kezdeti fázisában az interjúalanynak élete egykori szégyenfoltjáról, a Tűz-tánc című antológiában való részvételről kellett beszélnie. Murányi a mából visszatekintve önnön felkészületlenségét emelte ki az író briliánsan lényeglátó, őszinte helyzetelemzései tükrében. „Köszönöm az egyszemélyes főegyetemi stúdiumot, a Tűz-tánc ürügyén előadott mesterkurzust” – fogalmazott Murányi, kiemelve, hogy Nyergestől tanulta meg ekkor, hogyan kell a dolgok mélyére ásni, kételkedni, egymásnak ellentmondó tényeket szembesíteni, majd felháborodni. Emellett Nyergesnek „esze ágában sem volt sem támadni, sem védekezni”. Bár a Tűztáncosok billogja rajta maradt, a ’88-ban megjelent Tűz-tánc 2-be már esze ágában sem volt írást adni.

Parti Nagy Lajos Esterházyhoz hasonlóan a Magyar Hírlapban, később az Élet és Irodalomban megjelent Színrebontás jelentőségét emelte ki. Hősöm tere című regényének nyelvezete nem kis részben e sorozat leleményeire épül. „Rengeteget puskáztam belőlük” – vallotta meg Parti Nagy, még ha ma már nem is tudja szétszálazni, melyek a saját ötletei, és melyekhez merített ötletet Nyerges sorozatából. De nem is ez a fontos, hiszen az írásokban „semmi sem és minden én vagyok” – summázta Parti Nagy az irodalom hálózatosságának lényegét. Köszöntésképp felolvasott egy az emlegetett nyelvi leleményekben bővelkedő részletet a Hősöm teréből, „a palomizmus értelmiségének apostoli feladatáról”.

Radnóti Sándor az ünnepelt saját maga által alkotott műfajmegjelölést használva „sajtórégészeti ásatásoknak” nevezte Nyerges kisesszéit, melyekben nemcsak egyszerűen bemutatja, mit olvastak régen, de szembesít, emlékezik és tudást ad. Küldetésértékű munka ez nálunk, hangsúlyozta az esztéta, ahol a nemzeti emlékezet annyi mindenről nem vesz tudomást. „Ha Mauriac, Camus meg akartak bocsátani a kollaboránsoknak, ezt olyan környezetben tehették, ahol a szörnytettek ismertek voltak a nemzet előtt.” A Magyarországon elmulasztott múltfeldolgozás után a felejtést a rendszerváltás teljesítette be. Ez ellen sokáig Nyerges András egyedül dolgozott, s szinte ma is egyedül van. Folytatódjon még sokáig e munkája – kívánta Radnóti Sándor az ünnepeltnek.

Balról jobbra: Sándor Iván, Dérczy Péter, Tamás Gáspár Miklós

Sándor Iván A táska című írásával köszöntötte a születésnapos írót, melyben felidézi egy találkozásukat, a kezében ősöreg bőrtáskát lóbáló Nyergest, aki épp a könyvtárból igyekezett haza. „Évtizedek óta hordja benne 120 év magyar történelmét, a Színrebontás írásait” – olvasta Sándor Iván. Epikája pedig „120 év családregénye”. „Nem elemez, a rom-múltat és a rom-jelent állítja szembe tükörként.” Nyerges egy nagy előfutára, az erdélyi Krenner Miklós szavával Sándor Iván azzal zárta köszöntőjét: Nyerges András „korunk reálfantasztikumának adalékait cipeli az ósdi táskában.”

„De mi derül ki ezekből az ásatásokból?” – tette fel a kérdést immár Tamás Gáspár Miklós, aki a sokat méltatott publicisztikai sorozat lényegi üzenetéről beszélt. Alig van róla tudásunk, magyarázta TGM, hogy a magyar népköztársaság a kommunizmusnak nevezett korszakban milyen mértékben támaszkodott a régi szélsőjobboldal ideologistáira, kulturális szereplőire. Holott nem kis mértékben – „a magyar kommunista párt úgy gondolta, hogy meg kell győzni a népet, hogy virtigli nácik is velünk tartanak” – mutatott rá a filozófus a múlt rendszerben megtűrt szélsőségesek rehabilitációjának hátterére. „Mindezt nem tudnánk Nyerges András írásai nélkül” – így méltatta összegzésképp Tamás Gáspár az önmagát ismétlő múlt példáit felkutató publicista munkásságát.

Nyerges András

Tarján Tamás is elsősorban a sajtószemle műfajának megújítójaként köszöntötte az ünnepeltet, de nem feledkezett meg a paródiatörténetben betöltött szerepéről sem. Ezt kevésbé szokták emlegetni, pedig a paródiáknak az az ága, amikor az új mű a régi adaptációjaként jelenik meg, s így önjogon válik értékké, javarészt Nyerges írásművészetéhez kapcsolható.

Závada Pál nap mint nap Nyerges műveivel kel és fekszik – tett tréfás vallomást az író, ami annyiban igaz, hogy az ágya melletti polcon szemmagasságba kerültek Nyerges művei, s folyton azokat látja. A vallomás komoly részét képezte, hogy „20. századi történelmi regényeimet írván rengeteget tanultam nemcsak a Színrebontás darabjaiból, de a regényeiből is”. Búcsúzóul Závada a Voltomiglan című regényhez írt fülszövegét idézte, melyben kiemeli a saját múltból merítő alkotói attitűd fontosságát is: „Nyerges András úgy döntött, hogy helyesebb, ha nem kitalálni próbál hiteles figurákat és történeteket, hanem a valóságos családtagokat idézi föl és jeleníti meg cselekvő, beszélő figurákként. Mivel pedig ezek a szereplők valóban hús-vér alakokként mozognak a papíron, a szerző igen jól tette, hogy így döntött.” 

Závada Pál

Az újabb írásmű-részletek elhangozta után Fráter Zoltán faggatta röviden az ünnepeltet. „Az epikádban mindig a kisember mellett vagy, legyen szó bár Nesztor Gyuriról vagy Gyalogékról. Publicisztikádban pedig sorra kideríted, hogy a történelemben ugyanaz ismétlődik, ami egyszer már megtörtént” – fogalmazott Fráter, amire Nyerges úgy reagált: tudatlanul idézni a régi radikális jobboldalt súlyosabb, mint ha valaki ezt tudatosan teszi, ezért fontos a múlt feltárása.

Fráter szerint ezt a fajta tárgyilagos publicisztikát – mely nem kommentál, csupán a tényeket, adatokat, korabeli cikkeket vonultatja fel és helyezi egymás mellé – tanítani kellene a történészhallgatóknak. Nyerges azzal hárított: amit ő művel, egy történész nem csinálhatná. Hiszen írásai nem tanulmányok, inkább kisesszék – kötetlenül ugrál bennük az időben, egészen különféle korok jelenségeit állítja egymás mellé.

Fráter Zoltán egy József Attila-idézettel búcsúzott az ünnepség végén

Fráter számos munkahelyéről is kérdezte az írót, aki megvallotta: nem könnyű természet, nem hivatalnokalkat, s ez is oka lehet, hogy „sok helyen nem szerettek”. Olykor ő maga állt odébb, amikor, például, egy regényen dolgozott, ami nem volt összeegyeztethető a kötött munkarenddel.

Fráter az est forgatókönyvét megszervező Nyerges Gábor Ádámról, Nyerges fiáról is kérdezte az ünnepeltet, aki röviden csak úgy reagált: „ő a főművem”. Búcsúzóul azért egy valódi könyvtestben megszületett műről is szó esett, melynek megjelenése évek óta váratott magára, s most így kisebb csodaként éli meg az író. A Makó szomszédja Jeruzsálem című kötet az író több évtizedes történelmi, politikai, sajtótörténeti és irodalmi publicisztikáját adja közre, és mint Nyerges nyilatkozott, számára ez a legnagyobb születésnapi ajándék.

 

Laik Eszter

A képekért külön köszönet illeti a PIM részéről Gál Csaba fotóst és Erlitz Jánost

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.