Kegyetlenség – Stiller Kriszta versei
Edvard Munch (1863–1944) festménye, Munch Múzeum, Oslo
Stiller Kriszta
Kegyetlenség
Sosem néztél szembe a valósággal, anyu.
Igen, aki elmúlik ötven, az megőszül,
megroggyan a teste, folyton elhagyja a
szemüvegét. Szükséged amúgy sincs rá,
régóta nem olvasol, téged már csak a
bulvár érdekel: Zámbó Jimmy épp Domján
Editet dugja. Azt sem hallod, hogy csörög
a telefon. Neked van, ami fontosabb annál,
hogy a lányod felhívna a születésnapodon.
Csak szolgáltatói szöveg. A sípszó után
kérjünk, hagyjon üzenetet, két percben.
Szia anyu, csak azért hívlak, hogy boldog
ma haltál meg.
Első vasárnapja
Úgy maradsz, mint akit kőbe vésnek,
örök, foglalt helyed giccses mintazug.
Embernek születni, egyetlen kevésnek:
ne bízz egy anyában. Meghal. Mind hazug.
Check in
Várni valamire, egy gépre, amire
szárnyakat terveztek. A platinakártya
elfér a zsebedben, a tárcádban, bárhová
teheted, csak a mellkasodba nem, az már mindennel tele.
Ihatsz, ehetsz a klimatizált csendben.
Ez jár neked.
Szárnyakat tervezni könnyű, alig néhány év
tanulás után bárkinek sikerül.
Felszállsz, kinézel. Puha öklével
szemgödrön csap a fény, de ezt megszoktad,
már nem könnyezel. Ragyognak a vörös
vattafelhők, miközben lemegy a nap.
Csak megvárod, amíg eltűnik, mint a
szemedről a könnyek miatti homály.
Közben nem kérsz enni, inni, már
várakozás közben jóllaktál.
Berúgni meg minek, kihánynál mindent,
jó esetben a vécébe, rossz esetben
magadra hányhatsz, ezért ha
megkínál egy utaskísérő, nem szólsz,
csak mosolytalanul megrázod a fejed.
Merev mellkasodban ráng egy pink izom,
újságokat nézel, de minden lap hideg.
Más világba repülsz, hol Pilinszky: John.
És lehet jegye melléd egy másik senkinek.
